Újabb bálnák pusztultak el a szemetünkkel a gyomrukban

Az év eleje óta 30 nagy ámbrás cet pusztult el Európa-szerte a mi szemetünk miatt. Amit az utcán eldobunk, a folyókban, majd a tengerekben köt ki. A vízi élővilág pedig elfogyasztja.

A nagy ámbrásecet, ahogy a neve is jelzi, óriási méretű jószág. Nemrég13 példányt találtak holtan az Északi-tenger partján Németországban. Schleswig-Holstein tartomány környezetvédelmi minisztere, Robert Habeck megerősítette a sajtónak, hogy az állatok gyomrában nagy mennyiségű szemetet találtak. Főleg műanyagot és autóalkatrészeket(!) a Wadden Sea Nemzeti Park közleménye szerint .

Sajtótájékoztatóján a politikus a kezében is tartott olyan szemetet, amit a cetek gyomrából szedtek ki, de ezeknél jelentősen nagyobb darabok is voltak: egy 13 méter hosszú rákhalászatra használt háló, egy autómotor műanyag fedőlapja, egy műanyag vödör maradékai voltak többek között a szerencsétlenül járt bálnák gyomrában. (A nagy ámbráscet bele egyébként 160 méter hosszú.)

Ursula Siebert, a Hannoveri Egyetem munkatársa ugyanakkor hangsúlyozta, a szemét és annak súlya önmagában nem felelős azért, hogy a cetek a parton rekedtek. Szakértők szerint az állatok azért haltak meg, mert véletlenül sekély vizekbe tévedtek.

Nagy ámbráscet a holland partoknál
(fotó: Wikipedia/Dirk Claesen)

A Whale and Dolphin Conservation (WDC) álláspontja az, hogy nem lehet kizárni azt sem, a hajók vagy az olajfúrókutak zajai zavarták meg a bálnákat és emiatt tévedtek rossz irányba. De a viharos időjárás is szerepet játszhatott abban, hogy a parton kötöttek ki.

A nagy ámbrásceteknek elvileg semmi keresnivalójuk nem lett volna az Északi-tengeren, mivel e faj a trópusi és szubtrópusi tájak között vándorol. Ez egyike azoknak a fajoknak a cetek és bálnák nemzetségében, mely a legmélyebbre merül: előfordul, hogy az 1000 méteres mélységet is eléri az óceán felszíne alatt. Étvágya viszi ilyen mélységbe: a tintahalat keresi, mely kedvenc eledele. Az Északi-tenger nem elég mély neki.

Az év eleje óta összesen 30 nagy ámbráscet sodródott a partokra Angliában, Hollandiában, Franciaországban, Dániában és Németországban. Mivel nem tudtak visszavergődni a vízbe, a szárazföldön pusztultak el. A boncolásból kiderült, hogy a német partszakaszon megdöglött példányok fiatal hímek voltak (10-15 évesek) és halálukat szívelégtelenség okozta. Az angol és norvég felségterületű, sekélyebb vizekben "nem bírták el saját testsúlyukat és belső szerveik csődöt mondtak", fogalmazott a National Geographic tudósítása.

Merülőben
(fotó: Wikipedia)

Ha sok másnak is lehet szerepe az állatok pusztulásában, az biztos, hogy elképesztő mennyiségű szemetet öntünk a tengerbe. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Csendes-óceánban az áramlások olyan nagy szeméthegyet tereltek össze évekkel ezelőtt, hogy annak kiterjedése állítólag egy-egy amerikai tagállam méretének felel meg.

A szemét indirekt módon is árthat az állatoknak. A szemét elfogyasztása azt az érzést adja az állatnak, hogy gyomra tele van, ez azonban alultápláltsághoz vezethet - az autómotor fedeléből ugye aligha tud tápanyagot kivonni. Ha tehát a most az eltévedés miatt elpusztult jószágok nem halnak meg, előbb-utóbb emésztési problémákat okozott volna a gyomrukban a plasztik, nyilatkozta az egyik szakértő.

Forrás: National Geographic, Wikipedia, trueactivist.com

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo