A hangulat rosszabb már nem is lehetne

Újra mélyponton a magyarok „gazdasági hangulata", hiszen idén nyáron a 3-5 évvel ezelőttihez hasonlóan borús a helyzetértékelésük és borúlátók a közeli jövőt illetően.

Az egyre romló helyzetértékelés és jövőkép egy pár éve tartó trend része, így nem váratlan, de mégis figyelemre méltó, hogy idén júliusban százból mindössze egy magyar felnőtt tartotta jónak a magyar gazdaság állapotát, míg csupán 13-an várják a gazdaság javulását egy éven belül. Hasonlóan komor a kép háztartások saját gazdasági helyzetével kapcsolatban is: százból csak nyolc magyar értékeli legalább jónak saját anyagi helyzetét és szintén nyolcan várnak javulást a következő egy évben - derül ki a TÁRKI 2012 júliusában végzett országos reprezentatív kutatásából.

A TÁRKI Társadalomkutatási Intézet 2004 óta évenként-félévenként vizsgálja a magyar lakosság gazdasági helyzetértékelését, mind az ország helyzete és közeljövője, mind a saját anyagi helyzetük és kilátásaik alapján. Az elmúlt nyolc év egészében alapvetően igen sötét képet festenek a lakossági vélemények, amelyből két gödör rajzolódik ki: az egyik a 2007 és 2009 közötti időszak, a másik pedig a jelen, ahol a hangulat még sötétebbre fordulása 2012 elejétől érzékelhető igazán, de a helyzetértékelések és várakozások romlása már egy évvel korábban láthatóvá vált.

Az ország gazdasági helyzetét és kilátásait, illetve a válaszadó saját anyagi helyzetét és a következő 12 hónapban várható kilátásaikat jónak vagy nagyon jónak értékelők aránya 2004 és 2012 között (%)

Forrás: TÁRKI havi Omnibusz-vizsgálat, 2004-2012, 1000 fős országos reprezentatív mintán
Ahogy az ábra mutatja, idén júliusban, akár csak lényegében az elmúlt 5 évben, százból egyetlen magyar értékeli az ország gazdasági helyzetét jónak vagy nagyon jónak, míg százból 13-an vélekednek úgy, hogy a következő egy éven belül jobb vagy akár sokkal jobb lesz a magyar gazdaság állapota. A jelenlegi helyzetnél borúsabb képet tehát nem is lehet elképzelni, hiszen a lakosság 1%-a elégedett azzal, ehhez képest viszont a lakosság több, mint tizede optimista a közeljövőt illetően.

Ami azonban a saját anyagi helyzetet illeti, a jelenlegi helyzetét jónak értékelők és e tekintetben optimisták aránya megegyezik egymással, ugyanakkor ez is csak a társadalomnak egy nagyon szűk szeletére jellemző. Száz magyar felnőttből ugyanis csak nyolc értékeli legalább jónak a jelenlegi anyagi helyzetét és szintén nyolcan vélik úgy, hogy egy éven belül háztartásuk anyagi körülményei javulni fognak.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo