A gerinces fajok populációinak jelenlegi 58 százalékos visszaszorulása a becslések szerint tovább romlik: ha változatlan módon és mértékben használjuk továbbra is a Föld erőforrásait, akkor 2020-ra ez az adat már 67 százalékos veszteséget jelenthet (az 1970-ben megfigyelt állapotokhoz képest). A legnagyobb mértékben az édesvízi fajok sínylették meg az elmúlt évek kizsákmányoló folyamatait. Az édesvízi élőhelyek, amilyenek a vizesélőhelyek, folyók és tavak, különösen jelentős értéket hordoznak az emberi élet fennmaradása szempontjából. E fajok populációinak mérete azonban 81 százalékos visszaesést szenvedett el az utóbbi négy évtizedben.

A tengeri élőhelyek sincsenek sokkal jobb helyzetben. Közöttük a Föld legnagyobb fajgazdagságú élőhelyeinek számító korallzátonyok vannak a legnagyobb veszélyben. A tudósok elemzése szerint 2015–2016-ban történt meg a földtörténet harmadik legnagyobb mértékű korallpusztulása, ami miatt a korallzátonyok háromnegyede van a teljes pusztulás közvetlen veszélyében. A populációk csökkenésének még mindig az egyik legfőbb oka az emberi tevékenység, illetve az emberi tevékenység hatására felgyorsult éghajlatváltozás.

„A jelentésből világosan kitűnik, hogy a globális gazdasági folyamatok teljes és haladéktalan átalakítására van szükség egy fenntartható, egyetlen bolygó erőforrásainak megfelelő mértékű termelői-fogyasztói magatartás eléréséhez – foglalta össze Sipos Katalin, a WWF Magyarország igazgatója. – Az elmúlt negyed században számtalan eredményt sikerült elérnünk partnereinkkel együtt, számos élőhely és populáció hazai védelme érdekében. A jelentésből azonban látszik, hogy itthon is rengeteg feladat vár ránk, és rohamosan fogy az idő, ami alatt ezeket megtehetjük. Ki kell venni részünket a bolygó megmentéséből, ha szeretnénk, hogy a jövő generációi is részesüljenek a tiszta levegőből, az ivóvízből, a termőföld adta egészséges élelmiszerekből, és mindabból, amitől az emberiség egészsége és jóléte függ. A folyamathoz pedig mindannyiunkra szükség van, mert csak együtt sikerülhet” – fejezte be az igazgató.

Kép: Pixabay

(A világ érintetlen tájainak egy tizede tűnt el két évtized alatt. A Föld vadonjainak jelenlegi és az 1990-es években készített térképének összevetéséből az derült ki, hogy idő közben mintegy 3,3 millió négyzetkilométer tűnt el, a vadon majdnem 10 százaléka.)

A jelentés szerint a szárazföldi rendszerek pusztulásának legjellemzőbb példája a dél-amerikai Cerrado szavannák eltűnése. Egyedül ezeken a mozaikos, bokorerdőkkel borított szavannákon fordul elő a sörényes hangyász. A ritka sörényes farkas és a jaguár mellett itt él számos helyi őslakos közösség is, egy egyre szűkülő területen. A Cerrado több mint fele már mezőgazdasági terület, ahol elsősorban a világszinten növekvő szójakereslet kielégítését célzó földeken, nagyipari mezőgazdaság folyik. Dél-Amerikában a szójatermesztésre szánt földterületek 1990-ben 17 millió hektárt tettek ki, de ugyanez a szám 2010-re már 46 millió hektárra emelkedett. A szója iránti világkereslet legnagyobb hányadát az állattakarmányozás teszi ki, vagyis a globális húsigény növekedésével együtt jár a szója iránti kereslet, és így az olyan érzékeny élőhelyek elvesztésének veszélye is, amilyenek a Cerrado szavannák, az Amazonas vidéke vagy a Gran Chaco mélyföld.

Kép: WWF/Staffan-Widstrand

A Duna–Kárpátok régióban az utóbbi két évszázadban a vadászat és az élőhelyek visszaszorulása miatt drámaian lecsökkent az erdei nagyragadozók létszáma. Ez a trend azonban az utóbbi években megfordulni látszik, köszönhetően az Európai Unió Élőhelyvédelmi és Madárvédelmi Irányelveinek, amelyek stabil hátteret szolgáltatnak az európai természetvédelemnek. „Az eurázsiai hiúz, a szürkefarkas és a barnamedve visszatérése azt mutatja, hogy a természet megújulása lehetséges a támogató politikai szándék, az előremutató szabályozási keretrendszer és az elkötelezett támogatók összefogásával. Jó példa erre az elmúlt hetekben elért kormányzati döntés, amely Romániában teljes tiltás alá helyezte a nagyragadozókat érintő trófeavadászatot” – foglalta össze Andreas Beckmann, a WWF Duna–Kárpátok Programirodájának igazgatója.

A vízhőmérséklet emelkedése megzavarja az ún. zátonyszimbiózist és az ott élő organizmusok egészséges működését. Ilyenkor a virágállatokhoz tartozó korallpolipok kivetik magukból a szöveteikben élő és a rendszer egészséges egyensúlyáért felelős algákat, aminek nyomán a zátonytelepek kifehérednek, majd a korallok elpusztulnak. A felmelegedés következtében sokasodnak a korallzátonyok élővilágát érintő betegségek, és az ezzel együtt járó táplálékhiány is hozzájárul a páratlan gazdagságú korallzátonyok elnéptelenedéséhez.

A világ vízkészleteinek mindössze 0,01 százaléka édesvíz, amely a Föld felszínének csupán 0,8 százalékát borítja. Látszólag csekély jelenlét ellenére az édesvízi élőhelyek a ma ismert földi fajok mintegy 10 százalékának élőhelyéül szolgálnak. „Az édesvízi élőhelyeket különösen nehéz megóvni, hiszen ezek jelentős mértékben ki vannak téve az ember okozta változásoknak. A folyószabályozások, a gátak, a vízszennyezés, az inváziós fajok és a nem fenntartható vízhasználat okozta ártalmak visszaszorításában csakis szemléletváltozással lehet eredményeket elérni” – foglalta össze Gruber Tamás, a WWF Magyarország vizesélőhely-védelmi programjának vezetője.

A drámai globális helyzet alapvető oka, hogy az emberiség ökológiai lábnyoma sokkal nagyobb, mint a Föld eltartóképessége. Jelenleg másfélszer annyi erőforrást használunk fel, mint amennyi a természetben újratermelődik, ami nemcsak oda vezet, hogy az erőforrások egy része hamarosan elfogyhat (pl. ivóvíz), de egyben azzal is jár, hogy az ökoszisztéma állapota folyamatosan romlik. (Elképesztő mennyiségű ivóvizet pazarolunk el nap mint nap, miközben a klímaváltozás következtében lassan azzal kell szembesülnünk, hogy nem lesz mivel öntözni növényeinket, itatnunk állatainkat, hűtenünk tervezett atomerőműveinket.)