Így élünk majd nyugdíjasként

Mindennapi szokásaink átalakulása mellett az életszínvonalunk változására is számítunk nyugdíjas éveinkben. A KSH adatai szerint nyugdíjasként több időnk jut alvásra és pihenésre, illetve sokat tévézünk és internetezünk majd. Ugyanakkor – a Generali Biztosító reprezentatív kutatása szerint – a várható bevételcsökkenés miatt a legtöbb ember úgy gondolja, hogy néhány dologról le is kell majd mondania. Így az utazásról, családja anyagi támogatásáról, illetve például autója fenntartásáról.

Padon pihenni, az ingyen van Kép:Pixabay

Egy átlagos magyar nyugdíjas legtöbb idejét az alvás (napi 9-9,5 óra) viszi el, ezt a tévézés követi (3 és fél óra naponta), majd a saját háztartás ellátása – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) december végén publikált adataiból. (Az Egyesült Államokban a nyugdíjasok közel 4 órát tévéznek naponta, míg az aktívak körében ez a tevékenység fele annyi időt vesz el egy napból.) A nyugdíjas kor beköszöntével tehát sokkal több idő jut a fent felsoroltakra, és bár ezen tevékenységek nem járnak jelentős anyagi ráfordítással, kérdés, hogy a nyugdíjasok életszínvonala mennyiben határozza meg mindennapjaikat és szokásaikat.

A többség arra számít, hogy nem fog tudni megélni

A Generali Biztosító reprezentatív felmérésében ezért arról kérdezte a hazai, felnőtt lakosságot, milyen életszínvonalra számítanak nyugdíjas éveikben. A válaszok alapján a magyarok csupán 5 százaléka gondolja azt, hogy fenn fogja tudni tartani jelenlegi életszínvonalát a nyugdíjából. A megkérdezettek 22 százaléka szerint nyugdíjuk egy alacsonyabb, de elfogadható életszínvonal fenntartására lesz csak elég. Az aktív felnőttek legnagyobb része (47%) azonban úgy gondolja, egyáltalán nem fog tudni megélni majd nyugdíjas éveiben. (Dél-Afrikában 51% gondolja ugyanígy, sőt a nyugdíjasok harmadának nincs elegendő megtakarítása arra se, hogy orvosi kiadásit fedezze)

Félünk, de nem lépünk
A leendő nyugdíjasok többsége úgy véli, növelnie kellene nyugdíjcélú megtakarításait annak érdekében, hogy időskori életszínvonala megfeleljen mostani elvárásainak.
Egy másik kutatás szerint 76 százalék úgy gondolja, hogy elsősorban az állam feladata a nyugdíjról való gondoskodás, 22 százalék szerint elsődleges az öngondoskodás, 2 százalék pedig a család támogatásában bízik. A bizonytalanságokat érzékelve a megkérdezettek túlnyomó többsége már gondolt arra, hogy jó volna, hogy ha jövőbeni állami nyugdíját valahogyan ki tudná majd egészíteni. De csak 40 százaléknyian jelezték, hogy már tettek is valamilyen konkrét lépést ennek érdekében, például választottak valamilyen nyugdíj-előtakarékossági formát.
A felmérés eredményei azt mutatják, összességében a felnőttek jelentős többsége, 95 százaléka számít arra, hogy nyugdíjasként anyagi lemondásokra kényszerül majd. A legtöbben – a válaszadók 75 százaléka – terveik szerint kevesebbet utaznak majd, hogy kijöjjenek nyugdíjukból. Sokan gondolják úgy (67 %), hogy nem lesz lehetőségük családjuk anyagi támogatására, 60 százalékuk szerint a ruházkodás mennyiségén és minőségén is spórolni kényszerülnek majd. A válaszadók 58 százaléka nem tervez autót fenntartani nyugdíjas éveiben. A megkérdezettek 38 százaléka úgy gondolja, változtatnia kell majd jelenlegi lakáskörülményein. (Érdekesség, hogy az amerikai nyugdíjasok 37%-a szintén kisebb, 27 százaléka pedig olcsóbb lakást keresne.)

Nem alaptalan

Nem tűnnek alaptalannak az anyagi lemondással kapcsolatos várakozások a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján sem. Az intézet 2013. első negyedéves adatai szerint, míg a hazai nettó átlagkereset 147 850, a nyugdíjak összege a férfiaknál már csupán átlagosan 122 830, a nőknél 106 450 forint volt. Ha tehát egy átlagos jövedelmű magyar visszavonulása után átlagos mértékű állami nyugdíjából él, korábbi keresetének 77 százalékából kell kijönnie havonta. (Ausztráliában az öregségi nyugdíj 72-80%-kal kevesebb, mint az átlagbér) A riasztó számok ellenére is elkerülhető az életszínvonal-csökkenés, ha időben kezdünk gondoskodni a nyugdíj-kiegészítésről.

A nyugdíj különösen égető kérdés a vállalkozók számára. Hogy hogy lehet elkerülni a kisnyugdíjas vállalkozói jövőt? A Piac&Profit rendezvényén megtudhatja!


Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo