Nyári tábor a marketingről és a reklámról

Az Extreme Rendezvényügynökség és a Traffic BTL Kommunikációs Ügynökség idén második alkalommal rendezi meg nyári, interaktív márkatáborát a Balaton partján, melyhez idén kiemelt támogatóként a djuice is csatlakozott. Nem véletlen a márka jelenléte a főiskolásoknak és egyetemistáknak szóló Brand Campen, hiszen a djuice tavaszi márkaváltásával erre a korosztályra fókuszál.

A Brand Camp azzal a céllal indult tavaly útjára, hogy párbeszédet létesítsen a marketing, kommunikáció és reklám szakos hallgatók és a szakemberek között. Idén a következő 3 fő témakör köré szerveződnek az előadások, workshopok: Márka (márka image, márkaépítés), vállalatok egyre tudatosabb és erőteljesebb CSR tevékenysége, illetve online vírus kommunikáció.

Az Extreme Rendezvényügynökség és a Traffic BTL Kommunikációs Ügynökség kiemelten fontosnak tartja a fiatalok támogatását, képzését, ezért hívta életre a Brand Camp-et, amely egyedülálló fórum a diákok számára életszerű, gyakorlati tapasztalatok, tudás megszerzésére illetve a szakmai közeg és a piac megismerésére. A résztvevők a három napos rendezvény alatt nem csak száraz elméleteken, hanem interaktív feladatokon, konkrét brief-eken és szituációs játékokon keresztül, aktívan szerezhetik meg a tudást. Lehetőségük nyílik tanulni a szakmában dolgozó profiktól, akik nemzetközi cégek marketing vezetőiként valós projekteken keresztül tudják bemutatni a szakmát. Életszerű, megoldásra váró problémák felvetésével pedig arra tudják motiválni a diákokat, hogy az elméletben tanultakat a gyakorlatba átültetve alkalmazzák és továbbgondolják.

Mindemellett a 3 napos intenzív programsorozat nagyszerű lehetőség a cégek mélyrehatóbb megismerésére és az álláslehetőségek felkutatására. Az interaktív forma a szakembereknek is remek alkalmat nyújt a fiatal, tehetséges diákok képességeinek feltérképezésére, ezáltal a Brand Camp egyfajta informális állásbörzeként is működik.

Kiktől tanulhatunk?

A program keretében a diákok folyamatosan részt vehetnek olyan nagy márkák szakmai workshopjain, mint a djuice, a Coca-Cola, a Procter&Gamble, a Bayer, vagy akár a Kozel. Ezen kívül olyan elismert szakemberek előadásait hallgathatják meg, mint Réz András (Grant Reklámügynökség), Fabricius Gábor (Republic), Sas István (reklámfilm rendező), Böhm György (rendező, dramaturg), Hrutka Róbert (reklámzene szerző), Peresztegi Zoltán (Google), Szalay Edina (Mercedes-Benz), Szomolányi Katalin (Magyar Telekom), Tiszttartó Titusz (Danubius Rádió), Sárközy Ildikó (FMCG Marketing), Szende Attila (Coca-Cola), Varju Péter (Chio Magyarország), Balatoni Attila (Est Media Group), Galamb Eszter (Triumph),  Pálóczy Tamás (Mood Media), Budaházy Szabolcs (Extreme Rendezvényügynökség), Koródi Zsuzsanna (Traffic BTL Kommunikációs Ügynökség), Kőszegi András (BrandTrend), vagy Fazekas Ildikó (ÖRT).

Czirják Eszter, a djuice brand menedzsere nagyon jó lehetőségnek tartja a Brand Camp-et a fiatalokkal történő véleménycserére. „A djuice igazi értéke az, hogy érti a fiatalokat. Ennek a márkának többet kell tudnia a fiatalokról és többet kell beszélnie velük, mint bármelyik másik telekommunikációs márkának a piacon. Éppen ezért nagyon értékes számunkra egy ilyen típusú fórum, különösen most, az arculatváltásunk után. A workshopon azokról a tapasztalatokról szeretnék beszélni és a fiatalokkal együtt gondolkodni, amiket a márka újrapozícionálása alatt szereztünk." - teszi hozzá a brand manager.

Stressz interjú is lesz

Az előadásokon és workshop-okon kívül a tábor „My Brand Way" elnevezésű, állásbörzéhez is hasonlító programja főként HR-rel kapcsolatos témákra fókuszál, így a diákok itt például stressz interjún vehetnek részt, személyiségtesztekkel mérhetik fel, hogy milyen jellegű munkákat tudnak leghatékonyabban végezni, beszélgethetnek a jelenlévő cégek HR menedzsereivel vagy akár pályaválasztási tanácsokat is kaphatnak.

Természetesen a kikapcsolódás is fontos szerepet kap, hiszen a Brand Beach & Bar szakmai bemutatókkal és vetélkedőkkel illetve esténként bulikkal várja a fiatalokat.

A táborra regisztrálni a www.brandcamp.hu oldalon lehet, melynek időpontja: 2009. július 2-4., a helyszín Balatonföldvár Riviéra Hotel. Ezen a weboldalon találhatnak érdekességeket, híreket az érdeklődők illetve folyamatosan újabb információkat a programról és az előadókról.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo