Több felújítás, új munkahelyek, új források

Jelentős változásokat hozhat a magyar gazdaságé és a magyar emberek számára az új Energiahatékonysági Irányelv, melyet az EU dán elnöksége 2012 első felében el akar fogadtatni.

 


Kép:EU

Az Irányelv-tervezet egyik fontos javaslata, hogy kötelezővé tenné a középületek évi három százalékának energetikai felújítását, amivel hatszorosára nőhetne a középület-felújítások volumene Magyarországon. A másik kulcselem az úgynevezett „szolgáltatói energiahatékonysági kötelezettség", amely alapján az energiaszolgáltatók évente másfél százalékos fogyasztás-csökkenést lennének kötelesek elérni ügyfeleik körében, elsősorban az energiahatékonysági beruházások támogatásával. Ez jelentősen megnövelné az energiahatékonysági beruházások forrásait.

A Magyar Energiahatékonysági Intézet levélben fordult a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz, arra biztatva a minisztériumot, hogy Brüsszelben aktívan támogassák az Irányelv-tervezetet. (A javaslat legfontosabb elemeiről itt olvashat.)

Az Energiahatékonysági Irányelv célja, hogy egyszerre csökkentse az üvegházgáz-kibocsátásokat, enyhítse Európa energiafüggőségét és fellendítse a gazdaságot, biztos megtérülésű beruházásokat és tartós munkahelyeket teremtve egy bizonytalan korban. Mindezen lehetőségeket Magyarország is kiaknázhatja, ha sikerül elfogadtatni az irányelvet a tagállamokkal.

Százezer új munkahely
Európában több mint egymillió, Magyarországon 80-100 ezer új munkahely létrehozását segítené az épületállomány energiahatékonysági felújítása. A magyar ingatlanállomány esetében akár 50-60 százalékkal is csökkentenék az energiafelhasználás mértékét. A most indult „Újítsd fel Európát" elnevezésű energiahatékonysági kampány szervezői szerint, az Unió épületállományának átfogó felújítása önmagában 1,1 millió munkahely létrehozását segítené elő, mert minden, az épületfelújításba invesztált 1 milliárd euro 7.000 új munkahelyet teremt. A kihívás persze Európa szerte ugyanaz, mint hazánkban: az épületek felújítási arányát a jelenlegi 1 százalékról 3 százalékra növelni 2020-ra. „Számításaink szerint, amennyiben Magyarországon minden évben beszigetelnénk a 2,8 millió ingatlanból álló családi ház állomány 10 százalékát, az 10 éven át mintegy 80-100 ezer fővel növelné az építőiparban foglalkoztatottak számát" - mondta Aszódy Tamás, a Knauf Insulation ügyvezető igazgatója. „Ez a cél sikeres külföldi példák alapján akkor lenne elérhető, ha a lakosság minden energiahatékonyságba, szigetelésbe fektetetett 1 forintiját, az állam adókedvezmények és kölcsönök formájában legalább 40-50 százalékos intenzitással támogatná" - tette hozzá a szakember.

A három százalékos éves középület-felújítási ráta évente kb. 3500 középület megújítását jelentené, ami komoly előrelépés lenne mind gazdasági, mind költségvetési, mind környezetvédelmi szempontból. Ezek a beruházások több ezernyi nem-exportálható munkahelyet hoznának létre. Mindezt abból a pénzből fedezhetnénk, amit ma a költségvetés az utca fűtésére pazarol. Hazai és nemzetközi tapasztalatok egyaránt igazolják, hogy az energiahatékonysági beruházások pár év alatt megtérülnek. A költségvetés azonban már a beruházás évében is profitál ezekből, hiszen rezsit takarít meg, miközben az adóbevételei is nőnek, és a munkanélküli segélyek költsége is csökken.

Az évi másfél százalékos energiaszolgáltatói hatékonysági kötelezettség még az előző intézkedésnél is nagyobb mértékben ösztönzi majd az energiahatékonysági beruházásokat a lakosság körében Ez új munkahelyek további tízezreit hozná létre, és sokak rezsiköltségeit is csökkentené. Mivel a gáz- és áramszolgáltatók feladatává válik annak elérése, hogy a fogyasztóik kevesebbet fogyasszanak, ők maguk kutatják majd fel a megtakarítási lehetőségeket, és pénzzel is támogatják az ezeket kiaknázó beruházásokat. Ilyen kötelezettség számos európai országban működik már (pl. Nagy-Britannia, Olaszország, Franciaország, Lengyelország), és a tapasztalatok szerint kis ráfordítással, állami források nélkül képesek jelentős mennyiségű energiát megtakarítani.

Az Irányelv rendelkezéseinek fontos következménye, hogy hosszú távú biztonságot teremtenek az energiahatékonyságban működő (főként építőipari, technológiai) vállalkozásoknak, amelyek így nyugodt alapokon fejleszthetik kapacitásukat, technológiájukat, szakértelmüket, mert számíthatnak arra, hogy a jövőben is lesznek megrendeléseik. Ez komoly előrelépés lenne a mai magyar gyakorlathoz képest, ahol nemcsak a források szűkösek, hanem a támogatási programok kiszámíthatósága is gyakran hiányzik.

Nekünk is van
A Kormány 2011. október 25-i ülésén elfogadta Magyarország II. Nemzeti Energiahatékonysági Cselekvési Tervét, melynek elsődleges célja a lehető legnagyobb megtakarítás elérése a végső energiafelhasználásban a rendelkezésre álló források hatékony felhasználásával. A 2008-ban kezdődő 9 éves időszakra. Ezen időszak alatt összesen 9 százalékos elvárt energia-megtakarításra törekednek a végfelhasználásban. Ennek megfelelően Magyarország II. Nemzeti Energiahatékonysági Cselekvési Terve azokat a már folyamatban lévő és tervezett energiahatékonysági intézkedéseket vázolja fel, amelyekkel a meghatározott ágazatok végső energiafelhasználása átlagosan évi egy százalékkal mérsékelhető 2008 és 2016 között. (Itt olvashat róla bővebben.)

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo