A valamikor sokat vitatott csatornaépítés gondolatát Mihail Gorbacsov egykori szovjet elnök vette le a napirendről az 1980-as évek közepén. Az utóbbi hónapokban leporolt terv viszont lelkes támogatókra talált Valgyimir Putyin orosz elnök mellett Jurij Luzhkov moszkvai polgármestertől, Putyin lehetséges utódjától, a közép-ázsiai országok vezetőktől és egyre több orosz tudóstól.

A csatorna megépítése egyenértékű lenne egy olyan vállalkozással, mintha Mexikó termőföldjeinek öntözését az észak-amerikai Nagy Tavak vidékéről akarnák megoldani, vázolta fel a New Scientist tudományos hetilap az elképzelés nagyságrendjét. A 20 méter széles, 16 méter mély csatorna 2500 kilométeren keresztül fut délre az északi irányban folyó Ob és Irtisz folyók összefolyásából, a vizet az Aral-tóba ömlő Amudarja és Szirdarja folyókba irányítva. A csatorna évente 27 köbkilométer vizet szállítana el, ami az Ob folyásának hét százalékát adja, az Aral-tó alsó medencéjének vízellátását 50 százalékkal megemelve.

Víz és gyapot

A kezdeményezés mögött húzódó érdekek egyértelműek. A közép-ázsiai volt szovjet államok gazdasága a rendkívül vízigényes gyapottermesztésen alapszik. Üzbegisztán és Türkmenisztán, a térség legnagyobb gyapottermelő országaiban a világon a legmagasabb az egy főre eső vízfogyasztás. Türkmenisztán azt sem titkolja, hogy gyapottermelését a következő évtizedben meg szándékszik duplázni. Emellett az észak-afganisztáni gazdaság fellendítésére irányuló nemzetközi tervek is mintegy évi 10 köbkilométer víz elvonását igényelnék az Amudarja folyóból. Mivel a klíma-előrejelzések szerint nagy csökkenésekre kell számítani a közép-ázsiai csapadékmennyiségben, a brüsszeli Nemzetközi Krízis Csoport nevű civil szervezet vízháborúkat jósol a térségben.

Az Amudarja és a Szirdarja vízmennyiségét nagyban csökkentették az utóbbi időben a környékbeli gyapotültetvények öntözése által elvont készletek, a folyók elapadásával együtt pedig az Aral-tó is száradni kezdett. A valaha a föld negyedik legnagyobb szárazfölddel körülvett állóvizének számító óriástó 1960 óta vízállományának háromnegyedét vesztette el, a partszakasz egyes kikötővárosoktól azóta 150 kilométerre húzódott bentebb. Az 50000 kilométernyi üzbég és türkmén öntözőrendszerek pedig távolról sem nevezhetők hatékonynak. egy Világbank által készített tanulmány szerint az eltérített víz 60 százaléka nem jut el a termőföldekre, hanem útközben kárba vész.

Az Aral-tó ma

Észak és dél

A majdani költségek megoszlanának a tagállamok és Moszkva közt, mely utóbbinak nem csak a politikai és gazdasági befolyás kiépítése a célja a térségben, hanem dél-ázsia gazdasági hanyatlásának megfékezése is ugyanilyen önérdek. A déli államokból, elsősorban Üzbegisztánból ugyanis már megindult a New Scientist által "ökológiai menekülteknek" leírt tömegek vándorlása Oroszországba az elmúlt évtized során.

Mint ahogy az 1980-as években, a tudományos körök egy része most is aggodalmát fejezi ki azt illetően, hogy a vízelvonás északon, az Ob-medencében ökológiai és gazdasági katasztrófához is vezethet a helyi időjárás és a halgazdaságok működésének felborításával. Egyes környezetvédők szerint az északi folyók kapacitása legfeljebb a déli területek öntözésére ad lehetőséget, de az Aral-tó felélesztésére már nem. Más szakemberek egyesen arra a megoldásra szavaznának, hogy a déli államok gazdasága tolja át a hangsúlyt a vízigényes gyapottermesztésről a földrajzi viszonyoknak megfelelőbb tevékenységekre.

A jégsapka, ha olvad

Európa és a Golf-áramlat

A tervezet ugyanakkor, az 1980-as évekkel ellentétben széleskörű nemzetközi támogatást élvez. Míg akkor a nyugati tudósok attól féltek, hogy az Obtól való vízelvonás károsítaná az északi sark jégsapkáját, globális éghajlatváltozást eredményezve, addig ma épp az észak felé folyó vízáradat növekedése az, ami riadalmakat vált ki. A század végén az Ob már hét százalékkal több vizet szállított az atlanti Óceánba, mint 70 évvel ezelőtt és az éghajlati modellek szerint a következő századvégen ez az arány már eléri a 80 százalékot. Ekkora mennyiségű friss víz pedig azoknak az óceáni áramlatoknak a felborulásához vezethet, melyek az Európát a hideg telektől megvédő Golf áramlást is szabályozzák. Az összeomlásától Európában új jégkorszak köszöntene be, míg a bolygó többi része melegedni kezdene.

Nem valószínű, hogy a közeljövőben az első kotrógépek felbúgnak az Urálban, de a kivitelezés nagyságrendjét tekintve koránt sem lenne példa nélküli. Kínában az északi Jangcét a déli, száradóban lévő Sárga-folyóval összekötő, hasonló csatorna megvalósítása már folyamatban van. Egyes vélemények szerint Putyin elnök eltökélt szándéka, hogy a régóta alvó ügy feltámasztásával nyomot hagyjon maga után az ország történelmében. A New Scientist hasábjain egy orosz környezetvédelmi szakember arra mutatott rá, hogy a csatorna-projekt volumene George W. Bush amerikai elnök Holdra szállási tervével vethető össze.

A New Scientist nyomán