A szarvasgomba is lehet hungarikum?

2014. augusztus 02. szombat - 18:09 / piacesprofit.hu
  •    

A következő parlamenti ülésen terjeszti elő a szarvasgombával foglalkozó jogszabályjavaslatát a földművelésügyi tárca. Fazekas Sándor támogatná a szarvasgomba hungarikummá nyilvánítását.

Több mint egy kilós szarvasgombát talált Milla, a szarvasgombász kutyus – kép: MTI, Fotó: Kovács Attila

A szarvasgomba-kultúra már most is erős Magyarországon, a további értékőrzés érdekében fontos, hogy szarvasgombával foglalkozó jogszabály lépjen érvénybe, csakúgy mint a tokaji aszú esetében – mondta a földművelésügyi miniszter. Hozzátette: adóelkerülő gombagyűjtésre vonatkozó rendelet már létezik, és a minisztérium jelenleg is rendszeresen végez ellenőrzéseket.

Fazekas Sándor szerint a szarvasgombászat és a köréje épült kultúra hungarikummá nyilvánítása nyitott kérdés, alulról építkező rendszer, azoknak kell ezt a gondjaikba venni, aki védik, óvják ezt a kultúrát. „Várjuk a kezdeményezést, a magam részéről támogatom, és bízom benne, hogy a bizottság is támogatni fogja” – fogalmazott Fazekas Sándor.

A miniszter bejelentette azt is, hogy a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban állítják ki a Jászságban talált rekordméretű szarvasgombát. Hangsúlyozta, hogy a szarvasgomba nemzeti érték, az ajándékba kapott különleges példányt pedig ennek megfelelően méltóképpen gondozza majd a magyar állam és a múzeum. Az 1,28 kilogrammos szarvasgombát, amely csupán 20 grammal könnyebb a világbajnok fehér szarvasgombánál, a szarvasgomba-termesztő és kereskedő Truffleminers Kft. egyik munkatársa találta a jászi térségi, jásziványi erdőben.

Fekete Oszkár, a kft. társtulajdonosa elmondta: azonnal több ezer eurós ajánlatot kapott a vállalat külföldről, azonban az óriási szarvasgomba nemzeti kincs, amelyet közszemlére kell tenni. A Magyarországon egyedülálló példányt fagyasztva szárítás módszerével tartósítja a Budapesti Corvinus Egyetem Élelmiszertudományi Kara, hogy a kiállított szarvasgomba évek múltán is sértetlen maradjon – tette hozzá.

Hungarikum az adatmentés is a paprika mellett
Négy új értékkel bővítette a hungarikumok körét a Hungarikum Bizottság, mától védett értékünk a Kürt adatmentés, a pingálás a kalocsai paprika és a halasi csipke. Magyar érték lett a cigányzene és a Gundel étterem.