A vágányzár megdobta a telekocsizást

Stabilan a legnépszerűbb telekocsi útvonallá vált 2019 februárjában a Budapest-Miskolc útszakasz, csak itt több mint 20 ezren választották ezt a közlekedési formát – derült ki az Oszkar.com Telekocsi friss elemzéséből.

A tavalyi év hasonló időszakához képest mintegy kétszeresére nőtt a Budapest–Miskolc útvonalon telekocsi szolgáltatást igénybe vevő utasok száma februárban – derült ki a 2007 óta a közösségi autózáshoz kommunikációs platformot biztosító Oszkar.com friss elemzéséből.

Kép: mavcsoport.hu

„Csak ezen az útvonalon több mint 20 ezer utast szállítottak az oszkározó autósok, ezzel egyébként stabilan a legnépszerűbb szakaszunkká is vált a Budapest–Miskolc útvonal az érintett időszakban” – mondta Prácser Attila, a vállalkozás társalapítója. Kiugró növekedést nem először okoz vágányzár az alternatív közlekedésben, 2018-ban például a Budapest–Pécs vasútvonalon zajló felújítási munkálatok hatására nőtt meg az utasok száma közel 40 százalékkal.

A januári–februári időszak a telekocsipiacon jellemzően holtszezonnak tekinthető, az első igazán

Erre figyeljünk, mielőtt beülünk a közösségi autóba
Az e-carsharing az autóbérlésnek már hazánkban is egyre elterjedtebb formája. Népszerűségét többek között annak köszönheti, hogy az előzetes regisztrációt követően, okostelefonnal, percalapú elszámolás mellett vehetjük igénybe a járműveket, és azokat a szolgáltatási területen belül szabadon használhatjuk. A buktatóit írta meg a das.hu.
nagy kiugrást a március 15-ei hosszú hétvége hozza el, majd ezt követően a húsvét. Ezek összességében 100 ezer feletti utasszámot generálnak. Az említett időszakokban és az olyan népszerű vonalakon, mint pl. a Budapest–Miskolc közötti, akár 5 percenként is indulni fog oszkáros autó” – tette hozzá Prácser.

Féláron utazhat

A tapasztalatok alapján a vágányzárral érintett Budapest–Miskolc útvonal megtétele telekocsival átlagosan 2100 forintba kerül, de ki lehet fogni 2000 Ft alatt hirdetett utakat is, ami egy másodosztályú vonatjegy árának kb. 60 százaléka, míg az InterCitynek kb. a fele. Aki nyitott a közösségi közlekedésre, féláron utazhat, ráadásul gyorsabban is eljuthat a végállomásig, hiszen a vágányzárral érintett szakaszon az átszállást megspórolva az InterCityhez képest közel egy órával, míg a 2. osztályú vonatjárathoz képest átlagosan másfél órával gyorsabban lehet elérni az úti célt.

A szolgáltatást egyébként leginkább a 25–34 éves korosztály veszi igénybe, s arányában közülük kerülnek ki leggyakrabban a sofőrök is. A hét napjait tekintve a forgalom pénteken és vasárnap a legerősebb, ilyenkor persze nemcsak az utasok, hanem a meghirdetett helyek száma is nő. A szakember tapasztalatai alapján a telekocsizás nyáron fut fel ismét, leginkább a fesztiváloknak köszönhetően. 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo