Lázár János nem lesz miniszter

2018. április 20. péntek - 12:33 / PP/MTI
  •    

Lázár János a következő négy év legfontosabb feladatának a hódmezővásárhelyi és makói emberek képviseletét tartja. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Hódmezővásárhelyen és térségében hallgatható Rádió 7 Napraforgó című műsorában beszélt erről pénteken.

A politikus elmondta, a következő négy évet a választókerületének fogja szentelni, hozzátéve: emellé országos politikai feladatot vállalni nagyon nehéz. Az esetleges kormányzati szerepvállalására vonatkozó kérdésre közölte, 2014-ben a Miniszterelnökség vezetésére kapott felhatalmazást. Mint mondta, ezt a munkát elvégezte, és ebben a formában be is fejezte, ezt szeptemberben már jelezte is a miniszterelnöknek.

Budapest, 2016. június 9. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezetõ miniszter szokásos heti sajtótájékoztatóját tartja az Országházban 2016. június 9-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Kép:MTI/MáthéZoltán

Közölte, Orbán Viktor hétfőre kérette magához. Úgy fogalmazott, “a jövőt illetően kettőn áll a vásár”, a miniszterelnök korlátlan felhatalmazással rendelkezik a kormány struktúrájának kialakítására és azok kiválasztására is, akikkel együtt kíván dolgozni. “A kormányon kívül, sőt Budapesten kívül is van élet” – mondta Lázár János. Hozzátette: az országos politikában, akár az első vonalban is sokan vannak, akik képtelenek voltak ezt tudomásul venni.