Külföldre menne a diákok fele

A felvételiző diákok közel fele szeretne külföldön is tanulni, és tavalyhoz képest duplájára nőtt azok száma, akik a teljes képzést külföldön végeznék el, vagy részképzéssel, ösztöndíjjal utaznának külföldre – derült ki egy friss kutatásból.

Dobbantanának

Tovább csökkent azoknak a diákoknak az aránya, akik állami ösztöndíjas képzésre szeretnének jelentkezni. Ez az arány 2013-ban még 87% volt, tavaly már csak 75%, idén pedig 72%. Ezzel párhuzamosan nőtt az önköltséges képzést megjelölő felvételizők aránya – a három évvel ezelőtti 13%-ról 28%-ra - világított rá a Budapesti Gazdasági Egyetem által az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon végzett kutatás.

Míg tavaly az önköltséges képzésre jelentkezők elsősorban a szülők segítségére támaszkodtak volna tanulmányaik finanszírozásában, idén már ugyanolyan mértékben (33%) jelölték meg a tanulás melletti munkavállalást. Diákhitelben továbbra is csak a megkérdezettek tizede gondolkodik, illetve 15% reméli azt, hogy jó tanulmányi eredményei miatt az első félévet követően átsorolhat állami ösztöndíjas képzésre.

Irány külföld

A megkérdezett diákok majdnem fele (47%) szeretne külföldön is továbbtanulni, 19% a teljes tanulmányi idejét Magyarországon töltené; 34% viszont még nem határozott ebben a kérdésben. A külföldön tanulni vágyók között a tavalyi adatokhoz képest a duplájára nőtt azon felvételizők száma, akik a teljes képzést külföldön végeznék el (14%), továbbá akik részképzéssel – például ösztöndíj, diákcsereprogram révén – utaznának külföldre (53%). Ugyanakkor erőteljesen lecsökkent a szakmai gyakorlatot tervezők száma (35%-ról 20%-ra).

A felvételizők több mint a fele számára a képzési terület elismertsége számít leginkább döntése meghozatalában (54%), másodsorban a megszerezhető diploma munkaerő-piaci elismertsége (36%), harmadsorban pedig az intézmény hírneve (33%). Kisebb mértékben játszik szerepet az intézmény földrajzi elhelyezkedése (22%), és a szülők, barátok véleménye (18%). Legkevésbé a felsőoktatással kapcsolatos elemzések és statisztikák, a diákok középiskolai tanárainak javaslatai, továbbá a reklámokban, hirdetésekben hallottak befolyásolják a felvételizőket.

Csak kevesen döntenek tudatosan

Tavalyhoz képest idén tovább nőtt a bizonytalankodók száma: a válaszadók 38%-a néhány héttel a jelentkezési határidő előtt még nem is döntött arról, hova felvételizik, 32%-uk pedig csak nemrég jutott elhatározásra. Tudatosnak alig 14% nevezhető: ők azok, akik már egy éve tudják, hova adják be jelentkezésüket, és 16%-uk hozta meg néhány hónappal ezelőtt végleges döntését.

16 milliárd gyakornokokra
Gyakornoki programokat támogató pályázati felhívások jelentek meg 16,2 milliárd forint kerettel a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP), amelyek célja, hogy elősegítsék az egyes képzésekben megszerzett szakképesítés hasznosulását, támogassák a fiatalok munkatapasztalat-szerzését, ösztönözzék foglalkoztatásukat.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo