Jól hozott a konyhára a kínai védelmi rendszer

Katonai célú kutatásaikért dollármilliós állami díjat kapott két kínai tudós – nagyobb összeget, mint a Nobel-díj.

A két idős tudós elnyerte Kína legmagasabb, évente kiadott tudományos és technológiai díját, amely nyolcmillió jüannal, átszámítva 1,17 millió. dollárral jár. A 82 éves Liu Jongtan azért az egyedülálló, magas frekvenciájú radarrendszerért kapta a díjat, amellyel a kínai hadsereg figyelni tudja a kelet-kínai tengeren megjelenő hadihajókat és katonai repülőgépeket.

Kép: Pixabay

A nála egy évvel fiatalabb Csian Csihu azért kapta a díjat, mert kidolgozta a kínai atomfegyvereket és kiszolgálóikat nukleáris támadástól is megvédő bunkerek építésének technikáját. Csianhoz, aki az egykori Szovjetunióban tanult, több más nagy projekt is fűződik, így nagy szerepe volt a Hongkongot Makaóval összekötő 55 kilométeres híd megépítésében.

A kínai televízió emlékeztetett arra, hogy a két tudósnak adományozott díj összege magasabb, mint a Nobel-díjé: az tavaly egymillió dollár körül volt.

(Forrás: Asia Times)

Mit szólna ma Marx a marxista Kínához?
Kína hamarosan a világ vezető gazdaságává válik, a kontinensnyi ország tehát sikeresen hajtott végre gazdasági szerkezetátalakítást, miközben megőrizte egypártrendszer-jellegét. Vajon mit szólna a 19. századi gondolkodó, Karl Marx a tanain alapuló rendszerhez?

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo