Heti egymilliárd órát Netflixezünk

Van, aki mindennap megnézi a Gyűrűk Urát a Netflixen, de a többség azért szofisztikáltabban válogat, egyvalamiben nem különbözünk: elképesztően sokat, hetente egymilliárd órát bámuljuk a netes tartalomszolgáltató sorozatait.

Gyűrűk Ura az év 361 napján? Nehéz elképzelni, pedig létezik egy Netflix felhasználó valahol a világon, aki mindennap megnézi. Nem is akármelyiket, a „Király visszatér” a kedvence Peter Jackson kultsorozatából – ez derült ki a Netflix most közzétett, a fogyasztási szokásokat bemutató adataiból, amely 2016 novembere és 2017 novembere között tekintette át a világ netflixezőinek statisztikáit.

Meddig lesznek még tv-reklámok?
Régóta beszédtéma, hogy a különböző tv-s szolgáltatásokra való előfizetések rohamos növekedése negatív hatással lehet a hagyományos tv-s reklámok erejére és elérésére. Ugyanakkor a YouGov által közzétett legújabb nemzetközi piackutatások azt bizonyítják, hogy a hagyományos tv-hirdetések még mindig jelentős szerepet töltenek be az úgy nevezett “on-demand” szolgáltatások korában.
Bár az évi 361 Gyűrűk Ura soknak számít, de nem ez csúcstartó. Egy amerikai előfizető ugyanis 365 alkalommal nézte meg az elmúlt évben a „Karib-tenger kalózai” első részét. Németországban pedig egy igazi Brad Pitt rajongó rejtőzik, aki 340 alkalommal nézte meg az „Ocean’s Eleven” című alkotást, ahol az amerikai színész George Clooney és Matt damon társaságában foszt ki egy Las Vegas-i kaszinót. Egy brit fogyasztó pedig a „Mézengúzt” találta olyan ellenállhatatlannak, hogy az elmúlt évben 357 alkalommal nézte meg.

Ők azonban a kivételek, a leghűségesebb netflix-fogyasztók ugyanis nem az amerikaiak, a britek, vagy a németek, hanem a mexikóiak, akiknél a messze a legmagasabb arányban vannak, akik naponta legalább egy filmet, vagy sorozatrészt megnéznek az online streaming portálon. Összességében a világon naponta 140 millió órán keresztül bámuljuk a Netflix filmjeit és sorozatait, hetente több mint egymilliárd órán át.

A DVD-kölcsönzéstől a milliárdokig – a Netflix-sztori
Az egyszerű DVD-kölcsönzőből 20 év alatt milliárdos lett. A Netflix tulajdonosa hitelből alapította meg cégét, és egyedüli módszerével a zsúfolt piacon is ki tudott törni. A Békehadtest egykori tanára ma az Egyesült Államok egyik leggazdagabb embere.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo