Indul a roham a gumisoknál

Autósok százezrei keresik fel ezekben a hetekben a szervizeket, hogy lecseréljék a téli gumit. A hideg, szeszélyes márciusi időjárás miatt idén később kezdődik a roham, de érdemes időpontot foglalni - az Abroncs Kereskedőház szerint.

A 2013-as márciusi nagy havazás óta minden tavasszal lényegesen óvatosabbak az autósok és hetekkel későbbre időzítik az időszakos kerékcserét. Tiszay Árpád, az Abroncs Kereskedőház kereskedelmi vezetője a vállalat partnereitől beérkezett információk alapján elmondta: a szeszélyes időjárás az ország szinte egész területén megfontoltságra késztette az autósokat, így várhatóan Húsvét után egyszerre indul el a szezon keleti és nyugati országrészekben is.

Kerékcsere az Abroncs Kereskedőháznál

Ennek csúcsa április közepére várható és május első heteire enyhül a szervizekre helyeződő nyomás. Az abroncsszektorban is tapasztalható szakemberhiány miatt előfordulhat, hogy akár egyhetes, tíznapos várakozással is számolniuk kell az ügyfeleknek.

Az elmúlt években már jelentős javulás érzékelhető a szezonális kerékcserék területén. Míg a pénzügyi válság idején az autók egy részén különféle okokból nyáron is téli gumikon közlekedtek, ma már szerencsére ez egyre kevésbé jellemző.

A nyári abroncs más összetételű kompozit anyagból áll, mint a téli, hiszen arra tervezték, hogy az 50-60 fokosra hevült aszfalton se kenődjön. A nyári melegben hamarabb elkopik a téli szett és akkor hamar megint abroncsokat kell venni.

Ami a legfontosabb, hogy

egy jó minőségű nyári abronccsal felszerelt autó fékútja közel harmadával is rövidebb lehet, mintha téli abroncs feszülne a kerekeken.
Sok autószerviz csak annak látszik
Az országban felmért több mint ötezer autószerviz ötöde már nem létezik a bejelentett telephelyén, és kevesebb mint fele folytat szerviztevékenységet, illetve rendelkezik az ehhez szükséges műszerekkel, berendezésekkel – derült ki egy kutatásból.
Egy új, személyautóra tervezett abroncs esetében a profilmélység 6-12 milliméter között van, az előírások szerint legfeljebb 1,6 milliméter mélységig lehet használni, ám ez már rendkívül balesetveszélyes. Általában a nyolc-tíz évnél idősebb abroncsokat a profilmélységtől függetlenül cserélni kell.

A korszerű nyári abroncsokat úgy tervezik, hogy vízelvezetés szempontjából is kiemelkedőek legyenek. Egy komoly tavaszi, nyári esőzés során könnyen előfordulhat, hogy a lejtők alján összegyűlik a víz, és ilyenkor megnő a vízen csúszás veszélye.

 

 

 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo