Hallgatni is tudni kell, hogy jó társalgónak tartsanak

Ki ne szeretne jól szerepelni társaságban, üzleti partnerekkel rendezett találkozón, ahol csevegnek? Néhány jó tanács, hogyan lehetünk sikeres társalgók.

Vegyük figyelembe, hogy a társaságban folyó beszélgetések három nagy csoportba sorolhatók:

Az első a biztonságos területeké: minden gond nélkül cseveghetünk sportról, az időjárásról, a popzene – és pop-művészet kérdéseiről, celebekről, sztárokról, nemkülönben valamilyen eseményről, amelyet éppen együtt éltünk meg.

Kép: Pexels

A második kategóriába már potenciálisan ellentmondásos kérdések tartoznak: vallás, politika, párkapcsolat, szerelmi élet. Mielőtt ebbe az osztályba tartozó beszélgetésbe bonyolódunk, teszteljük le, mennyire fogékonyak, érdeklődők, nyitottak ilyen témakörökre a partnerek. Ha óvatos tapogatódzásunkra bezárkózás a válasz, hagyjunk fel a kísérlettel és evezzünk biztonságos vizekre.

A harmadik csoportba a legszemélyesebb kérdéseket sorolhatjuk: egészség, pénzügyek, munka. Vannak emberek, nem is kevesen, akik szívesen, sőt, az unalomig beszélnek arról, mivel foglalkoznak munkájukban – míg mások számára, különböző okokból, ez nem kívánatos téma.

Ezért ezeknél a témaköröknél is először óvatosan tapogassuk ki a terepet, mielőtt esetleg a partner számára kellemetlen

Jobbkéz-szabály és rangsor az üzleti etikettben
Az etikettnek van néhány olyan vezérgondolata, alapelve, amelyet, ha ismerünk, számtalan kellemetlen helyzettől megóvhatjuk magunkat. Szakértőnk, dr. Erdős Zsuzsanna segítségével most bemutatunk néhány viselkedési alapszabályt.

kérdéseket teszünk fel. Így ahelyett, hogy (amint Amerikában szokás) neki szegeznénk a kérdést, mi is a kenyérkereső foglalkozása, próbálkozzunk így: Mi foglalkoztatja a leginkább?

Ha azt szeretnénk, hogy kellemes, érdekes társalgónak tartsanak, nem elég, ha sokat és okosan, szellemesen beszélünk, tudnunk kell figyelmesen hallgatni is. A sok beszéd fárasztó és legalább ilyen hatásos, ha ugyanilyen energiával érdeklődsz partnereid gondolatai, történetei iránt, mint amilyenekkel te akarod elkápráztatni őket.

Néhány, igen hasznosnak bizonyult módszer ehhez:

  • Figyelj behatóan a másikra, tarts vele szem-kapcsolatot is
  • Tükrözzön arckifejezésed figyelmet, elkötelezett érdeklődést
  • Idézd vissza, amit hallottál és tegyél fel hozzá további kérdéseket
  • Ha beszélgetés közben eszedbe jut valami, amire reagálnál - bírd ki, ne szólj közbe..
Gondolj arra, hogy ha valamit határozottan állítasz, tedd ezt is hozzá: ez persze az én véleményem, de nagyon érdekelne az Öné is!

(Forrás: The New York Times)

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo