A pestiek tarthatják el a nyugdíjasokat

Néhány évtizeden belül a főváros és a fejlettebb régiók lakossága termeli majd meg a nyugdíjak legnagyobb részét, a periféria elnéptelenedése miatt. A népességen belül ráadásul folyamatosan csökken az aktív keresők aránya, miközben a nyugdíjcélú megtakarítások mennyisége nem nő elég gyorsan.

Kép: Fotolia

A Magyarország előtt álló demográfiai változások nyomán, hosszabb távon a fővárosban és a fejlettebb régiókban élőkre marad a nyugdíjak előteremtése – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) nemrég közzétett tanulmányából. A KSH számításai szerint Magyarország népessége 2051-ben 8 és 9 millió fő között alakulhat, miközben a korösszetétel is radikális változáson megy keresztül. Az előrejelzés szerint a fiatal- (0–14 éves), valamint a munkaképes korú (15–64 éves) népesség abszolút száma negyven év alatt a 2011-es érték 70–75 százalékára esik vissza, míg a 65 évnél idősebbek abszolút száma másfélszeresére nő.

A népességfogyás viszont területi alapon egyáltalán nem lesz egyenletes, hiszen a népességcsökkenés mértéke 2011 és 2051 között a magyarországi járások nagyjából felében a 30 százalékot is meghaladhatja. Néhány kivételtől eltekintve ebbe a csoportba tartoznak Vas, Zala, Somogy, Baranya, Bács-Kiskun és Nógrád megye járásai, illetve Tolna és Békés megye egésze.

A KSH tanulmányában leírtak alapján egyre kisebb, és területileg egyre jobban Budapestre és Pest megyére koncentrált lesz az az aktív kereső réteg, amelynek befizetéseiből az állam elő kell, hogy teremtse a nyugdíjakat. Az NN Biztosító felméréséből pedig az is kitűnik, hogy a nyugdíjra tudatosan készülők már most hasonlóképpen koncentrálódnak, azaz az aktív kereső rétegeket felülreprezentáló régió lakosai nem csupán az állami nyugdíjhoz járulnak majd hozzá nagyobb arányban, hanem saját nyugdíjukról is aktívabban gondoskodnak már most.

Itt olvashat öt tanácsot, hogyan lehet vastagabb a bukszája nyugdíjasként!

„Erre pedig szükségük is lesz, hiszen a területi változásokkal párhuzamosan a népesség életkori összetétele is alaposan átalakul. A csökkenő népességben belül egyre többen lesznek az idősek: az Európai Bizottság előrejelzése szerint a magyar lakosságon belül a nyugdíjasok aránya 2060-ra megkétszereződik, ez pedig óhatatlanul az állami nyugdíjak csökkentéséhez vezet. Tehát pont a mai harmincasoknak és negyveneseknek a legégetőbb minél hamarabb nyugdíjmegtakarításba kezdeni” – nyilatkozta Szabó Anikó, az NN Biztosító marketingigazgatója.

Már nem nyugdíjra gyűjtenek
Úgy tűnik, az átlagosnál idősebb korosztályt képviselő befektetők biztonságban érzik magukat a nyugdíjas éveiket illetően. Legalábbis ezt mutatja az, hogy az elmúlt három évben drasztikusan lecsökkent a nyugdíjcélú megtakarításban gondolkodók aránya. Holott azoknak is érdemes nyugdíjcélra takarékoskodniuk, akik közelebb állnak a nyugdíjhoz.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo