Évi 50 ezer megy el hálapénzre

Átlagosan havi 4 300 forintot költött a lakosság hálapénzre a tavalyi évben, derült ki a WEBBeteg.hu egészségportál és a Szinapszis Kft. közös felméréséből, mely a lakosság egészségtudatosságát és egészségügyi kiadásait vizsgálta. A felmérés a felnőtt magyar lakosság körében, véletlenszerű telefonos megkérdezéssel zajlott.

2008 végén a felnőtt lakosság 23 százaléka nyilatkozott úgy, hogy kisebb-nagyobb összegben szokott hálapénzt adni. Területi megoszlásban ez az arány legmagasabb a fővárosban (27%), míg a legalacsonyabb Nyugat-Magyarországon, illetve a megyeszékhelyeken (19%). Életkort tekintve az idősebb, 65 év feletti korosztály fizet leggyakrabban (26%), ám összességében a paraszolvenciára költők aránya nem változott a korábbi évhez képest.

Kétszer annyit költenek a krónikus betegek

A hálapénz havi összege pár száz forinttól 30 000 forintig terjed, átlagosan azonban havonta 4300 forintot adnak a betegek orvosaiknak. Megfigyelhető, hogy a krónikus betegek magasabb összeget fizetnek ki (4700 Ft/hó), mint az akut betegségben szenvedők (3800 Ft/hó).

Ha a teljes lakosságra nézve vizsgáljuk meg a hálapénz összegét, azaz beleszámítjuk azokat is, akiknek nincs ilyen jellegű költésük, azt tapasztaljuk, hogy a havi átlagos kiadás 400 forint. A paraszolvencia átlagos havi összege csökkent 2007-hez képest, akkor 4 800 forint körül volt.

Sokba kerül az egészség

A felmérésből megfigyelhető, hogy 2008-ban több mint kétezer forinttal volt magasabb a vényköteles gyógyszerekre fordított havi kiadása a lakosságnak a megelőző évhez képest. Ez az összeg átlagosan havi 8390 forint, ami az egészségügyi kiadásaink legjelentősebb tétele. Érdekes jelenség, hogy a megkérdezettek között a magánorvosra, illetve természetgyógyászra fordított átlagos havi kiadás összege majdnem megegyezik a paraszolvenciára fordított kiadás mértékével, sőt valamivel megelőzi azt. Tovább nőtt a táplálék-kiegészítőkre és vitaminokra fordított kiadás, míg gyógyászati segédeszközökre kevesebbet költöttünk.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo