Kiegyensúlyozott mezőny és az esélyes pár győzelme a fehérvári menedzser tornán

Az idei 10 regionális állomásból és budapesti döntőből álló UNIQA Manager Open , a 2016. évi Országos Menedzser Teniszbajnokság másfél hónapos szünet után a hét végén Fehérváron folytatódott. A helyszín a Bregyó Sportcentrum volt , amelynek atlétikai pályája már harmadik ízben volt a házigazdája a Gyulai Atlétikai Emlékversenynek és látott vendégül számos világsztárt. A gondosan előkészített teniszpályáin pedig immár évek óta össze mérik az erejüket a cégvezetők és menedzserek. Ezúttal nemcsak a környékről , hanem Agárdról , Salgótarjánból , Szegedről , Martonvásárról és Budapestről is érkeztek indulók.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A megnyitón Nyulász András a Menedzserek Országos Szövetsége elnöksége , Pintér Balázs a Menedzser Alapítvány vezetése nevében kívánt jó versenyzést. a résztvevőknek. Ezt követően Hámori Tamás , a Bajnokság alapító- versenyigazgatója  ismertette a sorsolás eredményét és a játékrendet.

Kép: Manager Open

 

A csoportokban megindult selejtező küzdelmein általában az esélyesek jutottak tovább. Egy esetben azonban felborult a papírforma , mert korábban már több versenyen helyezést szerzett szegedi Lajos Attila – Török Gábor pár nem jutott tovább a csoportjából.

A főtáblán is több szoros küzdelem alakult ki. Ilyen volt az elődöntőbe jutásért folytatott mérkőzések során az idén már három győzelmet szerző Hegyi József - Hegyi Zoltán csatája a siófoki győztes agárdi László Csaba és párja ellen , a fővárosi kettősök összecsapása , amelynek során a Horváth Sándor – Úr Viktor pár győzött a pontversenyben második helyen lévő Sás Tamás és párja Láska Milán ellen továbbá a két fehérvári páros esetében az esélyesebb Galgóczy Ákos – Deák Balázs veresége a Serák Gábor - Serák Péter testvérpártól. A Hegyi testvérek a legjobb 4 között simán verték a Stokinger Tamás- Balogh Benedek helyi párt majd a döntőben a Serák testvéreket legyőző Horváth – Úr párost is és ezzel újabb tornát fejeztek be veretlenül.

A fentiek alapján az országos pontversenyben – ahol még három viadal van hátra -  továbbra is Hegyi Zoltán vezet 67 ponttal , míg a második helyre felzárkózott testvére Hegyi József  45 ponttal , a harmadik helyen  Sás Tamás áll 39 ponttal , őket követi Horváth Sándor 27 , László Csaba 21 és Úr Viktor 19 ponttal.

Kép:Manager Open

A vigaszverseny döntőjében a várakozásnak megfelelően a fehérvári Sándor Norbert– Stokinger Balázs nyert az ugyancsak helyi Horváth Márk és Boros László  páros ellen , míg a két harmadik helyet a fővárosból érkezett Mari Csaba – Kőházi Ferenc és a salgótarjáni Langár Tamás – Sági Simon párok szerezték meg.

Az első és a második helyezett pár a Bregyó Tenisz klub egyedi üveg kupáját , a vigasz verseny győztese  Boros Betty mandala festő kerámia termékét , míg a helyezettek , a győztesek mellett , az UNIQA Biztosító ajándék csomagjait , a  Béres Rt termékeit  , a Kaisergarten Nier Kft által forgalmrazott borokat – akik most is tartottak kóstolót - kapták nyereményként.

A díjakat Boros Péter , a Menedzserek Országos Szövetsége alelnöke , Bihari József klubigazgató – maga is elindult a versenyen - és Hámori Tamás adták át. A versenyigazgató egyúttal köszönetet mondott a verseny sorozatot támogató további cégeknek így a Corinthia Budapest hotelnek, a  Dávid & Dessewffy és Társai Ügyvédi Irodának , a Decathlonnak , a Globomax Rt-nek , a KPMG-nek , az Autó - Licitnek , a Parfüm Line Kft-nek , az Óramű Kft-nek , a Pauker Nyomdának , az Intersportnak továbbá az irodakereso.info és a teniszlabda hu on-line cégeknek. A résztvevők kézhez kapták a  Figyelő , a Piac&Profit , és a Magyar Üzleti Világ legfrissebb példányait , ez utóbbi nyári számában fényképes beszámolóval az UNIQA Manager Open első félévi versenyeiről.

A verseny mérkőzései alatt Turi Zita a helyi Fezen Rádió tudósítója interjút készített Nyulász Andrással , a szövetség tevékenységéről , az őszi időszak várható programjairól valamint Hámori Tamással a Menedzserek Teniszbajnoksága idei tapasztalatairól.

A verseny sorozat következő regionális állomása szeptember 3-án Debrecenben lesz.

Véleményvezér

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján 

A magyar jogásztársadalom levizsgázott.
Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo