Újabb szögek a szén koporsójába

Azzal, hogy az OECD a múlt héten hivatalosan is búcsút intett a szénkorszaknak, minden tekintetben új időszámítás kezdődik majd. Ezzel szinte egy időben az Egyesült Királyság is bejelentette, kivezeti a szénerőműveket az ország energiagazdaságából.

Kép:Alstom

Az OECD által november 18-án elfogadott megállapodása értelmében, a szervezethez tartozó országok 2017. január 1-től nem nyújtanak több állami támogatást szénnel kapcsolatos beruházásokhoz, például szénerőművek építéséhez. Ez elsősorban olyan támogatások megszüntetését jelenti, mint például az országok által nyújtott kedvezményes exporthitelek. Noha a határozat nincs összhangban azzal a céllal, hogy a globális középhőmérséklet-emelkedés 1,5 Celsius fok alatt maradjon, mégis fontos fordulópontot jelent, mivel az OECD 2007 és 2014 között 34 millárd USD támogatást nyújtott szénerőművek építéséhez, különféle exporthitel termékeken keresztül. (A globális GDP 6,5%-a gáztámogatásra megy el.)

Samantha Smith, A WWF Globális Éghajlatváltozás és Energia Programjának vezetője elmondta: "Habár a megállapodás egy újabb szöget jelent a szénenergia képzeletbeli koporsójába, akkor lett volna teljes, ha minden támogatásnak véget vet, amelyet szénerőművek, szénbányák vagy szénhez kötődő egyéb infrastruktúra-fejlesztések kaphatnak. A most bejelentett határozat ugyanis tartalmaz néhány kiskaput, amelyek segítségével bizonyos esetekben még mindig kaphatnak támogatást egyes szénerőművek."

Tud-e győzni az alternatív energia a fosszilisokkal szemben?
Vagy! Ez Dr. Hetesi Zsolt fizikus tömör válasza – utalva a kubai viccre. Egyszer egy nagygyűlésen Fidel Castro felszólította a hallgatóságot: válasszatok: szocializmus vagy halál? Mire a tömeg üvöltötte: vagy! Nos, a PTE KTK tudományos főmunkatársa szerint győzhetne az alternatív, de nincs jelentősége, mert olyan problémák előtt áll a világ, hogy e kérdés eltörpül mellette.
Ugyancsak a múlt héten került sor egy másik jelentős bejelentésre. Az Egyesült Királyság kormánya bejelentette, hogy 2025-re kivezeti a szénerőműveket az ország energiaellátásából. Ez azért kiemelkedő jelentőségű, mert a szénerőművek az ország villamosenergia fogyasztásának mintegy 20%-t adják, ugyanakkor az átlagos élettartamuk 50 év körül van. Vagyis az ország energiaellátása részben egy elavult és rendkívül szennyező energiaforrásra alapul.

"Nagyon fontos, hogy az energiaszektor a megújuló energiaforrások alkalmazása felé mozduljon el. Az 2014-es adatok alapján az energiaszektorhoz köthető CO2 kibocsátás mértéke nem emelkedett, miközben mégis volt kimutatható gazdasági növekedés. Először tapasztalhattuk, hogy létezik gazdasági növekedés az üvegházhatású gázok kibocsátás növekedése nélkül is" - mondta Samantha Smith.

"Mindkét bejelentés rendkívüli jelentőségű, különösen a Párizsban kezdődő éghajlatvédelmi tárgyalások közeledtével. Ugyanakkor mindkét esetben az a kulcskérdés, hogy a szén visszaszorulásával az energiahatékonyság és a megújuló energiaforrások kerüljenek előtérbe. Hazánkat illetően ugyanez a kihívás. Meg kell szabadulnunk a szénenergiától és el kell kerülni, hogy újabb szénbányák nyíljanak, ugyanis a szén nem a jövő megoldása sem az energiaellátásban, sem a munkahelyteremtésben, sem a gazdaságfejlesztésben"- mondta Vaszkó Csaba, a WWF Magyarország Éghajlatvédelmi és Energia Programjának vezetője.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo