Mostantól mindenért fizetni kell a repülőn?

A válságból épphogy kiemelkedő légitársaságok igyekeznek szaporítani, ugyanakkor fizetőssé tenni eddig ingyenes szolgáltatásaikat. Néhány légitársaság felárat kér a kövér utasoktól is, egyes esetekben két menetjegy megvásárlását is előírja számukra.

Az amerikai légitársaságok már díjat szednek minden poggyász után, beleértve a kabinba felvihető csomagokért, táskákért is. Ezek elszállítása - bizonyos súlyhatárig - korábban mindig benne volt a jegy árában, de most 20-90 dollár közötti összeget kérnek értük.

Pénzt kérnek újabban az étkezésért, az italért, a fülhallgatóért, a takaróért, a filmvetítésért. Most már nem érkezési sorrendben juthat az utas az első sorban lévő vagy ajtó melletti üléshez - ahol jobban kinyújthatja a lábát -, hanem ezekért a székekért felárat kell fizetni. Néhány légitársaság, például a United Airlines és a SouthWest Airlines felárat kér a kövér utasoktól is, egyes esetekben két menetjegy megvásárlását is előírja számukra.

A utasok kizsebelésének irányzata tért nyerhet Európában is. A legnagyobb európai olcsó jegyes társaságnál, az ír Ryanairnél például fontolóra vették, hogy pótszékeket - gyakorlatilag zsámolyokat - állítanak be az utasszám, kihasználtság növelése végett. Ezekre le- és felszálláskor ülnek majd az utasok, különben meg állhatnak, hogy ne legyenek útban.

A repülőgépek berendezésével foglalkozó Avion Interiors vállalat egy őszi szakmai vásáron már bemutatta rövidebb repülőutakra kialakított, Skyrider fantázianevű ülőalkalmatosságát, amely afféle átmenet a sámli és a nyereg között, de ezt a hatóságok még nem szabványosították.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo