Kismamaként sem kell lemondanunk az egyetemről

A kismamák, kispapák számára szinte lehetetlen a kötött nappali tanulmányok folytatása, a levelező és távoktatásos képzések többsége pedig súlyos anyagi terheket ró a családra. A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar ezért 2009-ben is 30 százalékos kedvezményt biztosít az anyukák, apukák költségtérítéses képzéseire, és innovatív módszertani megoldásként a virtuális teret is felhasználja a kényelmes távoktatás érdekében.

A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar továbbra is mindent megtesz annak érdekében, hogy megkönnyítse a kismamák gyermek melletti tanulási lehetőségeit. Az intézmény ezért - az előző évhez hasonlóan - 2009-ben is 30 százalékos kedvezményt biztosít a távoktatásos, illetve levelező képzéseken résztvevő költségtérítéses kismama-hallgatók számára. Mindez jelentős anyagi terhet vesz le a karra jelentkező fiatal szülő válláról, hiszen egy átlagos szak önköltségeit tekintve félévente csaknem hetvenezer forinttal kell kevesebbet fizetnie. Ráadásul a kedvezményt nem csak az anyukák, hanem a kicsivel otthon maradó apukák is igénybe vehetik, mint ahogy erre az idei évben is volt példa az egyetemen.

További segítséget jelent a távoktatásban résztvevők számára, hogy a Gazdaságtudományi Kar - szem előtt tartva "kismamabarát" céljait - innovatív módszertani megoldásként lehetővé teszi a Skype használatát, illetve kifejlesztette az úgynevezett CooSpace programot. A kar elektronikus oktatási rendszere olyan virtuális teret biztosít a hallgatók számára, mely alkalmazkodik az egyéni igényekhez, így a mamák vagy a papák tetszőleges időben tölthetik le az előadások anyagát, bármikor online konzultálhatnak tanáraikkal és csoporttársaikkal, valamint a tanulás és a vizsgázás ütemét is maguk szabhatják meg.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo