Adóbevallás: öt tipp a sikeres kitöltéshez!

Minden évben újabb és újabb változásokkal találkozhatnak a bevallás kitöltői, illetve sokszor az okoz bizonytalanságot, hogy többen a 2013. évi hatályos szabályokat keresik az előző évre vonatkozó bevallás kitöltése során.

Na hagyjuk az utolsó pillanatra! – Kép: SXC

Ilyenkor bizony egyszerre van szükség az időutazás képességére és az alapos tájékozódásra, s ezt hivatott segíteni a 1253-as bevallás kitöltési útmutatója, azonban ennek áttekintése nem kis feladat: az idei kitöltési útmutató 275 oldalas! Erre való tekintettel 7 pontban próbáltuk összeszedni azokat a legfontosabb változásokat, amelyekre érdemes figyelni – írta Hegedüs Sándor, az RSM-DTM adóüzletág-vezetője legfrissebb blogbejegyzésében. Bár az adózók szinte kivétel nélkül már év közben igényelték a családi kedvezmény érvényesítését, az éves bevallás benyújtásakor is érdemes utánaszámolni, hogy valóban a nekünk járó kedvezményt vettük-e igénybe tavaly.

Ismeretes: az egy- és kétgyerekes családokban havi 62 500 forinttal lehet csökkenteni a személyi jövedelemadó alapját, míg a három vagy még több gyermeket nevelők minden porontyuk után 206 250 forintnyi mérséklésre jogosultak. Ez valójában tavaly minden gyerek után 10, illetve 33 ezer forintnyi növekedést okozott a havi nettó jövedelemben. A 1253-as bevallás 3-as lapján tehát mindenképpen fel kell tüntetni a gyermekek személyes adatait, megelőzendő, hogy az adóhatóságnak kétsége támadjon az adóalap-csökkentés jogszerűségéről. A bevallással felül lehet egyébként bírálni a kedvezmény korábban bejelentett megosztását is a szülők vagy élettársak között.

A tavalyi év során már nem volt lehetőség az adójóváírás érvényesítésére, így ezt a korábban népszerű, adófizetési kötelezettséget csökkentő tételt már senki ne keresse a nyomtatványban.

Ne feledkezzen el rendelkezni adója 1 százalékáról!
Május 21-én jár le a 2012. adóévi személyi jövedelemadó 1+1 százalékának felajánlására nyitva álló törvényi határidő. Évente több mint 2 millió ember érzi szükségét annak, hogy nyilatkozzon az 1+1 százalékról, támogatást adjon a civil szervezeteknek, egyházaknak, bizonyos közintézményeknek és közgyűjteményeknek.
A személyi jövedelemadó kulcsa már 2011-óta 16 százalék. Azonban az adóalap-kiegészítés a tavalyi évben már, vagy a mából visszatekintve még sávos volt. Az 1,27-szeres szorzót – az úgynevezett szuperbruttósítást – csak a 2 424 000 forintot meghaladó jövedelemrész után kellett alkalmazni, az alatt valóban 16 százalék volt a személyi jövedelemadó-terhelés.

A 2012-es évtől ismét levonható az adóköteles bevételből elismert költségként a külföldi kiküldetés után kapott napidíj 30 százaléka, de naponta legfeljebb 15 euró.

Lakás bérbeadása esetén 2012. január 1-jétől levonható a magánszemély bérbeadóhoz befolyó bérleti díjból az ugyanazon magánszemély által más településen lakásbérlés címén kifizetett összeg. Ennek feltétele, hogy a bérleti idő meghaladja a 90 napot ,és ezt a költségét az illető magánszemély más tevékenységgel szemben nem kívánja érvényesíteni.

A bejegyzés teljes formában itt olvasható!

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo