A különböző országok keresetei között történelmileg nagy különbségek alakultak ki. Összehasonlításuk csak feltételes lehet, mivel egy-egy ország bérszínvonalát nagyon sok tényező befolyásolja. Ezek közül az egyik legfontosabb az árak és az árszínvonal országonkénti különbözősége. Ennek a kiszűrését nagyrészt biztosítja a keresetek vásárlóerő-paritás alapján végzett átszámítása azonos valutára. Az Eurostat által kidolgozott és közölt adatok sem mentesek az ellentmondásoktól, meglehetősen régiek és rendszerint nem is teljes körűek. Mindezek ellenére ezekből az adatokból meríthetők bizonyos információk, levonható néhány következtetés a tagországok bérarányairól és azok változásairól. Ezek úgy összegezhetők, hogy az országok közötti különbségek az utóbbi két évtized során valamelyest mérséklődtek, de még napjainkban is igen nagyok.

A jelenlegi EU-tagok közül 10 országra készített és közölt számítások szerint a feldolgozóipari munkások bruttó órabére 1980-ban és 1990-ben egyaránt Dániában volt a legmagasabb (6,08, illetve 12,06 PPS vagyis vásárlóerő egység) és – az akkor még nem EU-tag – Portugáliában a legalacsonyabb (2,22, illetve 3,88 PPS), vagyis ezen a területen ebben a tízéves időszakban a két szélső érték közötti távolság nem mérséklődött, hanem néhány százalékponttal nagyobb lett. (A portugál adat a dániainak 36%-a volt 1980-ban és 32%-a 1990-ben.) A szóban forgó két ország mellett valamelyest nőtt a különbség a dán és a belga órabérek között is, de a többi országban inkább a különbségek csökkenése volt a jellemző. Ennek mértéke országonként eltért, a görög átlagos órabér pl. a dán színvonal 47%-áról (1980) annak 50%-ára emelkedett 1990-ig.

A kilencvenes évtizedben, immár 13 ország versenyszférára vonatkozó, minden alkalmazásban állóra kiterjedő adatai alapján a fő tendencia a további lassú kiegyenlítődés volt, de előfordult azzal ellentétes változás is. Az évtized végén Dániához hasonló szint jellemezte Luxemburg órabéreit, felzárkózott hozzájuk Németország is. Továbbra is Portugáliában volt a legalacsonyabb az órabér, de már elérte az első három ország színvonalának 45%-át. Kissé javultak a relatív a görög órabérek is: az évtized végén ebben a körben elérték a dániai órabér 52%-át. A harmadik déli ország (Spanyolország) megfelelő mutatója 67% volt. A többi 7 országban 72–85% között alakult a dániaihoz viszonyított órabér.

A bérarányokról valószínűleg az órabérek alapján alkotható a legreálisabb kép. A hazai bérstatisztika azonban hagyományosan a havi keresetet figyeli meg és közli, miután a köztudatban is ez a fő tájékozódási pont. Az EU tagországainak havi béradatai pillanatnyilag – országtól függően – 1998–2000-re állnak rendelkezésre, és vásárlóerő-egységre átszámított értékei azt mutatják, hogy az országok közötti bérarányok a havi bérek alapján csak kevéssé térnek el az órabérek szerintiektől.

Az Eurostat által meghatározott foglalkoztatotti körre vonatkozó magyar adatokat is átszámítottuk vásárlóerő-egységre. Ez azért feltétlen szükséges, mert, a – alapvetően monetáris meggondolások alapján kialakított – valutaárfolyamon átszámított keresetek nem a tényleges különbségeket fejezik ki Magyarország és az EU-tagrszágok bérszínvonala között, azokat irreálisan fölnagyítják. A problémát érzékelteti, hogy az Eurostat számításaiban 2000-ben 1 euró árfolyam alapján 260,045 forintnak felelt meg, egy vásárlőerő-egység (PPS) a magánfogyasztásban 103,819 forintnak. (Vagyis 100 ezer forint árfolyam alapján átszámítva 380 eurót ért, vásárlőerő-egység alapján 960 eurót. A nagyjából összehasonlítható adatok szerint a hazai bruttó havi átlagkeresetnek

- a legnagyobb keresetű országok bérei több mint háromszorosát,

- a középszintet képviselő országoké 2-3-szorosát,

- a szomszédos Ausztriáé csaknem 2,5-szeresét teszik ki,

- a legalacsonyabb átlagkeresetű Portugália 1998-as bérei az akkori magyar szintet kb. 30%-kal haladták meg.

A béren kívüli munkajövedelmekről – a kistermelők, magánvállalkozók stb. jövedelmeiről – elég kevés támpontunk van. A 90-es évek közepén végzett felmérés szerint ez a tétel a lakosság pénzjövedelmének 6-12%-át tette ki az egyes tagországokban, de Görögországban kiemelkedően nagy, mintegy 25% volt az aránya.

A munkajövedelmek mellett a másik nagy tételt a társadalmi jövedelmek képviselik. Arányuk az összes jövedelem 20-30%-a között van, sőt Belgiumban, ahol legnagyobb e jövedelmek aránya, eléri a 33%-ot. A legkisebb, 21-22%-os hányad az alacsonyabb jövedelmi szintű országokra, Portugáliára és Görögországra jellemző. A társadalmi jövedelmek legnagyobb hányadát az országok többségében az öregségi ellátások képviselik, néhány országban azonban (Finnország, Írország, Portugália) az egészségügyi és rokkantsági juttatások aránya a legnagyobb.

A magyar lakosság jövedelmének szerkezete nagy vonalakban hasonlít a legtöbb uniós országéhoz. A foglalkoztatottság alacsonyabb szintjéből is következően a bérjövedelem aránya alacsonyabb, mint a legtöbb uniós országban. Ugyanakkor az egyéb jövedelmek (egyéni vállalkozói jövedelem és a társadalmi jövedelmek) hányada azokhoz az országokhoz hasonlít, amelyekben e jövedelmek szerepe nagyobb.

A jövedelemeloszlásban országonként nagy különbségek vannak, és szemmel láthatóan nem vagy alig mérséklődnek.

1999-ben a legkiegyenlítettebb jövedelemeloszlás Dániában volt, ahol a lakosság legalacsonyabb jövedelmű 10%-a az összes jövedelem 4,9%-ához jutott, a legnagyobb jövedelmű tized pedig 20,6%-ához. Az így számított egyenlőtlenség a két szélső tized között 4,2-szeres volt. Ilyen értelemben a legnagyobb, 10,6-szeres egyenlőtlenséget Portugália adatai mutatták. Ebben az országban az alsó lakossági tizedhez az összjövedelem 2,7%-a, a felsőhöz 28,5%-a került. Általában a nagyobb egyenlőtlenség az alacsonyabb jövedelmi színvonalú országokat jellemzi, de szorosan a három déli ország után találjuk az Egyesült Királyságot is. A skandináv országokban a legmérsékeltebb az egyenlőtlenség.

Magyarország az 1995. évi jövedelemeloszlás alapján az egyenlőtlenség csökkenő mértéke szerint képzett sorban az 5. helyen álló Olaszország és a 6. helyet elfoglaló Írország közé helyezhető.

A népességi ötödök részesedése az összjövedelemből áttekinthetőbb képet ad, bár a különbséget tompítja.

Az előző, 1994-re rendelkezésre álló adatokkal való egybevetés azt mutatja, hogy e viszonylag rövid idő alatt kis elmozdulások történtek a jövedelemeloszlásban, és azok általában néhány tized százalékponttal mérsékelték a különbségeket.

A lakosság fogyasztásában nagyjából a jövedelmekhez hasonló különbségek találhatók, bár ez az összefüggés – számos ok miatt – meglehetősen laza. Az EU 15 tagországának átlagához viszonyítva Luxemburgban az egy főre jutó tényleges fogyasztás 2000-ben 39%-kal, a sorrendben utána következő Ausztriában 11%-kal volt magasabb. Az országok túlnyomó része (természetszerűleg) az átlag körüli ±10%-os sávban volt található. Több mint 10%-kal maradt el az átlagtól Finnország (13%-kal), Spanyolország (19%), Portugália (23%) és Görögország (28%) egy főre jutó fogyasztása.

Kapcsolódó adatok (letölthető vagy megnyitható Word dokumentum)