Kínos: minden ötödik ukrán választó eladná a voksát

Meglepő eredményt hozott a közelgő ukrán önkormányzati választás előtti közvéleménykutatás, amelynek keretében 2000 embert kérdezett meg két civil szervezet, a Demokratikus Kezdeményezés Alap és az OPORA A megkérdezettek mindössze 8,5 százaléka gondolja úgy, hogy az október 31-i választás tisztességes lesz. A többség jogsértésekre számít, ám arról megoszlanak a vélemények, hogy ezek érdemben befolyásolják-e majd az eredményeket. - szerepel az ELTE Társadalomtudományi Kar összeállításában.

Sokan úgy nyilatkoztak, hogy önmaguk is hajlandók részt venni a jogsértésekben, hiszen a válaszadók egyötöde arra készül, hogy eladja a szavazatát, annak, aki a legtöbbet kínálja fel érte.

A szavazatukat áruba bocsátók többsége szerint 500 hrivnya, azaz körülbelül 12 ezer forint egy elfogadható ajánlat lenne voksukért. Ez az ukrajnai átlagkereset körülbelül egyötödének felel meg. A válaszadók azért szeretnék érékesíteni szavazatukat, mert nehéz anyagi helyzetben vannak, és nem igazán látnak különbséget a jelöltek között.

A választók szkepticizmusa ellenére a megkérdezettek 47 százaléka biztosan elmegy szavazni, míg 29 százalék valószínűleg részt vesz a vasárnapi voksoláson.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo