Németországba tart a török és az iráni szellemi elit

A Németországban menedéket kérők közül a törökök és az irániak között messze a legtöbb a képzett ember, a többiek képességei jóval alacsonyabbak.

Ez tűnik ki a kormány Migrációs és Menekültügyi Hivatalának jelentéséből. A legújabb török menedékkérőknek már több, mint 59 százaléka rendelkezett felsőfokú végzettséggel, a két évvel ezelőtti 46 százalékkal szemben. Ugyancsak magas a Németországba törekvő irániak kvalifikációja: közel minden másodiknak van egyetemi vagy főiskolai diplomája.

Forrás: bamf.de

Ez előnyös a német munkaadók számára, de az érintett két országnak annál károsabb a szellemi elit kivándorlása. Törökországban a háttérben a gazdasági válság mellett az áll, hogy a 2016-os puccs-kísérlet után több, mint százezer közalkalmazottat bocsátottak el, emellett nyomást gyakorolnak a kurd lakosságra. Iránban is nő a feszültség, korlátozzák a vallásszabadságot. A BAMF tavaly mindenesetre mintegy 5.000 iráni kérelmét elutasította, csak 2.600-an kaptak menedékjogot.

Egészen más képet mutatnak a térség más országaiból érkezők. A legnagyobb számban jelentkező szíreknél csak 17 százalék a diplomások aránya, az irakiaknál jó 14 százalék. Ennél is jóval alacsonyabb a főiskolai végzettség Nigériából és az Afganisztánból származóknál.

Menekültügyben néhány ponton ütközünk az uniós joggal
A menekültek ügyeiben hozott közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálatának magyarországi rendszere ellentétes az uniós joggal – vélekedik Michal Bobek főtanácsnok ma nyilvánosságra hozott indítványában.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo