Megtörtént: szűkítették az AB hatásköreit

Csak egyes alapjogok sérelme esetén semmisítheti meg az Alkotmánybíróság a költségvetésről, az adókról, illetékekről és járulékokról szóló törvényeket ezután - így döntött az Országgyűlés kétharmados többsége kedden.

A parlament a kormánypárti képviselők támogatásával fogadta el név szerinti szavazással - az MTI számításai szerint 261 igen szavazattal - az alkotmány módosítását, amely a kihirdetését követő napon lép hatályba. A módosítás egyúttal lehetővé teszi, hogy a közszférában dolgozókra a jogviszonyuk megszűnésével összefüggésben kivetett 98 százalékos különadót öt évre visszamenőleg kelljen megfizetni.

A fideszes Lázár János, Balsai István és a kereszténydemokrata Vejkey Imre indítványa alapján az Ab a költségvetésről, a költségvetés végrehajtásáról, a központi adónemekről, illetékekről és járulékokról, a vámokról, valamint a helyi adók központi feltételeiről szóló törvényeket csak akkor vizsgálhatja felül és semmisítheti meg, ha azok az élethez és emberi méltósághoz való jogot, a személyes adatok védelméhez való jogot, a gondolat, a lelkiismeret és vallás szabadságát vagy a magyar állampolgársághoz kapcsolódó jogokat sértik.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo