Munka- és egészségvédelem az interneten

2001-ben 25.536 bejelentett munkahelyi baleset volt Magyarországon, ebből 124 végződött halállal. A szakemberek egyetértenek abban, hogy szemléletváltásra van szükség a munkavédelemben; a dolgozóknak jobban be kell tartaniuk a munkafegyelmet, a munkaadóknak pedig nagyobb gondot kell fordítaniuk a munkafeltételek javítására. Ebben próbál segíteni a Munkavédelmi Képviselőkért Alapítvány felújított internetes oldala.

A honlap – melyet a http://www.mvkepviselo.hu/ címen találunk meg – munkavédelmi képviselők számára készült, így – szemben sok, időnként már a bulvársajtóhoz közelítő összeállítással – szakmai-jogi szempontból közelíti meg a munkavédelem és munkaegészségügy témakörét. A weboldalon – többek között – megtalálhatjuk az összes, munkavédelemhez kapcsolódó hatályos jogszabályt és az európai munkavédelem aktuális dokumentumait.

A készítők elsődleges célja a témakörhöz kapcsolódó változások, új ismeretek figyelemmel kísérése. Ezért garantálják: legalább havonta, de – ha a munkavédelemben bekövetkező változások ezt szükségessé teszik – gyakrabban is frissítik majd az információkat, alkalmazkodva ezzel az internetezők által elvárt legfontosabb feltételhez: a honlapon mindig az aktuális információk legyenek.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo