Globális társadalom és lokális kultúra

2002. március 31. vasárnap - 23:15 / PP Online
  •    

Az alábbiakban Nyíri Kristófnak, az Evangelische Akademie Tutzing által 1998. márc. 20. és 22. között Rothenburg o.d.Tauber-ban rendezett Testestül-lelkestül hálózva: A kommunikációs technológiák nyújtotta új tapasztalatok ("Leibhaft vernetzt: Neue Erfahrungen mit Kommunikationstechnologien") címû konferencián tartott elõadásából közöljük a bevezető részt, valamint a Hálózat és új közösségiség című fejezetet. Az előadás teljes szövege elolvasható az MTA Filozófiai Intézetének honlapján, melynek címe a cikk végén olvasható.

Bevezetés
Az ember kulturális evolúció eredménye, az emberi környezet kezdettõl fogva mesterséges. Ugyanakkor az ember természeti lény is, s ebben az értelemben éppenséggel megengedett természetes emberi életvilágról beszélnünk. Az ember természetes életvilágának társadalmi keretét közvetlen személyes viszonyok alkotják. Az emberi társadalmat néhány ezer évvel ezelõttig az ilyen viszonyok kizárólagossága jellemezte; egészen a tizenkilencedik századig Európában ezek voltak uralkodóak, mint ahogyan a világ számos táján ma is azok; s ezek képezik a kisgyermekkori fejlõdés elengedhetetlen környezetét mindig és mindenütt. A szociológiában primércsoportnak hívják azokat a köröket a modern társadalmon belül, amelyek változatlanul személyes, face-to-face kommunikáción alapszanak – mint a család vagy a szomszédság. Még az újkori-modern, nagymértékben a könyvnyomtatás elvont és személytelen közegétõl meghatározott világban is az ember normális létmódjának részét jelentette, hogy számos primércsoport tagja. A modern ember azonban jellemzõen – néha már-már mindenekelõtt – olyan csoportokkal is azonosul, amelyek tagjai egymással legnagyobbrészt sohasem találkoztak. Ezzel hasadás keletkezik kinek-kinek kommunikációs környezetében. A természetes-multimediális, valamennyi érzékszervet szerephez juttató kommunikáció szûk kört szólít meg s általában a mindennapira, sõt a lényegtelenre korlátozódik, miközben a meghatározónak érzett, az egész nagycsoporthoz szóló közlemények az interaktivitást lehetõvé nem tévõ, néma, lineáris, elvont nyomtatott nyelv sorvadt közegében fogalmazódnak meg.

A Nyugat modern történetében az alapvetõ helyet elfoglaló nagycsoport a nemzet. Elõadásom elsõ témáját azok a kommunikációtechnológiai fejlemények képezik, amelyek a nemzet mint elvont közösség kialakulásában lényeges szerepet játszottak. Másodsorban bizonyos a nevezett technológiák ellen irányuló késõ-tizenkilencedik századi irodalmi reakciókra fogok utalni. A tizenkilencedik század végén ill. a huszadik század elején ugyanakkor már új – elektromos – kommunikációs technológiák váltak láthatóvá: harmadszorra olyan reményekrõl fogok beszélni, amelyek ez utóbbiakra vonatkoztak; a történetet itt az ezerkilencszázhetvenes évekig, az ún. másodlagos szóbeliség Walter J. Ong-féle paradigmájának teljes kibontakozásáig szeretném követni. A nyolcvanas évekkel bekövetkezett a világot-átfogó számítógéphálózatok áttörése; az ekkorra már félreismerhetetlen, a globális gazdaság és politika irányába mutató folyamatok tovább erõsödtek. Ez lesz tehát negyedik témám: globalizáció és a nemzetállam funkcióvesztése. A funkcióvesztés semmiképpen nem totális. Az államok ma azzal a sürgetõ föladattal néznek szembe – s ezen föladat teljesítéséhez elvben és általában meg is vannak az eszközeik – , hogy egyfelõl területükön a hálózat alkalmas hozzáférhetõségét biztosítsák, másfelõl megfelelõ képzés révén lakosságukat olyan helyzetbe hozzák, melyben azok ama hozzáférhetõséget ténylegesen ki is tudják aknázni. Ez persze olyan föladat, amelyet immár szubnacionális államjellegû entitások is el tudnak látni. Globalizáció és lokalizáció kölcsönösen föltételezik egymást – ez ötödik témám. Befejezésül pedig a lokalizáció kihatásairól szeretnék beszélni: új közösségiségrõl, melyet a világot-átfogó hálózódottság tesz lehetõvé; szoros – csaknem-közvetlen – és interaktív-multimediális – csaknem-személyes – viszonyokról a globális virtuális térben; s az új helyi közösségiségrõl.

Hálózat és új közösségiség

A lokalitás vagy hely-ség társadalomkonstruktivista magyarázatát, amelyet magam meggyõzõnek találok, ábrázolni is lehetõleg meggyõzõen próbáltam: hogy föladatomat – érvelést egy új lokalizmus esélyei mellett – ne tegyem túl könnyûvé. A globális hálózat viszonyai közepette új közösségiség jön létre: egyfelõl a virtuális térben – másfelõl azonban a fizikaiban is, tudniillik a helyiben.

Tekintsük elõször a virtuális tartományt. Itt azonnal szembeötlik, hogy az e-mail elterjedése óta a családi és rokoni kapcsolatok, a barátságok, továbbá a személyes kontaktusban létrejött kollegiális kapcsolatok a korábbiaknál sokkal kevésbé szenvedik meg az esetleges fizikai távolságot. S persze sok olyan ismeretség adódik, amely e-mail révén keletkezett s azután személyes találkozáshoz vezetett. Egyszer s mindenkorra le kell söpörnünk az asztalról azt a mítoszt, miszerint a szenvedélyes hálózathasználó a valóságban remete vagy különc volna. Ellenkezõleg: Minden tapasztalat azt bizonyítja, hogy az odaadó virtuális aktivitás együttjár az odaadó valós-emberi tevékenységgel.
Másodszor belátható, hogy a hálózat lehetõséget kínál olyan közösségek létezésére, amelyek egyébként egyáltalán nem, vagy csak nagy nehézségek árán és rossz hatásfokkal jöhetnének létre ill. maradhatnának fenn: a legkülönbözõbb vallási vagy világi szubkultúrák, de etnikai csoportok is. A hálózat a hátrányos helyzetû kultúrákat és kivált a kis nyelveket inkább védeni, mint elpusztítani látszik. Mint Geoffrey Nunberg mondta a már idézett Economist-számban: “A minap egy félórás Net-séta során több mint hatvan nyelven találtam vita-csoportokat – itt abbahagytam a számolást. … Ha az emberek választhatnak, az Internetet szívesebben tekintik a ház elõtti kispadnak, mint világfórumnak.” [21] A diaszpóra, a bevándorlók, az egymástól határokkal elválasztott kisebbségek – immár valamennyien intenzív virtuális kapcsolatban maradhatnak. Ebbõl a perspektívából nézve is látható, hogy a nemzetállam uralma fokozatosan visszaszorul. [22]

Egyetlen virtuális közösség sem rendelkezik ugyanakkor a valóságos közösségek kohéziós erejével. Gérard Raulet nyolcvanas évekbeli tanulmánya, “Az új utópia”, [23] nagy nyomatékkal utalt a szimbolikus “interaktivitás” és a valóságos közösségi interakció közötti szakadékra. A virtuális kommunikáció valóságos alapokat elõföltételez: a McLuhan-i “globális falu” polgárainak végsõ soron tényleges közösségekhez is tartozniok kell. Ilyen közösségek, többek között, a valóságos faluközösségek. Eljutottunk a helyi közösségek témájához. Ha elismerjük is, hogy a lokalitások társadalmi konstrukciók: nem mondhatjuk-e ennek ellenére, hogy a hely, a fizikai territórium, különleges jelentõséggel bír a csoport és az egyes egyén életében? Hiszen a mindennapi élet fizikai kerete – részben – éppenséggel helyhezkötött; s csak tartós helyhezkötött erõfeszítések árán alkotható meg és tartható fenn.

Épületek, utcák, csatornázás; a tó vízminõsége; a környék közbiztonsága; de a lakosság is – közelebbrõl az emberek, akiket ott ismerünk, akikkel találkozni szoktunk; a nyelv; s persze a saját történetünk, mely a hellyel összeköt. Viszonylagos állandók ezek a globálisan-társadalmilag állandóan változónak folyamában. Ilyen állandókról van szó, amikor helyi közösségrõl és helyi politikáról beszélünk. Hogyan alakul át a faluközösség, ha tagjai számottevõ arányban a világot-átfogó számítógéphálózat használóivá lesznek?

A válasz meglepõ. A kifelé hálózottság – a belsõ kohéziót erõsíti. Mert elõször is javulnak a helyi képzési és munkaföltételek [24] – amivel gyöngülnek a közösségre ható centrifugális erõk. Másodszor az adott lokalitás fokozottabb jelentõséghez jut azáltal, hogy a széles nagyvilág eseményei és a helyi események immár közvetlenül, nemzetállami érdekek közbeiktatódása nélkül kapcsolódhatnak össze.Hiszen nem véletlen, hogy a globális média térhódítása a helyi rádiók és televíziók térhódításával párhuzamosan zajlik. Harmadszor a kapcsolatok kifelé természetesen kapcsolatokat jelentenek befelé is. “Community networking”-nek hívják a jelen nagy trendjét. [25] A falvakban ez mindenekelõtt “teleház” vagy ahhoz hasonló létesítését, vagyis hálózati hozzáféréssel, terminálokkal, kézikönyvekkel s nem utolsósorban konzultációs lehetõségekkel ellátott közösségi központ berendezését jelenti.Az ilyen központok körül általában eleven klubélet alakul ki. A community networking továbbá számítógépes kommunikációt jelent az egyes helyi lakosok között. S itt nem annyira helyi tartalmú üzenetekre kell gondolnunk, mint sokkal inkább általános relevanciájú információk és dokumentumok cseréjére. Minél több tartalom válik azonban közös tartalommá, annál szorosabbá válik a kommunikációs közösség – amely ebben az esetben azonban valóságos közösséggel esik egybe. Végül nagyobb területeken – városokban ill. régiókban – a community networking mindenekelõtt hálózott, hozzáférhetõ, átlátható közigazgatást jelent, s ebbõl adódóan a közvetlen demokrácia nehéz tanulási folyamatát. [26]

Azt mondják, hogy egyre inkább kötöttségek-kötelékek nélküli világban élünk. A community networking, s a különbözõ “new localism” megjelöléssel összefoglalható mozgalmak új közösségiséget, új kötelékeket ígérnek. [27] Utóbbiakat természetesen nem szabad a zárt, hagyományos társadalmakban fönnálló kötelékekkel összetévesztenünk. [28] Az új kötelékek szabad és tudatos választáson alapulnak. Ami azonban nem jelenti, hogy szociológiailag tekintve felszíneseknek, pszichológiailag tekintve hatástalanoknak kellene lenniök.

Több mint húsz évvel ezelõtt dolgozatot tettem közzé “Wittgenstein új tradicionalizmusa” címmel. [29] Wittgenstein megmutatta, írtam itt, hogy nyelv nélkül nem lehetséges fogalmi gondolkodás, ahhoz azonban, hogy a nyelv közegében megértsük egymást, már egyeznünk kell alapvetõ ítéleteinkben – s ezzel az “életformában”. Racionalitás és közösségiség bizonyos átvett meggyõzõdések megkérdõjelezhetetlenségét elõföltételezik; amivel, úgy gondoltam ekkor, a tradicionalizmus igazsága új, tudniillik nyelvfilozófiai alapú bizonyítást nyert. Idõközben mármost fölismertem, hogy Wittgenstein vonatkozó érvei csupán a beszélt nyelv közegében érvényesek, az írott nyelv közegében azonban nem. [30] A hagyomány a tudásmegõrzés intézménye az írásbeliség-elõtti kultúrákban. [31] Az írás ill. a könyvnyomtatás kultúrája megtörte a hagyomány hatalmát – az áthagyományozott szövegekkel szemben kritikai-kognitív distanciát tett lehetõvé – ugyanakkor azonban elvont-elszigetelõ racionalitáshoz vezetett. A multimediális számítógépes hálózat közegében egyfelõl hatalmas mennyiségû összehasonlítható tartalommal rendelkezünk – a kritikai beállítottság ezáltal nem gyöngül, hanem erõsödik – , másfelõl azonban nem szakadunk ki a kommunikáció eleven kölcsönhatásából. A hálózat lehetõséget kínál communio és ratio új szinten történõ ötvözésére.

Jegyzetek

21] “In half an hour's wandering around the Net the other day I found discussion groups in more than 60 languages, at which point I stopped counting. … If you give people a chance, they are less interested in turning the Net into a world forum than a backyard fence.” Idézi: The Economist, 1996. dec. 21., 48. o.

[22] Vö. különösen Stanley D. Brunn – Jeffery A. Jones – Darren Purcell, “Ethnic Communities in the Evolving »Electronic« State: Cyberplaces in Cyberspace”, a Werner A. Galusser, által szerkesztett Political Boundaries and Coexistence c. kötetben, Bern: Peter Lang, 1994.

[23] G. Raulet, “Die neue Utopie. Die soziologische und philosophische Bedeutung der neuen Kommunikationstechnologien”, a M. Frank – G. Raulet – W. van Reijen által szerkesztett Die Frage nach dem Subjekt c. kötetben, Frankfurt/M.: 1988. “[D]ie neuen »Kommunikations«mittel”, irja Raulet, “[bedeuten] nicht notgedrungen eine Bereicherung und Konsolidierung der individuellen und sozialen Identität …, sondern [können] sie auch aushöhlen …, indem sie schwebende Identitäten und anomische Verhaltensweisen mit sich bringen”, 283.sk.o.

[24] Vö. pl. S. Challis, M. Oatley és H. Tolley, “Widening Access in Rural Communities”, a Judy Frankl és Beryl O'Reilly szerkesztett Lifelong Learning, Open Learning, Distance Learning, c. kötetben, Milton Keynes: EDEN, 1996.

[25] Egyetlen utalás a számtalan lehetséges közül: a Seattle Community Network website-ja, sok-sok további kapcsolattal: http://www.scn.org/. A Magyar Teleház Szövetség homepage-e: http://foobar.szabinet.hu/www2/telecottages/index.html.

[26] Ld. ehhez különösen Douglas Schuler, New Community Networks: Wired for Change, New York: ACM Press / Reading, Mass.: Addison-Wesley, 1996. Schuler többek között azokat a tapasztalatokat írja le, amelyek a Santa Monica-i Public Electronic Network (PEN) mûködtetése során halmozódtak föl.

[27] Kitûnõ megfigyelésekkel szolgál ehhez különösen Raimondo Strassoldo. Mint írja: “Post-modernism is … marked by a revival of localism. Localism represents one of the possible ways out of anomy, alienation and identity loss, typical of modernity. The New Localism is the search for a refuge from the unsettling confusion of the larger world. … Post-modern man/woman, just because he/she is so deeply embedded in global information flows, may feel the need to revive small enclaves of familiarity, intimacy, security, intelligibility, organic-sensous interaction… The easy access of the whole world, with just a little time and money, gives new meaning to the need of a subjective center – a home, a community, a locale – from which to move and to which to return and rest. … Of course … neo-localism is different from old localism. The essential differences are two. The first is that while old localism was »primordial«, unthinking, the new one is the outcome of free will, conscious choice; the former is »necessary and natural«, the second voluntary and intentional (rational). The second difference is that the old localism tended to minimize contacts with the exterior, to maintain a strong closed boundary, while the new localism is quite aware of the rest of the world, and is quite open to interactions with it.” (Strassoldo, “Globalism and Localism: Theoretical Reflections and Some Evidence”, a Zdravko Mlinar által szerkesztett Globalization and Territorial Identities c. kötetben, Aldershot: Avebury, 1992, 46.sk.o.)

[28] Ahogyan pl. Paul Hirst írja: “old and new foci of identity compete to bind individuals' choice of communities of association – religion, language, gender and ethnicity. For those left at the bottom these may appear as classes used to; that is, as communities of fate and resistance. For others, however »traditional« and communitarian they claim to be, old and new identities are reshaped to be sources of social solidarity around chosen standards.” (Hirst, “Associational Democracy”, a David Held által szerkesztett Prospects for Democracy: North, South, East, West c. kötetben, Cambridge: Polity Press, 1993, 118.o.) – Releváns még Stuart Hall, a Massey és Jess által kiadott A Place in the World? c. kötetben, 207.skk.o.: “the diaspora perspective … breaks with a certain concept of tradition – the thing which is supposed to link us to our origins in culture, place and time. In the »closed« version of culture, tradition is thought of as a one-way transmission belt; an umbilical cord, which connects us to our culture of origin. Ultimately, if we keep the links pure, they will lead us back to where we belong. The »closed« version assumes that the further you get from your origins, the more you are separated from your »true culture«. It is a linear conception of culture. In »diaspora« conceptions of culture, the connections are not linear but circular. We should think of culture as moving, not in line but through different circuits. … many, overlapping routes. … from »roots« to »routes« as a way of thinking about culture applies not only to the ex-colonized, ex-enslaved, marginalized peoples of the diasporas but is slowly and unevenly becoming a more general model of how culture and identity are being reconstructed everywhere in late modernity.”

[29] “Wittgenstein új tradicionalizmusa”, Világosság 1975/10, 627-629.o.

[30] Ld. “Nyelvszokás és nyelvújítás”, Keresztút c. kötetemben (Budapest: Kelenföld Kiadó, 1989), valamint “Írásbeliség és privátnyelv-argumentum”, A hagyomány filozófiája c. kötetemben (Budapest: T-Twins / Lukács-Archívum, 1994).

[31] Vö. Keresztút c. kötetem elõszavával, bõvebben pedig A hagyomány filozófiája c. kötetemben foglalt tanulmányokkal.