500 euróst nem szeretnek hamisítani

2008 második felében több mint 13 százalékkal több hamis euróbankjegyet vontak ki a forgalomból, mint az ezt megelőző félévben - közölte az Európai Központi Bank.

A frankfurti pénzintézet közleménye szerint az elmúlt év utolsó hat hónapjában 354 ezer hamis bankjegyet vontak ki a forgalomból. A hamisítók körében a húsz, az ötven és a száz eurós bankjegyek a legnépszerűbbek: tavaly az álbankók 94 százaléka közülük került ki. Hosszabb távra visszatekintve az 50 eurós volt a leggyakrabban hamisított címlet, ám 2008 második félévében helyét a 20 eurós vette át. Az 500 eurósból, amely a világ egyik legnagyobb értékű bankjegye, egyetlen hamisított példányt sem találtak.

Az emelkedő tendencia ellenére a 2008 második felében talált hamis papírpénzek aránya a 12 milliárd forgalomban lévő valódi bankjegyekhez képest még mindig alacsonynak mondható, mivel a forgalomban lévő valódi eurobankjegyek száma is egyre növekszik. Összehasonlításképpen 2008 első felében 5,4 százalékkal emelkedett a hamis bankjegyek száma az előző félév adataihoz képest.

A fellelt nem valódi bankjegyek döntő többségét az eurózóna országaiban találták, s mindössze egy százalékukra bukkantak a világ más részein. Ezek közül a legemlékezetesebb fogás tavaly augusztusban történt, amikor a kolumbiai rendőrség 11 millió euró értékben foglalt le hamisított bankókat.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo