Molnár Szilárd: A társadalmi kapcsolatok csoportszintű tőkéjének csökkenése az információs társadalo

2002. március 21. csütörtök - 19:00 / PP Online
  •    

A megtévesztő cím ellenére az alábbiakban arról olvashatunk, hogy az Internet használata ugyan közvetett módon, de kedvező hatással van az egyének kommunikációs kompetenciájának erősödésére, a “közösségi elkötelezettség” attitűdjének, valamint a “részvételi tőke” erősödésére. Mindez nagyban elősegítheti az utóbbi évtizedekben hanyatlásnak induló kisközösségi szerveződések, a civil társadalom fennmaradását, erősödését. A tanulmány off-line is olvasható a most megjelent Információs Társadalom című folyóiratban valamint az újság on-line változatában, a melynek címét a tanulmány végén találják.

A civil társadalom hanyatlása?

Robert D. Putnam 1995 januárjában, “Egyedül bowlingozni” címmel megjelent híres tanulmánya óta a hanyatló civil aktivitás, valamint ennek nyomán a gyengülő társadalmi tőke jelensége a tudományos érdeklődés kiemelt területei, legalább is az Egyesült Államokban. Empirikus adatok sora bizonyítja, hogy az utóbbi évtizedekben folyamatosan csökken az újságolvasók, a templomba járók száma, egyre kevesebben mennek el szavazni, lesznek párttagok, visszaesett a civil és egyéb önkéntes szervezetek taglétszáma, stb. A jelenségek mögött meghúzódó kiváltó okok között előkelő helyen szerepel a televízió – ezt emeli ki, például Putnam (1995) és Fukuyama (2000) –, míg más szerzők felsorakoztatnak egyéb elektronikus technológiákat is, így elsősorban az Internet kedvezőtlen hatását (Nie 2000; Kraut 2000; Wellman et al 2001). Az Internet társadalmi izolációt, kirekesztést gerjesztő hatásáról a vitát nagymértékben a Stanford Institute for the Quantitative Study of Society nagymintás, reprezentatív felmérésének eredményei váltották ki a 2000 év elején. A kutatást vezető Nie professzor a következő kijelentéssel hívta fel a figyelmet magára: “Az Internet lehet az a végső izoláló technológia, ami még inkább visszaszoríthatja a közösségi életben való részvételünket. Teszi ezt sokkal nagyobb erővel, mint tette a televízió annak előtte” .

Putnam (1995) végigtekinti a huszadik századi civil Amerikát leginkább kifejező mozgalmak, szövetségek, önkéntes tömörülések (például a Vöröskereszt, a Tanár-Szülői Szövetség, a Női Klubok Szövetsége, Női Szavazópolgárok Egyesülete) taglétszámának, valamint a civil elkötelezettséget érzékeltető attitűdök (például a kormányzatba vetett bizalom, a templomba járók aránya) alakulását különböző felmérésekre, népszámlálási adatokra támaszkodva. Minden esetben hanyatlást, visszaesést tapasztal, azonban a leginkább zavarba ejtő eset a bowling területén figyelhető meg. Ugyanis, míg az elmúlt években soha nem tapasztalt magas arányban bowlingoztak az emberek az Egyesült Államokban, addig a szervezett, tehát a bowling-sportot egyesületi keretekben űzők száma megfogyatkozott. (1980 és 1993 között 10 százalékkal nőtt a játékosok száma, míg az egyesületek állománya ugyanebben az időszakban 40 százalékkal csökkent).

Putnam szerint a példa egyszerűsége adja annak kifejezőerejét, ugyanis mindennek szélesebb társadalmi hatása is van: “a magányos játékosok lemondanak a sörözés és pizzaevés melletti alkalmi beszélgetésekről, elmaradnak a társadalmi kölcsönhatások”. Ehhez hasonlóan Fukuyama (2000) szintén – a mindennapi élet számos területén megfigyelhető – “növekvő individualizmust” teszi felelőssé a normák és az értékek, végső soron a civil társadalom szerepének csökkenésének folyamatában.

Természetesen hozhatók olyan ellenpéldák is, ahol növekvő tendenciát mutatnak az egyesületi taglétszámok. Azonban Putnam (1995) ezeket olyan “tömegszervezeteknek” tartja, amelyek nem ellensúlyozzák a kisebb szervezetek visszaszorulásának kedvezőtlen társadalmi hatását.

A kérdés az, hogy miért nem? A választ Tocqueville: Az amerikai demokrácia című munkája óta sokan (például Seligman 1997; Arató 1999, Fukuyama 2000) a civil elkötelezettség, a közösségi, nyilvános szerepvállalás normáiban, a kölcsönös haszon felismerését kifejező viszonosságban (reciprocitás), illetve a mindezeken alapuló bizalom kialakulásában, erősségében látják. Ezt pedig csak a sűrű társadalmi kapcsolatokat és kölcsönhatásokat megtestesítő kisközösségek generálhatják, hozhatják létre. Ha ez a civil társadalmi alap meggyengül, akkor csökken a bizalom, hanyatlik a társadalmi tőke, a gazdaság kevésbé hatékonyan tud működni (Putnam, 1993).

A társadalmi tőke szerepe

Tocqueville (1993) a sorolt ismérvekkel jellemezhető civil társadalmat tekintette az amerikai demokrácia sajátosságának és különösségének. Napjainkban ehhez a civil társadalmi gondolatkörhöz kapcsolódva egyre inkább a társadalmi tőke fogalma kerül előtérbe. A kifejezés első társadalomtudomány-elméleti kifejtését Coleman (1990) adja meg , a fogalom gyakorlati alkalmazása miatt azonban mégis leginkább Putnam-ot idézik: amikor az emberek interakcióba lépnek, akkor “a társadalmi tőke felhalmozódik, és képes azonnal kielégíteni az illetők szociális igényeit, egyúttal elegendő társadalmi lehetőséget is teremt az egész közösség életfeltételeinek fejlesztésére”. A társadalmi tőke olyan “szívességbank”, amely elősegíti az emberek közötti koordinációt és együttműködést a közjó érdekében (Putnam, 1995). E munkák alapján a társadalmi tőke olyan társadalmi szerveződéseket, olyan horizontális hálózatokat fejez ki, amelyekben a normák, a bizalom, a biztonság-érzet fenntartását, megőrzését a társadalmi kötelezettség és a viszonosság hozzák létre, generálják, egyszerűen azáltal, hogy lehetőség nyílik a sűrű társadalmi interakciókra. Wellman és szerzőtársai (2001) Putnamra alapozva két összetevőre bontják a társadalmi tőkét, de ezt, meglátásuk szerint, ki kell egészíteni egy harmadik dimenzióval is:

1. “Hálózati tőke”: Olyan baráti, szomszédi munkatársi, stb. interakciók tartoznak ide, amelyek érzelmi, fizikai támogatást, segítséget tudnak nyújtani.

2. “Részvételi tőke”: Ez fejezi ki a politikai és önkéntes szervezetekben való involváltságot, az önkéntes részvétel képességét, hajlandóságát. Ez a tőke artikulálja az individuumok vágyait, szükségleteit.

3. “Közösségi elkötelezettség”: Wellman meglátása szerint a társadalmi tőke többet takar, mint pusztán az interperszonális interakciók motivációi és a szervezetekben való involváltság, hiszen az emberek általában rendelkeznek egy erős, a közösségek felé irányuló, nyitott attitűddel is, mint például “a valahová tartozás motivációjával”(Wellman és Lay, 2001), igényével.

Mindezek alapján összefoglalóan és talán kissé leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy a társadalmi tőke a társadalmi kapcsolatok csoportszintű tőkéjét fejezi ki. Putnamhoz (1995) visszatérve: “Akár a bowling mellett, akár ellene szavaz az amerikai polgár, tény, hogy a bowling-csapatok esete a társadalmi tőke pusztulását illusztrálja”.

Társadalmi tőke és elektronikus hálózatok

Bizonyára nem túlzás a közeljövő egyik legnagyobb társadalomtudományi kihívásaként tekinteni arra, hogy az elektronikus hálózatok miként befolyásolják a társadalmi tőke generálódását. Putnam (2000) egyik utóbbi munkájában annak az óvatos reményének ad hangot, hogy a számítógép-alapú kommunikáció kedvezően befolyásolhatja a társadalmi tőke-szintjét, így tehát az Internet hozzájárulhat a hanyatló amerikai civil társadalom erősödéséhez.

A World Internet Project 2001-es egyesült államokbeli felmérésének adatai szerint (Cole, 2001) az Internet-felhasználók számos offline tevékenységre több időt fordítanak, mint az Internetet nem használók. Különösen igaz ez a televízió-nézésnél: az Internet-használók minden korcsoportban szignifikánsan ritkábban néznek televíziót, mint a nem felhasználók (2001-ben hetente átlagosan 4,5 órával kevesebbet).

2. rész

Molnár Szilárd: A társadalmi kapcsolatok csoportszintű tőkéjének csökkenése az információs társadalo

2002. március 21. csütörtök - 18:59 / PP Online
  •    

Coleman (1990) a társadalmi tőke egyik fontos összetevőjének a “a társadalmi viszonyokban rejlő információs potenciált” tartja. “Az információ jelentős szerephez jut a cselekvés megalapozásában, beszerzése viszont költséges. A legkevesebb, hogy figyelmet igényel, amiből sosincs elegendő. Az információszerzés egyik lehetséges módja a más célból ápolt társadalmi viszonyok kihasználása.”

Coleman megjegyzéseire rímel Rheingold (1993) “virtuális közössége”, ahol az egyik legfontosabb közösségalakító tényezőként a tagok által megszűrt információk áramlása jelenik meg. A közösség egyik legfontosabb összetartó ereje az, hogy mindenki ad és kap információt abban a témakörben, amiben ő, vagy bármely más ismerőse érdekelt. Az információk ilyen jellegű szakadatlan rostálásával és a megfelelő helyre való elküldésével óriási energia takarítható meg, hiszen ha több száz közösségi tag tudja rólam, hogy mi a szakterületem, vagy a hobbim, akkor elvileg több száz, általuk megszűrt információt kaphatok.
A közösség életben maradása szempontjából létfontosságú, hogy az információk átadásában az önzetlenség, mint fő motívum és érték mindvégig megmaradjon, hiszen csak így tartható fenn a csoportkohéziót kifejező “mindenki ad és kap” mechanizmusa. Ahogy Rheingold (1993) írja: “Én önként adom a hasznos információkat, és hiszem, hogy információkéréseimnek gyorsabban és nagyobb részletességgel tesznek eleget, mint ahogyan az egyébként történt volna. Egy szociológus azt mondhatná, hogy érzékelt segítőkészségem növelte társadalmi tőkekészletemet. A te tudástőkédet és az én társadalmi tőkémet egyszerre növelhetem, ha elmondok neked valamit, amit szükséges tudnod […]. Az a személy, akit segítek, talán sohasem lesz olyan helyzetben, hogy nekem segítsen, de talán másvalaki lehet. […] A WELL szívem csücske, de egyben egy értékes, szenvedélymentes információkereső eszköz is, amely szakmai gyakorlatom nélkülözhetetlen részévé vált”.

E társadalmi viszonyok “értékét az általuk nyújtott információ adja” (Coleman 1990), miközben megjelenik a kölcsönösség. Ugyanez a reciprocitás – a digitalizált zenei file-ok kölcsönös cseréje – volt a siker kulcsa a 60 millió tagot számláló Napster “hálózati közösségnek” is (Poblocki 2001). A közösséget fenntartó erővé a kollektív reciprocitás válik, ugyanis a kölcsönösséget itt az fejezi ki, hogy az online közösségnek, illetve annak a tevékenységnek, amelyre ez a csoport szerveződött, csak akkor lehetek tagja, ha én is beteszem a magam részét (azaz zenei file-ját) a közösbe. Minél többen lépnek be ily módon a közösségbe, annál erősebbé válik, annál inkább érdemesebb a tagok közé tartozni.

A hálózatiság hatalma

Mindezekből a példákból úgy tűnik, hogy az elektronikus kommunikációs lehetőségek egy része mégis képes a társadalmi tőke egyes elemeinek generálására, méghozzá vélhetően az, amelyik a horizontális hálózat elvén működik. A hálózati elv egy olyan új minőséget jeleníthet meg, amely talán az együttműködés, a koordináció, a kiterjedt kommunikációs lehetőségek révén elősegíthetik a közösség értékeinek, normáinak ápolását, fenntartását. Douglas Schuler sokat idézett munkájában (1996) a növekvő tudatosság elemét hangsúlyozza a közösségválasztás- és építés folyamatában, amelyre alapozva azonnal egy új közösség-koncepciót javasol. Ebben a koncepcióban a közösség, mint intelligenciát és kreativitást hordozó potenciál jelenik meg. Intelligenciája a közösen megtermelt, birtokolt, hozzáférhetővé tett, cserélt, stb. információkból, eszmékből és értékekből adódik össze, kreativitása pedig a megnövekedett problémamegoldó képességéből. Az új közösségek és azok hálózatának hatalma abban áll, hogy az előbb felsorolt tulajdonságok segítségével képesek határozott elképzelésekkel fellépni a nem kívánatos külső hatások ellen. Két folyamat talál itt egymásra: az új típusú problémamegoldó közösségek születése és a közösségi problémák megoldását támogató hálózati működésmódok megjelenése.

Vannak persze olyan szerzők is, akik merőben másként látják az elektronikus hálózatok világát. Harwood és Lay (2001) az online politikai vitafórumokat kutatva arra a következtetésre jutottak, hogy – legalább is az Egyesült Államokban – a “számítógépes vita- és chat-fórumok interakciói negatívan befolyásolják a résztvevők társadalmi tőke-szintjét”. Érvelésük szerint ugyanis a vitafórumok csak olyan laza online interakciók, amelyek közösséget nem, csak az azonos érdeklődésű emberek laza csoportosulását nyújtják. A “gyenge-kötésű” interakció során ugyanis sem segítséget, sem odafigyelést, sem támogatást nem kapnak egymástól . “Ez az architektúra nem jellemzi az online vitafórumok résztvevőinek viselkedését, […] nem épülnek valódi ’hidak’ az individuumok között” a “kommunikáció anonim és arctalan természete miatt” (Harwood és Lay 2001). A “hidak” hiánya miatt egyrészt úgy gondolják, hogy a számítógép-alapú kommunikáció az egyén szintjén veszélyezteti a társadalmi tőkét, másrészt, még ha meg is jelenik az online kommunikáció révén a bizalom, ez nem terjed tovább a nagyobb csoportok felé, azaz a bizalom nem jelenik meg máshol. Úgy gondolják továbbá, hogy a számítógép-alapú kommunikáció csak “gyenge-kötésű” interakciókra alkalmas, nem képesek “érzelmi-kötéseket” létrehozni, kialakítani. De akkor mit kezdjünk például az elektronikus kommunikáció egy másik formájával, a mobiltelefonok SMS-szolgáltatásával, amit – az utóbbi hetekben megjelent néhány kutatás eredménye szerint – az emberek feltűnő kedvvel használnak például szerelmi érzésük, szeretetük kifejezésére?

Harwoodék azonban nem csak itt tévednek. Ugyan milyen viszonossági, kölcsönös segítségnyújtási, illetve normafenntartási célokat szolgálhat az online politikai vitafórum, azon kívül, hogy megtestesítheti a megszólalás, a véleménynyilvánítás szabadságát? Az online vitafórum vizsgálata vajon arra a kérdésre ad-e választ, amire szeretnénk?

A szerzők a válasz megadásában nem lépnek túl a cyber-téren: “az amerikaiak magányosan szörfölnek, chatelnek” (Harwood és Lay 2001), és csak azért használják az Internetet, hogy “magányosan együtt lehessenek másokkal” (idézik Stengelt 1996). Sokkal elfogadhatóbbnak tűnik az a gondolatmenet, amit a Pew képvisel: nem azt akarják bebizonyítani, hogy az Internet helyettesíteni tudja (vagy nem tudja) a szociális interakciót, hanem azt, hogy a világháló pusztán egy olyan eszköz, amely képes növelni az egyének kommunikációs, kapcsolatteremtő képességét, amely viszont már hatással van az offline interakciókra, a kisközösségi participációra. (Azaz közvetett módon a társadalmi tőke erősödésére, ugyanis a jelek szerint korreláció figyelhető meg az online aktivitás és a valós világbeli cselekedetek között).

Harwoodék nagy visszhangot kiváltó kijelentései elhamarkodottak (ami nem csoda, hiszen már kérdésfeltevéseik sem mindig helyesek). A hálózati technológiák alkalmazhatósága, alakíthatósága, fejlettsége ma már áll olyan szinten, hogy azt a kisközösségek tudatosan a maguk hasznára fordíthassák. Persze ahhoz, hogy ezt így lássuk, túl kell lépni a technológiai determinizmusba vetett konok hiten.

Irodalom:

Arató András (1999): Civil társadalom, forradalom és alkotmány
Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest

Cole, Jeffrey (2001): Surveying the Digital Future. The UCLA Internet Report
http://www.ccp.ucla.edu

Coleman, S. James (1990): Társadalmi tőke
Innen: Lengyel György, Szántó Zoltán (szerk.): A gazdasági élet szociológiája
BKE, Budapest, 1996.

Fukuyama, Francis (2000): A Nagy Szétbomlás
Európa Könyvkiadó, Budapest

Hampton, Keith N. (2001): Living the Wired Life in the Wired Suburb: Netwille, Glocalization and Civil Society
Sociology University of Toronto, 2001.

Harwood, Paul – Lay, Celeste (2001): Surfing Alone: The Internet as a Facilitator of Social and Political Capital?
University of Maryland
http://papers.tcnj.edu/papers/038/038008HarwoodPau.pdf

Horringan, John B. (principal author) (2001): Online Communities: Networks that nurture long-distance relationships and local ties
Pew Internet & American Life Project, Washington D.C., USA, Oct., 2001
http://www.pewinternet.org

Kraut, Robert at al. (2000): Internet Paradox: A Social Technology That Reduces Social Involvement and Psychological Well-Being?
American Psychologist, 2000.
http://www.apa.org/journals/amp/amp5391017.html

Nie, Norman (2000): Internet and Society. Report of the Stanford Institute For The Quantitative Study of Society
http://www.stanford.edu/group/siqss/Press_Release/internetStudy.html

Poblocki, Kacper (2001): The Napster Music Community
First Monday, volume 6, number 11 (November 2001),
http://firstmonday.org/issues/issue6_11/poblocki/index.html

Putnam, R.obert (1993). The Prosperous Community: Social Capital and Public Life
The American Prospect. 13 (Spring)
http://www.prospect.org/print/V4/13/putnam-r.html

Putnam, Robert (1995): Bowling Alone: America's Declining Social Capital
Journal of Democracy 6(1), Jan. 1995, pp. 64-78.

Putnam, Robert (2000): Bowling Alone: The Collapse and Revival of American Community
Simon & Schuster, New York

Rheingold, H. (1993): The Virtual Community
“A William Patrick Book”, Chapter 2, Chapter 9.

Schuler, Douglas (1996): New Community Networks
Addison-Wesley Publishing Company, New York, USA.

Seligman, Adam B. (1997): A civil társadalom eszméje
Kávé Kiadó, Budapest

Tocqueville, Alexis de (1993): Az amerikai demokrácia
Európa Könyvkiadó, Budapest

Wellman, Barry (and Anabel Quan Haase, James Witte, Keith Hampton) (2001): Does the Internet Increase, Decrease, or Supplement Social Capital? Social Networks, Participation, and Community Commitment
American Behavioral Scientist, vol. 45, november, 2001.

1. rész

Kapcsolódó linkek:

BME-UNESCO Információs Társadalom- és Trendkutató Központ

Információs Társadalom folyóirat