Az utóbbival kapcsolatban az a tapasztalat, hogy a makrogazdasági számításokban kimutatott „háztartások rendelkezésre álló jövedelme” a GDP-nél kisebb különbségeket mutat, míg a háztartás-statisztikai adatfelvételből nyert jövedelemmutatók az előbbieknél jóval alacsonyabb szintet és a gazdasági fejlettség színvonalának különbségeinél is nagyobb jövedelem-eltéréseket jeleznek.

Az EU-országok átlagában 2000-ben a háztartások rendelkezésre álló jövedelme (a nemzeti számlarendszerből származó adatok szerint) egy főre számítva 14 500 PPS (tényleges vásárlóerőre átszámított euró) volt. A jövedelmi színvonal viszonylagos kiegyenlítettségére utal, hogy az átlag körüli ±10%-os sávban volt található kilenc tagország, amelyekben a közösség

lakosságának nyolctizede élt. E sávot valamivel meghaladta Írország (és feltehetően jelentősen Luxemburg<1>) mutatója. Az átlagnál 10-15%-kal alacsonyabb volt a rendelkezésre álló jövedelem színvonala Görögországban, Spanyolországban és Svédországban, továbbá több mint 25%-kal Portugáliában. A jelenség a három dél-európai ország esetében az általános gazdasági színvonallal magyarázható, Svédországban pedig azzal, hogy az elszámolásokban nem szereplő természetbeni társadalmi jövedelmek kiemelkedően nagy súlyúak a lakosság jövedelmében.

A háztartás-statisztikai felmérés adatai tájékoztatnak többek között a jövedelmek eloszlásáról, forrásairól és egyéb fontos jellemzőiről. (Ezekben az adatokban ugyancsak nem szerepelnek a természetbeni juttatások, továbbá a közvetett társadalmi juttatások és a saját lakás használatából számított jövedelmek sem.)

1999. évi jövedelemeloszlási adatok szerint a legkiegyenlítettebb eloszlás Dániát jellemezte, ahol a legmagasabb jövedelmű népességtized jövedelme 4,2-szerese volt a legalacsonyabb jövedelmű tizedének, míg a legnagyobb egyenlőtlenséget Portugália adatai mutatták, 10,6-szeres értékkel.

Az országok túlnyomó részében – hazánkéhoz hasonlóan – a jövedelmek több mint 70%-a munkavégzésből származik, kb. egynegyede pénzbeli társadalmi jövedelem, míg a tőke- és egyéb forrásból származó jövedelmek aránya nem éri el az 5%-ot. A munkajövedelem döntő részét az alkalmazásban állók keresete teszi ki. Az egyéni vállalkozók jövedelmének a súlya a déli országokban nagyobb, közülük is kiemelkedik Görögország, ahol eléri a 25%-ot e jövedelmek aránya.

A társadalmi jövedelmek a kilencvenes évek elején gyors ütemben nőttek, arányuk a bruttó hazai termékben az országcsoport átlagában 1990-től 1993-ig 25,4%-ról 28,8%-ra emelkedett. Ezt követően a növekedés lassult, majd az arány 2000-ig 27,3%-ra csökkent. Különösen kis hányadát fordították 2000-ben a GDP-nek ilyen célra Írországban (14,1%) és rendkívül nagy részét, 32,3%-át Svédországban. Mindkét országban, csakúgy mint a tagországok többségében, az arányszám 1993-hoz képest csökkent. Az általános irányzattól eltérően néhány országban azonban – Görögországban, Németországban, Portugáliában – nőtt a GDP társadalmi jövedelmekre fordított hányada, Ausztriában pedig gyakorlatilag nem változott a 29%-ot megközelítő mutatószám. (Magyarországon 2000-ben a bruttó hazai termék 25,5%-át tették ki a társadalmi jövedelmek.)

A társadalmi jövedelmek csaknem felét (46–48%-át) nyugdíjakra, bő egyötödét egyéb pénzbeli juttatásokra fordítják és 31%-át természetbeni juttatásokra. A természetbeni juttatások szerepe különösen nagy Svédországban: a nagy volumenű társadalmi juttatások 40%-át teszik ki, azaz a bruttó hazai termék 13,4%-át fordítják ilyen célokra.

A nyugdíjon kívüli pénzbeli társadalmi jövedelmek fontos kiegyenlítő szerepet játszanak a jövedelemfolyamatokban. A kilencvenes évek közepén végzett vizsgálatok szerint a munkajövedelmek és nyugdíjak (együttesen eredeti jövedelmek) alapján 13 uniós országban alacsony – az átlagjövedelem 60%-a alatti – jövedelemmel rendelkezett a lakosság 26%-a. A nyugdíjon kívüli pénzbeli társadalmi juttatások ezt a helyzetet úgy módosították, hogy az összes jövedelem alapján ez az arány 17%-ra csökkent. A legnagyobb kiegyenlítő szerepet ezek a jövedelemelemek Dániában (30-ról 11%-ra), Írországban (33–18) és az Egyesült Királyságban (32–19) játszották, míg legkevésbé (23-ról 21%-ra) Spanyolországban módosították az alacsony jövedelműek arányát.

Fogyasztás

A háztartások egy főre jutó fogyasztása a 15 ország átlagában 2000-ben 13 120 vásárlóerő-egység (PPS) volt. A fogyasztás színvonalának országonkénti arányai csak kissé térnek el a jövedelemarányoktól. Említést érdemel az Egyesült Királyság adata, amely az EU átlagát a jövedelemnél sokkal jobban, 16%-kal haladta meg, és Luxemburg után a második legmagasabb szintet képviselte.

A fogyasztás szerkezetét egy-egy országban nem csak a jövedelem színvonala és a fogyasztási szokások befolyásolják, hanem a különböző javak és szolgáltatások árai és azok arányai is, amelyek országonként meglehetősen különbözőek.

Az országcsoport átlagában – 1999. évi adatok szerint – a fogyasztás legnagyobb tételét, több mint egyötödét a lakásszolgáltatás, víz, villamosenergia, gáz és egyéb tüzelőanyag képviseli. Aránya legnagyobb a skandináv országokban, elsősorban Svédországban, ahol meghaladja a 30%-ot, és legalacsonyabb a dél-európai tagországokban, közülük Portugáliában alig több 10%-nál.

A fogyasztásban betöltött súly alapján második-harmadik helyen a közlekedés és az élelmiszer-fogyasztás áll. Tizennégy ország közül hatban lényegében azonos az arányuk (a különbség nem éri el az 1 százalékpontot), négyben az élelmiszer, négyben pedig a közlekedés a jelentősebb fogyasztási tétel. Mindkét csoport súlya széles határok között alakul: az élelmiszereké 9,8%-tól 20%-ig, a közlekedésé 9,1-től 16,1%-ig.

A szeszes italok, dohányáruk a legtöbb tagországban a fogyasztás 3-6%-át (az Egyesült Királyságban 8%-át), a ruházat és lábbeli 5–10%-át teszi ki. A távközlés aránya csaknem mindenütt 2-3%. Nagy különbségek vannak országonként a többi fogyasztási csoport arányaiban.

Figyelemreméltó az a gondolatmenet, amely három fogyasztási csoportot – a szabadidő, kultúra, a vendéglátás, szálláshely-szolgáltatás és a szeszes italok, dohányáruk csoportját – összevon „rekreáció összesen” (kikapcsolódás összesen) megnevezéssel. Ez az összevont csoport 1999-ben az EU átlagában a fogyasztás 21,9%-át tette ki.

A fontosabb élelmiszerek közül 2000-ben az unió országaiban egy lakosra számítva átlagosan 95 kg húst, 26 kg halat, 244 kg tejet és 12 kg tojást fogyasztottak<1>. A húsfogyasztás négy országban meghaladta a 100 kg-ot. Halból Portugáliában fejenként 76 kg fogyott, tejből Finnországban és Svédországban 345–350 kg, ami több mint kétszerese a magyarországinak. A tojásfogyasztás az országcsoport átlagában kevesebb, de Svédországban és Hollandiában több volt, mint hazánkban. Az EU zöldség- és gyümölcsfogyasztása néhány kg-mal több volt, mint Magyarországé, ami elsősorban a dél-európai országok igen magas fogyasztásával függ össze.

Az Európai Unió 15 országának átlagában ezer lakosra 2001-ben 495 személygépkocsi jutott. A legjobban ellátott Luxemburgban az arányszám kétszerese volt a legkisebb állománnyal rendelkező Görögországénak. A mobil telefonok esetében a különbségek kisebbek: a luxemburgi mutató 62%-kal haladta meg az e tekintetben legalacsonyabb szintet képviselő franciát. A személyi számítógéppel való ellátottság Svédországban volt a legnagyobb, és 6,6-szeresét tette ki a legalacsonyabb (görögországi) mutatónak. Az Internethasználók becsült száma ugyancsak Svédországban volt a legmagasabb, közel négyszerese a legalacsonyabb (szintén görög) szintnek.

Megtakarítások

Az Unió országaiban az évek folyamán igen jelentős összegű – készpénzben, betétben, kötvényekben, részvényekben stb. megtestesülő – megtakarítás alakult ki. A háztartások megtakarításának (pénzvagyonának) összege 2000-ben az Unió adatszolgáltató országaiban 18,7 billió eurót tett ki, ami a tagországok bruttó hazai termékének több mint kétszeresét jelentette. A GDP-hez viszonyítva Belgium, Hollandia és Nagy-Britannia állománya volt a legnagyobb, meghaladta, illetve megközelítette a bruttó hazai termék háromszorosát. Az egy lakosra számított pénzvagyon is ezekben az országokban volt a legnagyobb, 74–78 ezer euró. A megtakarítások összege minden adatközlő országban nagyobb volt, mint az éves termelésé, mértéke legszerényebb Ausztriában (35%) és Dániában (47%) volt. Az egy lakosra jutó megtakarítás Portugáliában és Spanyolországban volt a legkisebb. (Magyarországon 2002-ben a lakosság bruttó pénzügyi vagyona nem érte el az éves GDP háromnegyedét.)

A háztartások 2000. évi tartozásállománya az Unió egészében valamivel több, mint 5 billió euró volt, ami a bruttó eszközállomány 27%-ának, az éves GDP 61%-ának felelt meg. A tartozások összege mind a pénzvagyonhoz, mind a bruttó hazai termékhez viszonyítva Dániában volt a legnagyobb (67, illetve 98%), legkisebb pedig Olaszországban, ahol a 360 milliárd eurót kitevő hitel a pénzvagyon 13%-át, a GDP 30%-át tette ki. Egy lakosra számítva a dán háztartások tartozásai 32 ezer euróra rúgtak, az olaszoké 6 ezer euróra.