Ismerteti terveit a Fidesz

Budapesten ülésezik az Európai Néppárt európai parlamenti frakciójának vezetése csütörtökön és pénteken. Az eseményen részt vesz José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke is. Az ülés időzítése nem véletlenül esett a választások előtti időszakra - jelentette ki Schmitt Pál, az Európai Parlament alelnöke a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában. A megbeszélésen ugyanis tájékoztatni szeretnék a néppárti képviselőket, mire készül a Fidesz kormányra kerülése esetén.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Fidesz 10 év alatt egymillió munkahelyet kíván teremteni. Ennek megoldását egy foglalkoztatás- és üzletbarát politikában látják, ahol a fókuszban a kis-  és középvállalkozások helyzetbe hozása szerepel, hiszen ők alkalmazzák a magyar munkavállalók 70 százalékát. Az ország érdekelt továbbá a kohéziós és a regionális politika erősítésében, melynek lényege az elmaradottabb régiók felzárkóztatása - sorolta a politikus.

A 2011-es uniós elnökséggel kapcsolatban kiemelt figyelmet kell fordítani majd többek között a vízkészletre és a Duna-stratégiára, valamint az emberi és kisebbségi jogokra, a kulturális és nyelvi sokszínűség fenntartásának fontosságára is - közölte. "Meghatározott programunk van minden területre, legyen az az egészségügy, a szociális biztonság kérdése, a mezőgazdaság, a vidékfejlesztés, az oktatásügy vagy az energiapolitika" - közölte Schmitt Pál. 

Uniós szinten tudják, hogy Orbán Viktor miniszterelnöksége alatt sokat fejlődött az ország. Azóta azonban romlottak a gazdasági mutatók, mely előtt értetlenül állnak az uniós politikusok - jegyezte meg Schmitt Pál.

Véleményvezér

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján 

A magyar jogásztársadalom levizsgázott.
Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo