Amerika fekete elnököt választott

2008. november 05. szerda - 09:35 / PP-Összeállítás
  •    

Az előrejelzéseknél jelentősebb, magabiztos győzelmet aratott a demokrata Barack Obama rebublikánus ellenfele felett. John McCain még számos, korábban konzervatív államban sem tudott több szavazatot szerezni afroamerikai riválisánál, aki most demokrata többségú törvényhozás támogatásával lesz a két háborút viselő, az elmúlt 80 év legnagyobb gazdasági válságával küzdő Egyesült Államok 44. elnöke.

A változás “megérkezett” az Egyesült Államokba – jelentette ki Barack Obama amerikai elnökké választása utáni első beszédében. Megköszönte támogatóinak, munkatársainak és családjának, hogy hozzásegítették győzeleméhez, és méltatta republikánus ellenfelét. Obama azt a költői kérdést is feltette szöülővárosában, Chichago-ban összegyűlt 240 ezer támogatójának, hogy választási győzelme után kételkedik-e még valaki abban, hogy az Egyesült Államokban minden lehetséges. “A választás bebizonyította, hogy létezik egy minden társadalmi és etnikai választóvonal felett álló Amerikai Egyesült Államok. Ez mutatja a demokrácia hatalmát. Ez a ti győzelmetek” – hangoztatta az USA első afrikai amerikai elnöke.

A kék szín Obama, a piros McCain államait jelzik, a szürkében döntetlenre áll a szavazás - CNN
A kék szín Obama, a piros McCain államait jelzik, a szürkében döntetlenre áll a szavazás – CNN

“Az Egyesült Államok nagy kihívások előtt áll, két háborút visel, és eközben hosszú idő óta a legsúlyosabb pénzügyi válsággal is szembe kell néznie” – mondta Obama, arra kérve az amerikai népet, hogy egységbe forrva, áldozatvállalással lásson neki az nehézségek megoldásának. “Hosszú és meredek lesz az előttünk álló út. Lehet, hogy nem érjük el a végét egy év vagy egy (elnöki) terminus alatt sem, de én soha nem voltam olyan reménykedő, mint most, hogy el fogunk jutni oda. Obama méltatta republikánus párti riválisát, John McCaint, aki telefonon gratulált neki.

Az előrejelzések már korábban is Obama győzelmét mutatták, ám vita volt arról, hogy mennyien vannak a jelölt bőrszíne miatt esetleg véleményüket titkoló szavazók és az új szavazók (akik jellemzően a demokrata helölt támogatóinak tűntek) milyen arányban mennek el szavazni. A hétfői előrejelzősek ellenére Obama még Floridában, Ohioában és Virginiában is nyert (utóbbi államban 1954 óta nem nyert demokrata jelölt), pedig ezek az államok inkább McCain támogatóinak számítottak. A hagyományosan liberálisabb államokban New Yorkban, Kaliforniában, Vermontban vagy Massachusettsben és lakhelyén Illinoisban 60 százalék vagy afölötti támogatót tudhat maga mögött. (Ilyen arányú győzelmet McCain az egyébként kis lélekszámú Utah, Wyoming, Idaho és Oklahoma államokban aratott.) 



Galéria, kattintson!


Dana Perino fehér házi szóvivő szerint Bush felhívta telefonon Obamát, és azt mondta neki, hogy “élete legnagyobb utazása előtt áll”. “Gratulálok, és jó mulatást” – mondta. Bush meghívta Obamát és családját, hogy mihamarabb látogassanak el a Fehér Házba.

John McCain feleségével, valamint alelnökjelöltjével, Sarah Palin alaszkai kormányzóval az oldalán úgy fogalmazott, hogy nagyra értékeli és csodálja Obama kitartását, valamint azt a képességét, hogy “olyan sok amerikaiban fel tudta ébreszteni a reményt”. Hangsúlyozta, hogy történelmi választás ez az afrikai amerikaiak szempontjából. Őszinte fájdalmát fejezte ki, hogy Obama nagyanyja nem élhette meg ezt a sikert. Az arizonai szenátor megígérte, hogy minden tőle telhető segítséget megad Obamának ahhoz, hogy ezekben a nehéz időkben, a sok kihívás közepette vezesse az Egyesült Államokat. “Arra buzdítok minden amerikait, aki támogatott engem, hogy velem együtt gratuláljon neki, és fejezze ki jókívánságát következő elnökünknek, hogy megtalálja az együttműködés útjait és az ellentétek leküzdéséhez szükséges kompromisszumokat”.

Európa lendületet vár
Az EU levélben sürgeti az Egyesült Államok következő elnökét: fokozottan vonja be az Európai Uniót a világpolitikai kérdések rendezésébe. Az unió az afganisztáni rendezés, az Oroszországgal folytatott kapcsolatok, valamint a közel-keleti békefolyamattal kapcsolatban is előrelépést vár az új elnöktől. A hatoldalas szöveg, melyet az EU külügyminisztereinek november 3-án kezdődött informális találkozóján fogadtak el, csak az új amerikai elnök személyének ismeretében válik nyilvánossá. Bennfentesek elmondása alapján ugyanakkor kivehetők az európai ambíciók körvonalai.

A prioritások között szerepel a hatékonyabb együttműködés az afganisztáni biztonsági és újjáépítési erőfeszítések terén, utalva annak lehetőségére, hogy 2009-ben már demokratikus választásokra kerülhessen sor a háború sújtotta országban.

Az EU álláspontja szerint az USA-nak fokozott figyelmet kell fordítania Oroszországra, annak gazdasági fejlődésére és politikai ambícióira és Oroszország politikájában fontos szereplőként kell kezelnie az EU-t mint Oroszország közvetlen szomszédját.

Az unió többek között a közel-keleti konfliktusok megoldását is a következő adminisztrációtól várja. Ebben az EU leginkább közvetítő szerepet tölthetne be, illetve részt venne a jövőbeli rendezést biztosító szerződések betartatásában.
A levél kiemeli a multilateralizmus jelentőségét a globális problémák megoldásában, és ennek fényében javasolja az ENSZ reformját, illetve a G8 csoport bővítését további hat, jelentős gazdasági és ipari erőt képviselő állammal.