Megvan Bajnai titkos helyettese

Az ATV úgy értesült, hogy két helyettese lesz a új kormányfőnek, egy politikai és egy hivatali. Az előbbi Kiss Péter, az MSZP egyik „erős embere" lesz, az utóbbi nevét nem hozták nyilvánosságra, de az egyezség már megszületett személyéről.

Az ATV információ szerint az elmúlt napokban átmenetileg többször felfüggesztették a tárgyalásokat, de végül szombat este megegyezett az MSZP-t vezető trojka és Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt az új kormány szerkezetéről és működési modelljéről. Így megállapodtak arról, hogy milyen „fazon" alapján fog működni a kormány, nevezetesen arról, hogy a szakértői és politikai jelleget miként elegyítik.

A tárgyalások elején úgy tűnt, hogy Bajnai minél kevesebb politikust szeretett volna a kulcspozíciókban, míg az MSZP vezérkar nem látta biztosítottnak, hogy ez esetben miként tudnak támogatást szervezni a kabinet előterjesztései mögé. Ha ugyanis a kabinet politikai jellegét Bajnai háttérbe szorította volna, akkor kérdésesé vált volna, hogy a Parlamentben - ahol „vegytiszta" politikusok ülnek - kik és hogyan szavazzák meg a kormányfő terveit.

A szombati tárgyalásokra érkező Kiss Péter kancelláriaminiszter újságírói kérdésre elismerte, hogy a társadalompolitikai koordinációért felelős tárca nélküli miniszteri posztról tárgyal a kormányfőjelölttel. Arra a kérdésre, hogy mit szól Oszkó Péter esetleges pénzügyminiszterré való kinevezéséhez azt mondta, hogy arról még korai beszélni, hiszen a szocialisták elnöksége és frakciója csak kedden dönt.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo