Jön a magyar Jack Bauer: terrorelhárítók védhetik Orbánt

A Köztársasági Őrezredtől a Terrorelhárítási Központhoz kerülhet szeptember 1-jétől a köztársasági elnök és a miniszterelnök állandó védelme - derül ki abból a kormányrendelet-tervezetből, amely a Belügyminisztérium (BM) honlapján olvasható. Az elképzelések szerint az őrezred a továbbiakban az Országgyűlés, az Alkotmánybíróság és a Legfelsőbb Bíróság elnökének, az utóbiztosításra jogosultaknak, a Magyarországon tartózkodó, nemzetközileg védett személyeknek, valamint a kijelölt létesítményeknek a védelmét látja majd el.

A BM honlapján az olvasható, hogy a Terrorelhárítási Központ létrehozásáról szóló tervezet véleményezési határideje augusztus 18. Korábban Pintér Sándor belügyminiszter úgy nyilatkozott, szeptember 1-jével alakul meg a Terrorelhárító Központ. A hivatal létrehozásával kapcsolatos feladatok ellátására Pintér Sándor miniszteri biztosnak nevezte ki Hajdú Jánost, a Fidesz volt biztonsági igazgatóját.

A tervezet szerint a Terrorelhárítási Központ az ország egész területére kiterjedő illetékességgel rendelkező, a rendészetért felelős miniszter irányítása alatt működő költségvetési szerv lesz. A központot főigazgató vezetheti majd, akit a miniszter javaslata alapján a miniszterelnök nevez ki és ment fel.

Megszakít, elfog, elhárít

A központ - mint a dokumentumban írják - végrehajtja a terrorcselekmény, a légi jármű, vasúti, vízi, közúti tömegközlekedési vagy tömeges áruszállításra alkalmas jármű hatalomba kerítése és az emberrablás bűncselekmények megszakítását, valamint - a nyomozó hatóságok, az ügyészség, továbbá a más fegyveres és rendvédelmi szervek felkérésére - a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható fegyveres vagy felfegyverkezett emberek elfogását, az egyéb személy elleni erőszakos bűncselekmények megszakítását, illetve az ön- vagy közveszélyes állapotban lévő emberek elfogását.

Elemzi és értékeli a Magyar Köztársaság terrorfenyegetettségének helyzetét, szervezi és koordinálja a terrorcselekmények megelőzését és elhárítását végző szervek tevékenységét.

A rendelettel a parlament elnökét kivennék az utóbiztosításra jogosultak köréből.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo