Már válni is segít az EU

Az Európai Parlament támogatja a Bizottság azon kezdeményezését, mely a nemzetközi házaspárok válásainak szabályozását tenné átláthatóbbá. A tagállamokat képviselő Tanács ugyanakkor megosztott a kérdésben, elképzelhető, hogy megerősített együttműködés keretében, csak a tagállamok egy része dönt a harmonizáció mellett.

2000 és 2004 között az EU-ban mintegy 2,2 millió házasság köttetett, amelynek 16 százaléka, azaz 350 ezer nevezhető "nemzetközi házasságnak". Az ugyanezen időszak alatt regisztrált 875 ezer válásnak közel 20 százaléka, azaz 170 ezer bírt nemzetközi jelleggel. A legmagasabb nemzetközi válási arányt Észtországban (50%), a legalacsonyabbat pedig Magyarországon (1,5%) rögzítették - számol be az EUvonal.

A "nemzetközi válásoknál" a jogi bizonytalanságok miatt sok esetben nem egyszerű eldönteni, melyik tagállam jogát kell alkalmazni a válás kimondása során. A harmadik országban élő uniós állampolgároknak ezen túl az is nehézséget okoz, hogy válásuk ügyében hatáskörrel rendelkező bíróságot találjanak, illetve hogy saját országukban is elismertessék a házasság felbontását. Az eredmény pedig gyakran az, hogy a "jobban értesült házastárs igyekszik a másikat megelőzve ahhoz a bírósághoz fordulni, amely az ő számára dönt kedvezőbben" - írja a jelentést készítő Evelyne Gebhardt (szocialista, német).

Az Európai Bizottság javaslata - amelyet kedden támogatásáról biztosította az EP plenárisa - nem egy egységes uniós válási jogot hozna létre, hanem a jelenlegi, tagállamonként eltérő szabályokat harmonizálná. Egyes EU-országok ugyanis jelenleg nem teszik lehetővé, hogy a házaspárok megválasszák, melyik bíróság döntsön a válásukról, és melyik állam joga alapján.

Szoros kötelék

A javaslat ezért lehetőséget nyújtana a "nemzetközi házaspárok" számára, hogy közösen kiválasszák mind az alkalmazandó jogot, mind az eljáró bíróságot.

"A házastársak megállapodhatnak abban, hogy a közöttük felmerülő, házasságfelbontással vagy különválással kapcsolatos eljárásban valamely tagállam bírósága vagy bíróságai rendelkeznek joghatósággal, feltéve, hogy szoros kötelék fűzi őket az említett tagállamhoz" - áll a szövegben.

A "szoros kötelék" olyan tagállamhoz fűzheti a házastársakat, amely területén valamelyiküknek szokásos tartózkodási helye van. Az illetékességet ezen kívül a házastársak legutolsó tartózkodási helye, vagy valamelyikük állampolgársága is megalapozhatja. Az EP-képviselők ehhez hozzátennék a házasságkötés helyét is, feltéve, hogy az így választott jogrendszer tiszteletben tartja az alapvető jogokat.

A Parlament szerint a javaslatnak tartalmaznia kellene azt is, hogy a bíróság kiválasztása előtt mindkét fél kapjon részletes és alapos tájékoztatást arról, hogyan szabályozzák a válást az egyes tagállamok jogrendszerei. A képviselők azt szeretnék, ha az Európai Bizottság létrehozna egy internetes információs rendszert, "amelyben mindenki megtalálja a nemzeti és közösségi jogra vonatkozó naprakész információkat".

A Parlament biztosítaná, hogy a bíróság és az alkalmazandó jog kiválasztásánál a gyermekek érdeke semmiképpen ne sérüljön.

A témával kapcsolatban bővebb információ olvasható az Európai Bizottság alábbi oldalán.

Véleményvezér

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.
Jó hír, mégsem pusztul el a világ

Jó hír, mégsem pusztul el a világ 

Sokan úgy gondolják, hogy addig létezik a világ, amíg vannak méhek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo