Nagy utat tettünk meg a Trabanttól a Suzukiig

Míg a többség Suzukival, Opellel vagy Volkswagennel jár a „valós életben”, addig álmainkban BMW-vel, Merceddessel vagy Audival száguldozunk. De a vásárlásnál nem az álmaink hajtanak minket: a megbízhatósága alapján döntünk egy autó mellett.

Kép: Pixabay

Nem meglepően, életünk első gépjárművei nem luxus-vagy sportautók voltak, hanem bizony olyan autók, amelyeket ma már szinte egyáltalán nem láthatunk az utakon. A Genertel felmérésben a három legtöbbet említett gépjárműmárka a Trabant, a Lada és a Fiat volt.  Mára azonban „meguntuk” őket és lecseréltük a kocsikat más típusura. A megkérdezettek 11 százaléka Opelt, 10 százaléka Suzukit és 7 százaléka pedig Volkswagent vezet napjainkban. Ez a 3 márka hangzott el a legtöbbször, amikor a jelenlegi gépjármű után érdeklődtünk.

Az autóval rendelkezők 35 százaléka 7-10 év közötti autóval közlekedik,31 százalék 11-16 év közöttivel, míg 19 százalék kénytelen 17-27 éves kocsival közlekedni. Csupán 4 százaléknak van 2016-as, 3 %-nak pedig 2015-ös évjáratú kocsija, a fennmaradó 8 százalék 2010-2014 közötti gyártású gépjárművet.

Fő a biztonság, de vajon tudjuk, ez mibe kerül?

Amikor autót veszünk, elég reálisan mérlegeljük az összes szempontot, legalább is ez derül ki a felmérésből. Nem a kinézet vagy erős motor alapján döntünk egyik vagy másik márka mellett, hanem a megbízhatóság, biztonság miatt (a megkérdezettek 49,5 százaléka), 20 százalék pedig attól teszi függővé, a vételt, hogy belefér-e a család a kocsiba. Alig 8 százalékunknál szempont a alacsony benzinfogyasztás és nem számottevő azok aránya, akik az autó kinézete, erős motorja, olcsósága vagy éppen a könnyű parkolhatósága miatt döntenek.

Egy biztonságos és megbízható autó pénzbe kerül, és úgy tűnik, ezzel tisztában is vagyunk.  26 százalék 2-3 millió, 22 százalék pedig 3-5 millió közötti összeget tart érdemesnek autó vásárláskor elkölteni, azaz a megkérdezettek 48 százaléka középkategóriás, megbízható gépjárműben gondolkodik.  25 százalék 1-2 millió között, 12 százalék pedig 1 millió alatti összeget tart reálisnak autóra szánni. A másik véglet az a 12 százalék, aki 5-10 milliós összegben gondolkodik, 3 százalék pedig akár 10 milliónál többet is szánna kocsira.

Kabrióra kap a magyar
Az egyik legjellemzőbb trend idén a használtautó-piacon a nyitott tetős autók iránti folyamatosan növekvő kereslet. Már az utóbbi években is egyre több vásárló választotta ezeket a nem mindennapi modelleket a praktikusabb, hétköznapi járművek helyett, ugyanakkor az idei első félévben robbanásszerű növekedés mutatkozott a kabriók piacán. Az AAA AUTO csoportszinten háromszor annyi kabriót értékesített az idei év eddigi részében, mint a tavalyi év azonos időszakában.
Félünk a töréstől

A „Top 3 legnagyobb félelmünk” a következő; félünk attól, hogy összetörik a kocsinkat az utakon, attól, hogy ellopják, illetve attól, hogy váratlanul meghibásodik a gépjármű. A dobogóról alig valamivel csúszott le a jégeső, vihar okozta kártól való rettegés és csupán a képzeletbeli 5. hely jutott a parkolásos koccanásnak.

Az autólopástól való félelmünk valószínűleg onnan is eredhet, hogy a megkérdezettek 31 százaléka legtöbbször utcán parkol. Igaz, 53 százalék viszont azt válaszolta, hogy zárt garázsban vagy a saját udvarában.

„ Ha én egyszer gazdag lennék”

Milyen kocsiról álmodozunk, fantáziálunk? Nem meglepően, nem arról, amilyet éppen vezetünk, sokkal inkább luxusautókról. A Top 3 leginkább vágyott gépjármű márka a BMW, a Mercedes és az Audi.  Az sem ért senkit meglepetésként, hogy idei vagy tavalyi évjáratú kocsikra vágyunk. Színvilágban pedig a három nagy kedvencünk az előkelő fekete, ezüst vagy kék kocsi.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo