Kérjen külön nyugdíjat a munkáltatójától!

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Generali-Providencia Biztosító Zrt. és Magyarország első és jelen pillanatban egyedüli foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatója, a QUAESTOR Foglalkoztatói Nyugdíjszolgáltató Zrt. Az együttműködés célja, hogy a biztosító széles körben hozzáférhetővé tegye Magyarországon a vállalati nyugdíjcélú gondoskodás eszközét, a foglalkoztatói nyugdíjprogramokat. A megállapodást Erdős Mihály, a Generali-Providencia Biztosító elnök-vezérigazgatója és Tarsoly Csaba, a QUAESTOR Csoport elnök-vezérigazgatója írta alá.

A foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatás lehetőséget teremt arra, hogy a munkáltató jelentős mértékű nyugdíjcélú megtakarítást képezzen dolgozói számára. Az európai uniós irányelv alapján működő foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatás az állami nyugdíj és az öngondoskodás mellett az egyik legfontosabb kiegészítő nyugdíjcélú pillére annak, hogy a nyugdíjas korba lépők megfelelő anyagi biztonságban tölthessék időskorukat. Ezt támasztja alá az Európai Unió által 2012. február 16-án megjelentetett ún. Fehér Könyve (White Paper) is. A dokumentum szerint a kiegészítő nyugdíjmegoldásoknak, mint például az unióban preferált foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatásnak, nagyobb szerepet kell kapniuk a fenntartható nyugdíjrendszer működtetésében, és mindehhez az egyes tagállamoknak meg kell találniuk az egyensúlyt az adó- és költséghatékonyság, valamint a biztonságosság között. (A foglalkoztatói nyugdíjról ide kattintva olvashat bővebben.)

Az együttműködés keretében a Generali kiterjedt vállalati ügyfélkörében, de személyes tanácsadói hálózatán keresztül is kínálja a foglalkoztatói nyugdíjprogramokat. „Ez teljessé teszi a biztosító nyugdíjcélú megoldásainak palettáját, jól kiegészítve az öngondoskodásra épülő biztosítói nyugdíjprogramokat és az önkéntes nyugdíjpénztári szolgáltatást." - hangsúlyozta Erdős Mihály, a Generali elnök-vezérigazgatója. Amint az a Generali reprezentatív kutatásából kiderül, hazánkban is egyre többen ismerik fel a demográfiai helyzetből és a járulékfizetők alacsony számából fakadó veszélyeket. A megkérdezettek 62 százaléka úgy gondolja, hogy várható nyugdíja nem lesz elegendő a kívánt színvonalú életvitelre. „Az aktív kori keresethez képest várható nyugdíjhiány és a gazdasági világválság okozta félelmek hatására egyre többen látják úgy, megtakarítások nélkül nehezen biztosítható a megfelelő életszínvonal a nyugdíjas évekre. Ebben most az egyén mellett a vállalat is szerepet vállalhat." - tette hozzá Erdős Mihály.

Az állami nyugdíj és az öngondoskodást jelentő nyugdíjcélú megtakarítások - biztosítói nyugdíjprogramok, önkéntes nyugdíjpénztári befizetések - mellett fontos kiegészítő pillért képeznek a vállalati nyugdíjprogramok, melyekkel a munkavállalóikról gondoskodni kívánó vállalatok is szerepet vállalhatnak a biztonságos időskor megteremtésében. A QUAESTOR Foglalkoztatói Nyugdíjszolgáltató Zrt. jelenleg a hazai piacon egyedüliként kínál foglalkoztatói nyugdíjprogramokat, melyek egyúttal eszközt jelentenek a munkáltatók kezében munkavállalóik elkötelezettségének növelésére. A vállalatok testre szabott nyugdíjprogramokat alakíthatnak ki akár teljes dolgozói körre, vagy akár differenciált módon növelhetik a lojalitást kulcsember-programok és törzsgárda-programok létrehozásával. A vállalat meghatározhatja, hány évig (1-5 év) kell a munkavállalónak a cégnél maradnia ahhoz, hogy jogosulttá váljon a vállalati nyugdíjra. (Sem a demográfiai, sem a foglalkoztatási mutatók nem kedveznek a nyugdíjaknak, ami a korhatárhoz közelállóknak sem ígér sok jót, a fiatalabb nemzedék számára pedig még a mainál is komorabb jövőt jósol.)

„Nyugat-Európában már évtizedek óta komoly hagyománya van a vállalati nyugdíjcélú gondoskodásnak, a QUAESTOR Csoport Magyarországon elsőként teremtette meg ennek lehetőségét. Ahogy a Fehér Könyv is kiemeli, az unió fontosnak tartja, hogy a foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatás még nagyobb hangsúlyt kapjon az egyes tagországok nyugdíjrendszerében, hogy így is csökkenhessen azok költsége." - mondta Tarsoly Csaba, a QUAESTOR Csoport elnök-vezérigazgatója.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo