Nem volt súlyos kampánycsendsértés az interneten

Nem történt súlyos kampánycsendsértés az interneten: mind a hivatásos tartalomszolgáltatók, mind a nagyobb települési és egyéb honlapok, portálok betartották az MTE által az OVB-vel együttműködésben kidolgozott választási etikai kódex előírásait – állapítja meg a választásokat követően kiadott gyorsjelentésében a legnagyobb hazai tartalomszolgáltatókat tömörítő Magyarországi Tartalomszolgáltatók Szövetségének (MTE) választási monitoring munkabizottsága.

A testület tucatnyi munkatársa a hétvégén csaknem 400 internetes honlap és portál működését figyelte, és néhány kisebb esettől eltekintve nem észlelt eltérést a kódexben foglaltaktól.

Az MTE monitoring bizottságának tagjai 32 országos, valamint 29 regionális és helyi tartalomszolgáltató mellett valamennyi nagyobb település és politikai szervezet honlapjának tartalmát figyelemmel kísérték. Összesen 14 alkalommal észleltek olyan, az MTE választási etikai kódexével ellentétes magatartást, amely miatt a szolgáltatás üzemeltetőjével felvették a kapcsolatot. A leggyakoribb hiba az volt, hogy egyes szolgáltatóknál a kampánycsend péntek éjféli életbe lépése után is szerepeltek kampányhírek a címlapon, illetve a második hierarchia szinten. Ahol ez technikailag lehetséges volt, ott a szolgáltatók a monitoring bizottság figyelmeztetését követően haladéktalanul eltávolították a kampánycsendet sértő szolgáltatást.

A bizottság tagjai szerint mind a tartalomszolgáltatók, mind a települési, illetve párthonlapok szerkesztői, üzemeltetői nagyfokú együttműködési hajlandóságot mutattak, és maximálisan támogatták a munkacsoport tevékenységét. Both Vilmos, az MTE elnöke szerint ez annál is inkább örvendetes, mivel azt jelzi, hogy az internetes honlapok, portálok tulajdonosai és szerkesztői komolyan veszik a tartalomszolgáltatói szakma önszabályozásra irányuló törekvését, és felismerték, hogy az etikus és transzparens működés valamennyi internetes szolgáltatás fenntartójának érdekében áll. „Az MTE célja az internetes műhelyek segítése, támogatása volt annak érdekében, hogy az önszabályozás eszközével érjük el a választási szabályok betartását és betartatását a magyarországi interneten. A tavaszi országgyűlési és a mostani önkormányzati választások tapasztalatai alapján elmondható, az MTE kezdeményezése sikeres volt, az MTE tag és nem tag tartalomszolgáltatók teljes mértékben együttműködtek a monitoring bizottsággal” – tette hozzá az MTE elnöke.

A választások után az MTE a választási információk internetes közlésével, az önszabályozás megvalósulásával kapcsolatos beszámolót ad ki, amelyet az MTE honlapján ) is hozzáférhetővé tesz. Innen tölthetők le az MTE egyéb dokumentumai, így a választási etikai kódex is.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo