Javul a helyzet: mit mutatnak a mai koronavírus-adatok?

Számok a járvány leszálló ágából.

Az elmúlt 24 órában elvégzett tesztek 8 százaléka lett pozitív - derül ki az Operatív Törzs napi adatközléséből. 1680 új fertőzöttet azonosítottak, ami ugyan több százzal magasabb az egy nappal ezelőttinél, ám a pozitivitási arány ismeretében nem ad okot aggodalomra ez a fejlemény. Ezzel együtt már 787 647 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

Elhunyt 124 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 28 297 főre emelkedett. A gyógyultak száma jelenleg 546 246 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 213 104 főre csökkent.

4104 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 485-en vannak lélegeztetőgépen. Mindkét szám jelentős csökkenés eredménye előző naphoz képest. Az adatsora javulása szinte töretlen már egy ideje, ami azt is jelenti, hogy folyamatosan egyre kisebb nyomás helyeződik az egészségügyre és a dolgozókra.

A beoltottak száma 4 153 038 fő, közülük 2 315 428 fő már a második oltását is megkapta. Az elmúlt napokhoz hasonlóan ezúttal is visszafogottan, 29 ezerrel emelkedett a beoltottak összlétszáma, ám a részletesebb lebontásból rögtön kiderül, hogy eljött az ideje a második körös dózisok beadásának. A második oltásukat is felvevők száma ugyanis több mint 66 ezerrel emelkedett egy nap alatt.
Már több mint 4,7 millióan regisztráltak oltásra és 80 százalékuk meg is kapta azt. Az online időpontfoglalóban Sinopharm, AstraZeneca és Szputnyik oltásokat lehet jelenleg foglalni. A kormány szerdai ülésének döntéseiről a mai Kormányinfón adnak tájékoztatást.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo