"Nem kell a több pénz, nyugdíjba akarok menni!"

A magyar munkavállalók kétharmada még akkor sem dolgozna a nyugdíjkorhatár után, ha emelnék a fizetését - derül ki a Randstad Workmonitor legfrissebb adataiból. A nemzetközi felmérés szerint vannak olyan országok, ahol a többség fizetésemelés nélkül is szívesen vállalna tovább munkát.

Nemzetközi viszonylatban alacsonynak számít azoknak a magyarországi munkavállalóknak az aránya, akik a hivatalos nyugdíjkorhatár után is szívesen dolgoznának - derül ki a Randstad Workmonitor legújabb kutatásából. A nemzetközi felmérésben részt vevő magyarok mindössze 18 százaléka válaszolta, hogy a nyugdíjazása után is munkába állna, míg ugyanerre a kérdésre az angoloknál 55, a lengyeleknél pedig 62 százalék válaszolt igennel az uniós országok közül.

A kutatásban azt is vizsgálták, hogy hányan dolgoznának tovább kizárólag akkor, ha 5 százalékos fizetésemelést kapnának nyugdíjazás után. „Erre a kérdésre a magyarok 30 százaléka adott pozitív választ, ami azt mutatja, hogy a fizetés motiváló erővel bír ugyan, de a többség még így is inkább a pihenést választja" - magyarázta az adatokat Sinka Edina, a Randstad Hungary operációs vezetője.

Pénz vagy megbecsülés

A felmérésről
A Randstad Workmonitor egy 29 országra kiterjedő felmérés, amely elsősorban a munkavállalói attitűdöket vizsgálja. A negyedévente végzett kutatás a globális és helyi trendek mellett egy-egy speciális témakört is vizsgál.
A 2011. május elején felvett kérdéssor a munkavállalók motivációját és munkavállalási kedvét vizsgálta a 18-65 éves, legalább heti 24 órában fizetett alkalmazottként dolgozók körében. A felmérés során összesen 2430 magyar munkavállaló válaszolt a kérdésekre.

A nemzetközi adatok alapján két típus figyelhető meg: vannak olyan országok, melyek polgárait jelentősen befolyásolja a nagyobb fizetés, mások azonban inkább a munka öröméért és az állással járó megbecsülésért dolgoznának tovább a nyugdíjazás után. Utóbbiakra jellemző, hogy többségük önként is szívesen vállalna munkát a nyugdíjkorhatár elérését követően is, és ennél kevesebben állítják, hogy a nagyobb fizetésemelés motiválná őket. Ilyen például Japán, ahol 56 százalék boldogan dolgozna tovább a nyugdíjas éveiben is, és csak 46 százalék válaszolta, hogy kizárólag magasabb fizetésért vállalna munkát.

A fizetésemeléssel további munkára ösztönözhető nemzetek közé tartoznak többek között a franciák is, akik közül a dolgozók 64 százaléka alapvetően nem akar a nyugdíjkorhatár után munkát vállalni. Amennyiben azonban fizetésemelés járna a nyugdíjazás utáni munkavállalásért, a többség (52 százalék) nem vonulna azonnal nyugállományba. Hasonló a helyzet a válság által sújtott Görögországban is, ahol 34 százalék helyett 52 százalék dolgozna tovább fizetésemelésért cserébe.

Tényezők

A nyugdíjkorhatár elérése utáni munkavállalási hajlandóságot sok tényező befolyásolja. A válaszadók valószínűleg a munkakedv mellett a nyugdíjazással járó szociális juttatások mértékét és az addigra várható pénzügyi kilátásokat is mérlegelték a válaszadáskor. „Ugyanakkor a felmérés eredményeit nem feltétlenül lehet a nyugdíjrendszerrel párhuzamba állítani. A mi értékeink például hasonlóak a német eredményekhez, pedig meglehetősen eltérőek a nyugdíjjal kapcsolatos kilátásaink. Ugyanakkor az egymáshoz hasonló nyugdíjrendszerrel rendelkező cseheknél és szlovákoknál eltérőek az adatok: Szlovákiában a munkavállalók majdnem fele dolgozna szívesen a korhatár elérése után is, Csehországban viszont az emberek háromnegyede visszavonulna a nyugdíjazáskor" - árnyalta a képet Sinka Edina.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo