Súlyos büntetés a madármérgezőnek

Forintra átszámítva több mint 28 milliós büntetést kapott egy spanyol gazdálkodó, aki veszélyeztetett madarakat mérgezett meg. Hamarosan hazánkban is jöhetnek példaértékű ítéletek.

Elpusztított réti sas – Fotó: Horváth Márton

Az észak-spanyolországi Santander város bírósága bűnösnek találta azt a gazdálkodót, aki mérget rakott ki ragadozók számára, és amelynek következtében legalább tizenegy veszélyeztetett vörös kánya, négy keselyű, egy ölyv, egy holló, hat róka és öt kutya pusztult el. Az elkövetőt 2015. június 8-án két év börtönre ítélték, valamint a szabadulása után két évig nem gazdálkodhat, és négy évre eltiltották a vadászattól is. Ezenkívül 90 270 euró (mintegy 28 millió forint), valamint további 28 500 euró (közel 9 millió forint) bírság megfizetésére kötelezték.

Utóbbi összeget a vörös kánya monitorozására fordítják a következő három évben. Ez volt az eddigi legsúlyosabb büntetés az ilyen típusú bűncselekmények között Spanyolországban.

Az esetre egy Valdeolea melletti kis faluban derült fény még 2011 decemberében. Miután a cantabriai helyi önkormányzat környezetvédelmi ügynökei a Guardia Civil kutyás egységével és a nemzeti természetvédelmi szolgálat (SEPRONA) munkatársaival együttműködve mérgezett madarakat és emlősöket találtak, a LIFE+ projekt keretében kidolgozott protokoll alapján kezdték meg a bíróság munkáját segítő mindenre kiterjedő vizsgálatot, és a bizonyítékok begyűjtését. A toxikológiai vizsgálatok megerősítették, hogy nagyon erős méreg felhasználása történt, a gazdálkodó farkasok ellen tett ki a csalétkeket, hogy a csikóit és borjúit megvédje.

Éjszakai dalnok nyerte a láthatatlan tyúkok versenyét
A láthatatlan tyúkok között is a legkevésbé látható, a haris lett az év madara a szavazatok alapján. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) ezért ennek a madárnak, illetve élőhelyének védelmével foglalkozik kiemelten a jövő évben.
Hazai helyzetkép

Spanyolországhoz hasonlóan hazánkban is komoly problémát jelentenek az illegális ragadozómérgezések, azonban nálunk sajnálatos módon az esetek kiugróan magas számának ellenére az elmúlt 10 évben egyetlen elkövetőt sem vontak még felelősségre a hatóságok. 2006 óta napjainkig összesen 243 felderített eset történt az országban, amely során összesen 736 emlős és madár pusztult el mérgezés miatt, valamint 144 db mérgezett csalétek került elő. Az esetek súlyosságát mutatja, hogy az elpusztult egyedek közül 611 védett madárfaj példánya, ebből 75 db parlagi sas, 87 db rétisas és 3 db szirti sas volt. Az elpusztult védett fajok természetvédelmi értéke eléri a 200 millió forintot.

A tavalyi évben három ügyben négy vádlottat is sikerült a bíróság elé juttatni ragadozómadarak elpusztítása miatt. Egy esetben egy Bács-Kiskun megyei hivatásos vadászt gyanúsítanak mérgezett tojások kihelyezésével, amelyek környékén egy kutya, egy borz, egy dolmányos varjú és három barna rétihéja mérgezett teteme került elő. Egy másik esetben két Jász-Nagykun-Szolnok megyei hivatásos vadászt gyanúsítanak mérgezett csalétkek kihelyezésével, amelynek következtében feltehetően két parlagi sas és számos más védett ragadozómadár is elpusztult. A harmadik eset során pedig egy Heves megyei hivatásos vadásznál tartott házkutatás során került elő tucatnyi védett madár, köztük egy parlagi sas friss preparátuma is, amelyek feltételezhetően mérgezés vagy lelövés áldozatai lettek.

A spanyolországi ítéletek mellett remélhetőleg hazánkban is születnek példaértékű ítéletek a közeljövőben, ami jelentős visszatartó erő lehet az újabb esetek elkövetésétől! A spanyol és a hazai példák jól mutatják, hogy az Európai Unió által támogatott LIFE+ projektek keretében lehetőség van olyan átütő és nehéz eredmények elérésére is, amelyekre ilyen jelentős anyagi támogatás nélkül nem lenne esélyük a természetvédelmi szervezeteknek.

A klímaváltozás és a mezőgazdaság pusztítja a madarakat
Minden ötödik madárfaj veszélyeztetett Európában az élőhelyek eltűnése és leromlása – különös tekintettel a mezőgazdálkodással érintett területekre –, valamint a klímaváltozás miatt. Magyarország sem kivétel, de azért vannak jó hírek is az MME közleménye szerint.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo