Szennyezőbb az épületek építése, mint a használata

2017. december 21. csütörtök - 16:05 / Kriston László
  •    

Sokkal pazarlóbban és több légszennyezéssel hozzuk létre épületeinket, mint ahogy az megoldható lenne. Az építészet zöldítésére irányuló erőfeszítések mégis elsősorban az üzemeltetésre koncentrálnak, például hőszigeteléssel és energiatakarékos világítással. Mi a teendő?

Az ENSZ Klímaváltozási Konvenciójának 23 konferenciája (COP23), melyet 2017 novemberében Bonnban tartottak, újfent körvonalazta a célokat: „még több és gyorsabb ambíciók”. Mármint a kibocsátáscsökkentés terén.

A célkitűzés évente 1,3 milliárd tonna üvegházgáz kivonása a légkörből úgy, hogy mindezt lokális szinten teszik, helyi programokkal és jogi szabályozással. A klímapolitika elsősorban két területre koncentrál:

  • csökkenteni a közlekedésből és az épületfűtésből (s az azzal kapcsolatos energiahasználatból) eredő emissziót;
  • növelni a megújuló energiák használatának arányát.

Csakhogy ezzel egy baj van: a klímapolitikusok megfeledkeznek egy kulcsfontosságú területről, ahol nagy emissziócsökkentések érhetők el. Ez nem az épületek működtetése, hanem az építésük, vagyis az épületek teljes életciklusa „ hívja fel a figyelmet Francesco Pomponi, az Edinburgh Napier University alkancellárja, kinek szakterülete az építészet.

Ha ezt a témakört is hangsúlyosabban pozicionálnák a klímapolitikában, nagymértékben mérsékelhetnék a városok légszennyezését. Ezt a lehetőséget eddig elmulasztották a politikusok.

Az épületek életciklusa

Az épületek felhúzásával, felújításával és lebontásával generált üvegházgáz-kibocsátás óriási. Nagyobb, mint a működtetésükben. Azt hívják beépített karbonnak.
Hogyan lehet ez? Mert ebbe beletartozik minden:

  • a cementgyártáshoz szükséges anyagok kitermelése a talajból,
  • a fák kivágása,
  • a cementpor és az acél gyártása,
  • az épület alapjának kivájása a talajból,
  • az építkezés,
  • a lebontás is 30-40 vagy 50 évvel később,
  • az alapanyagok újrahasznosítása vagy szeméttárolókba helyezése (hogy ne menjünk messzire: gondoljunk csak a Puskás Stadion szétbontására, bődületes mennyiségű betonról van szó).

„Jogosan szeretjük a hőszigetelést, mint olyan eszközt, ami csökkenti egy épület hőigényét, de úgy helyezzük fel, hogy nem figyelünk oda az üvegházgáz-emisszióra, amit a folyamat során produkálunk” – írta Pomponi a The Conversationben.

Beépített üvegházgáz: 90 %

Az EU a Majdnem Zéróenergia Épületeket (nZEB) kívánja az uniós épületszabványok céljává tenni, de minél közelebb kerül az EU ehhez a célhoz, annál nagyobb az ökológiai lábnyoma az épületeknek a teljes életciklusukra nézve.

Mit tehetnek a jogszabályozók?

  • Javíthatják, anyagtakarékosabbá tehetik az építési szabványokat, hogy a beépített karbonvonzat kisebb legyen. Pomponi úgy látja, túl sok anyagot használunk.
  • A jogszabályok kevesebb acél használatát követelhetnék meg. Pomponi szerint túlzott a használatuk, kevesebbel is beérhetnénk, s attól még nem omlanának össze az épületek.
  • Az épületek alkotóelemeit szabályozott ipari körülmények között kellene előre gyártani, ezzel is jelentős mértékű kibocsátást lehetne megspórolni.
  • A kormányoknak egységes módszereket kell kidolgozniuk az épületek teljes életciklusára érvényes karbonkalkulációkról.

Ha erre nem ügyelünk oda, egy idő után már késő lesz, véli Pomponi. Jelenleg ugyanis a beépített karbon mértéke  egyes épületeknél eléri az üvegházgázvonzatuk 90 százalékát. A bonni klímakonferencia is ignorálta ezt a kérdést.

(The Conversation)