Hitelmoratórium: sokan még nem állnak készen a kilépésre

A hitelmoratóriumot igénybe vevők 36 százaléka még nem tudja, mikor tudná újrakezdeni a törlesztést, derült ki az Intrum felméréséből. A megkérdezettek többsége inkább a tartozásai növekedéséről és megtakarításai csökkenéséről számolt be 2021-ben, a legnagyobb arányban a magas jövedelmű keresők tudták növelni a vagyonukat.

(Fotó: depositphotos.com)

Az Intrum vezető követeléskezelő megbízásából a Scale Research Piackutató országos reprezentatív felmérésében 800, 20 és 60 év közötti embert kérdezett arról, hogyan változott a pénzügyi helyzete (különösen kintlévőségei és megtakarításai), illetve a hitelfelvétellel kapcsolatos tervei 2021-ben. A válaszok alapján a lakosság jelentős részének merülőben vannak a pénzügyi tartalékai, aminek nem is annyira az állásvesztés vagy a keresetcsökkenés, hanem inkább a fogyasztói árnövekedés az oka. Emiatt a többség egyre inkább óvakodik a hitelfelvételtől, kölcsönt bármilyen célra legfeljebb akkor vennének fel az emberek, ha növekedne a jövedelmük.

Az elmúlt évben a hitelpiac legfontosabb fejleménye a törlesztési moratórium bevezetése volt.  Az akció népszerűségét az Intrum kutatása is alátámasztotta, a megkérdezett, hitellel rendelkező emberek 47 százaléka vette igénybe a moratóriumot (a legnagyobb arányban a 100 és 200 ezer forint közötti keresetűek). A hitelmoratóriumot igénybe vett válaszadók között azonban még csak egy kisebbség, 27 százalék kezdte újra a törlesztést, és a moratóriumosok több mint harmadának (36 százalék) még nincs elképzelése arról, hogy mikor tudná újrakezdeni hitelei visszafizetését.

Deszpot Károly, az Intrum kereskedelmi és fejlesztési igazgatója elmondta: „A moratórium mint ideiglenes megoldás sok háztartásnak segített a felszín felett maradni, azonban a tartozások rendezését nem tette könnyebbé. A felmérésen csak 9 százalék válaszolt úgy, hogy 2021-ben könnyebben tudta törleszteni az adósságait, 40 százalék szerint pedig nehezedett is.” Deszpot Károly felidézte: a jegybank már a moratórium meghirdetésekor arra kért mindenkit, hogy amint lehet, lépjenek ki a moratóriumból, mert minél tovább maradnak bent, később annál magasabb törlesztőrészletekkel néznek szembe. „Erre azonban ma még sokan nem állnak készen. A válaszadók harmada azt mondta, már van elképzelésük, mikor tudják újrakezdeni a törlesztést, de félő, hogy a törlesztőrészletek növekedése miatt közülük sokan mégis tovább görgetik majd maguk előtt az adósságot.”

A felmérés alapján probléma leginkább a kisebb jövedelműeket érinti: a 100 ezer forintnál kevesebbet keresők 36 százaléka számolt be tartozásállománya növekedéséről, többen, mint bármely más jövedelemcsoportban. Ezzel szemben a legnagyobb arányban a 300 ezer forint felett keresők tudták csökkenteni az adósságaikat, 48 százalékuknak kisebb lett a kintlévősége 2021-ben.

A 20-60 éves magyar lakosság közel 60 százaléka szerint idén a növekvő árak miatt romlik a pénzügyi helyzete. Az áremelkedések leginkább a vidéki nagy- és kisvárosokban élőket érintik, a legkevésbé pedig a fővárosiakat: a megyeszékhelyeken élők 68 százaléka válaszolta, hogy a pénzügyi helyzete romlott az árnövekedés miatt 2021-ben, a budapestieknek pedig csak 45 százaléka.

Bár a magyar bankok adatai szerint a lakossági folyószámlákon elhelyezett összeg jelentősen nőtt az elmúlt évben, a mostani felmérés alapján ez egy kisebb megtakarítói rétegnek köszönhető elsősorban, míg az emberek nagy részének nem változtak, vagy csökkentek a megtakarításai.  A megkérdezettek szűk egyharmada legfeljebb egy hónapra elegendő megtakarítással rendelkezik, 23 százalék 1-2 hónap, 20 százalék pedig 3-5 hónap kiadásait tudná fedezni megtakarításaiból, egy évnél is hosszabb ideig mindössze 8 százalék tudná fenntartani magát a jelenlegi vagyonából. A legtöbben (19 százalék) a 300 ezer forint felett keresők között tudták növelni a jövedelmüket.

Az Intrum-Scale felmérése alapján jelenleg a magyar lakosság rendkívül óvatosan áll a hitelezéshez: a válaszadók 30 százaléka kifejezetten azt jelezte, hogy idén semmilyen esetben nem lenne hajlandó hitelt felvenni. Azok közül, akik nyitottak az új hitelre, a legtöbben (41 százalék) csak saját jövedelmének növekedése esetén vennének fel hitelt, és 27 százalék fordulna lakáshitelért akkor, ha csökkennének a lakásárak. Érdekesség, hogy az állami gazdaságpolitika (leglábbis közvetlenül) kevéssé befolyásolja a hitelfelvételi szándékot: 20 százalék a magyar gazdaság növekedése nyomán venne fel hitelt, 19 százalékot pedig új, államilag támogatott konstrukciók győznének meg.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo