50 % már ismeri a választás időpontját

Márciusban ismét nőtt azok aránya, akik tudják, hogy ebben az évben lesznek az EP választások. Míg februárban a kérdezettek 43 százalékának volt tudomása az idei szavazásról, addig márciusban, még a Köztársasági Elnök bejelentése előtt már több mint 50 százalék volt a helyes válaszok aránya - derül ki a Forsense felméréséből.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A június 7-ei dátum nyilvánosságra kerülése minden bizonnyal csökkenteni fogja az időpontban bizonytalanok magas arányát (47 százalék), illetve növeli a pontos dátumot ismerők márciusban még rendkívül alacsony számát. Mindkét nagy párt szimpatizánsai körében növekedett a korábbi hónapokhoz képest a választásokat ezévre datálók aránya, az MSZP szavazók 64 százaléka a Fidesz szavazók 54 százaléka jelölte az idei dátumot.

Februárban a választópolgárok 69 százaléka, míg márciusban 68 százaléka tartotta inkább vagy nagyon fontosnak a szavazáson való részvételt. Mind az MSZP mind a Fidesz támogatói az átlagnál fontosabbnak tartják a részvételt, a két párt bázisa között ilyen tekintetben nincs jelentős különbség, ugyanakkor a Fidesz táborában hangsúlyosabb azok véleménye, akik a választást a nagyon fontos jelzővel illetik. Ebből következik, hogy a szavazáson való részvételt nagyon fontosnak tartó, pártot is választó kérdezettek között a Fidesz előnye még jelentősebb, mint az összes válaszoló körében: a legnagyobb ellenzéki párt EP-listájára 74 százalék, míg az MSZP listájára 18 százalék adná a voksát.

Bokros a legismertebb és a legnépszerűtlenebb

A Forsense márciusi felmérésében külön vizsgálta a parlamenti pártok és a Jobbik EP-listavezetőinek ismertségét és népszerűségét. A legismertebb a listavezetők közül Bokros Lajos, mindössze a válaszolók öt százaléka nem ismerte őt. A volt pénzügyminiszter osztja meg ugyanakkor leginkább a választópolgárokat, és 40 pontos népszerűségi indexe a legalacsonyabb a listavezetők között. Az öt vizsgált listavezető közül a legnépszerűbb Schmitt Pál, akinek a 100 fokú skálán elért 49 pontos értéke a jelenlegi népszerűségi mutatók szintje mellett viszonylag magasnak mondható, őt követte szorosan Göncz Kinga és Szent-Iványi István. A három listavezető közti különbség nem tekinthető szignifikánsnak. A felmérés egyik meglepő eredménye, hogy Morvai Krisztina ismertsége nagyobb volt a megkérdezettek körében, mint a magyar politikai élet régi szereplőjének számító Szent-Iványi Istváné.

A teljes politikusi mezőnnyel összehasonlítva kiemelhető, hogy az EP-listák vezetői párttársaik körében is inkább a népszerűbb politikusok közé számítanak. Ez alól Bokros Lajos és Morvai Krisztina jelent kivételt, gyengébb szereplésük éppen abból következik, hogy az ellenoldal szavazói az átlagosnál alacsonyabb, sok esetben a legalacsonyabb osztályzatot adták számukra. Az előbbi esetében a személy politikai előélete (Bokros - csomag), az utóbbinál elsősorban az őt támogató radikális párt erősebb elutasítottsága okozza az alacsonyabb osztályzatokat. A kis pártok esetében ez a jelenség nem jelent feltétlenül problémát, hiszen az 5 százalékos küszöb eléréshez, nekik nagyobb szükségük van a kisebb számú, de erősen elkötelezett szavazók aktivitására.

Véleményvezér

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján 

A magyar jogásztársadalom levizsgázott.
Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo