Még a negyedik gyanusított kiléte is államtitok

Szabadlábra helyezte Laborc Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) egykori főigazgatóját kedden a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa - közölte a döntés után újságírókkal Laborc Sándor ügyvédje.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Zamecsnik Péter hozzátette: az ügyészség fellebbezett, így a döntés nem jogerős. Laborc Sándorral szemben semmilyen kényszerintézkedést nem rendeltek el - mondta az ügyvéd, aki szerint védence ellen bűnpártolás bűntette a gyanú. Mint hozzáfűzte, semmi egyebet nem mondhat, mert az államtitok részét képezi. Tájékoztatása szerint Laborc Sándor kijelentette, hogy nem követett el bűncselekményt. Az ügy negyedik gyanúsítottjáról az ügyvéd azt mondta, hogy tudja, ki az, de nem árulhatja el; kiléte államtitok.

érdésre válaszolva Zamecsnik Péter közölte: véleménye szerint szükséges a titkosítás, ezt az indokolja, hogy "olyan titkokról van szó, amelyek a legszigorúbb minősítéssel rendelkeznek, és sértenék Magyarország érdekeit. Hozzátette, hogy egyértelműen nem politikai, hanem szakmai ügyről van szó, így egyetért a titkosítással. Az ügyvéd elmondta azt is: a bíróság szerint a gyanú megalapozott, "azzal, hogy annak a vizsgálata majd a perbíróság feladata lesz". Közlése szerint "egy normál büntetőügyről van szó", ezen belül a tényállás szigorúan minősített adat.    

A Budapesti Katonai Ügyészség egy hete, múlt kedden este gyanúsítottként hallgatta ki, majd pénteken házi őrizetbe helyezte Galambos Lajost, a polgári elhárítás kémkedéssel gyanúsított volt vezetőjét. Aznap Szilvásy Györgynél házkutatást tartottak, majd a volt titokminisztert is kihallgatták és őrizetbe vették. Szombaton gyanúsítottként hallgatták ki, majd szintén őrizetbe vették Laborc Sándort, az NBH korábbi főigazgatóját.

Szilvásí ellen kémkedés a vád

A Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa hétfőn szabadlábra helyezte Szilvásy György korábbi titokminisztert. A tárgyalás után Sebes Péter, az egykori tárcavezető ügyvédje azt közölte, hogy védencét kémkedéssel gyanúsítja az ügyészség. A védő újságíróknak elmondta: az ügyész fellebbezett a döntés ellen, így az még nem jogerős. A volt miniszter ügyvédje szintén azt közölte, hogy a részletekről nem beszélhet, mert azok államtitkot képeznek.

Szilvásy Györggyel együtt hétfőn egy másik férfit is bilincsben vezettek be a tárgyalásra. Sebes Péter ügyvéd róla annyit mondott, hogy nem közszereplő. A Magyar Hírlap keddi számában azt írta: a bíróság elrendelte a büntetőeljárás negyedik gyanúsítottjának, a titokzatos férfinak az előzetes letartóztatását. A Magyar Nemzet a gyanúsítottról annyit közölt: a csuklyás férfi rendőrök kíséretében, kezében egy szigorúan titkos feliratú aktával mutatkozott.

Hétfő délelőtt a parlament nemzetbiztonsági bizottságában az üggyel kapcsolatos kérdéseket tárgyalták a képviselők. A testület zárt tanácskozását követően Vadai Ágnes, a bizottság MSZP-s elnöke - aki előző nap hívta össze a rendkívüli ülést - nevetségesnek nevezte az ülésen elhangzott vádakat, míg Gulyás Gergely fideszes alelnök szerint megalapozott gyanú merült fel a Gyurcsány-kormány időszakáig visszanyúló ügyben. A mintegy húsz percig tartó ülésről, illetve az ügy részleteiről nem árultak el részleteket, arra hivatkozva: az elmondottakat 2089-ig titkosították. A Népszabadság keddi számában arról írt: Szilvásy György ügyvédje, Sebes Péter mellett más, nevük mellőzését kérő hivatalos források is cáfolták, hogy az ügy hátterében az Egymásért Egy-Másért Alapítvány ügye vagy a Mol-részvények felvásárlásával kapcsolatos tranzakciók állnának.

Véleményvezér

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján 

A magyar jogásztársadalom levizsgázott.
Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo