„Elnökként tenni fogok azért, hogy a tengerszint lassabban emelkedjen és bolygónk gyógyulni kezdhessen” – ígérte Barack Obama még 2008-ban, az elnöki kampánya alatt. Nagy szavak egy amerikai elnöktől, hiszen elődje George W. Bush addig még a klímaváltozás szót is nagy ívben kerülte, amikor csak tehette. De Obama eddigi elnöksége alatt sem történt jelentős változás a nagy szavakon kívül. Az Egyesült Államok kormányzati szinten továbbra is ignorálta a klímaváltozás tényét, Washington nem írta alá a Kyoto-i klímanyilatkozatot és továbbra is blokkolta a kötelező érvényű nemzetközi megállapodások megkötését. Közben pedig szépen lassan lélektani határhoz érkezett a szén-dioxid szint a légkörben.
Pekingben is hasonló volt a helyzet: Kína ugyan elméletben szabályozza az ország szén-dioxid kibocsátását, a gyakorlatban azonban ez az érték a távol-keleti ország gazdasági növekedéséhez van kötve, így azon kívül, hogy a kínai vezetők erre hivatkozhatnak a nemzetközi fórumokon, sok haszna nem volt a jövőnk szempontjából. Éppen ellenkezőleg, Kína a világ legnagyobb üvegházgáz-kibocsátójává vált, 2005 óta 50 százalékkal növelte emisszióját, elsősorban a nyakló nélküli szénerőmű építésnek és az évente 10-20 százalékkal növekvő gépjárműállománynak köszönhetően. (Októberben pedig a Klímablog is megírta, hogy Kína egyes részein 100 méterre sem lehetett látni a szmogtól.)
Washington rászáll a szénerőművekre
E hét elején azonban változás történt, amelynek hosszú távú hatásai az egész klímavédelmet mozgásba hozhatják. Washingtonban ugyanis hétfőn közzé tették a Tiszta Energia Tervet, amelynek értelmében az Obama-adminisztráció harminc százalékkal kívánja csökkenteni a szénerőművek széndioxid-kibocsátását a 2005-ös szintről 2030-ra.
A terv ugyan első pillantásra ambiciózusnak tűnik, ám a gyakorlatban kevesebb erőfeszítést kíván az amerikaiaktól, mint gondolnánk. Az elmúlt években ugyanis a palagáz-kitermelési forradalom és az elektromos energiatermelésben egyre nagyobb szerepet kapó földgáz miatt jelentősen (egyedül 2013-ban 12 százalékkal) csökkent a szénerőművek által kibocsátott szén-dioxid mennyisége, ami ráadásul a gazdasági válság következtében visszaesett energiafogyasztásnak köszönhetően a bázisévként megjelölt 2005-ös évhez képest már amúgy is mintegy nyolc százalékkal alacsonyabb volt. Mivel a 600 erőmű az Egyesült Államok teljes kibocsátásának mintegy 40 százalékát adja (míg az áramtermelés 38 százalékát), így az USA tavaly összességében csökkentette kibocsátását. (Ezzel szemben a híresen zöldpárti Németország 2, míg Dánia 6,8 százalékkal növelte kibocsátását tavaly.)
Kína is követi az amerikai példát
Alig egy nappal az amerikai bejelentés után a legnagyobb szennyező Kína is bejelentette, hogy lépéseket tesz az emisszió csökkentése érdekében. Ennek értelmében Peking felső határt jelöl meg az ország kibocsátásának és kemény szankciókat helyezett kilátásba azoknak a vállalatoknak, amelyek nem csökkentik saját kibocsátásukat. He-Csian-Kun klímaügyi megbízott Pekingben bejelentette, hogy a kibocsátási célszámot a következő ötéves tervben fogják rögzíteni, amely 2016-ban lép életbe.
Persze a kínai vezetést nem elsősorban a világ megmentése vezérelte ezekben a lépésekben, hanem a lakosság megnyugtatása. Közép-Kínában, így a fővárosban is, már kritikus szintet ért el a légszennyezés, méghozzá elsősorban a szénerőművekből származó korom és por miatt. Három éve egyetlen nap Pekingben már egyenlő volt egy doboz cigaretta elszívásával, egy élelmes üzletember pedig konzervlevegőt kezdett árusítani a városlakóknak – hatalmas sikerrel. És a helyzet azóta csak romlott. A soha nem tapasztalható felháborodás miatt a kínai vezetők több intézkedést is hoztak, hogy megnyugtassák a háborgó lakosságot, 2012-óta például halálbüntetéssel is sújtható a légszennyezés.
Újra lendületet kaphat a nemzetközi klímavédelem
A két ipari gigász lépéseinek hatására újra lendületet kaphat a nemzetközi klímavédelem. (Érdemi lépéseket eddig ugyanis csak az Európai unió tett a kibocsátás csökkentésére.) A két nagyhatalom eddig egymásra mutogatott, arra hivatkozva, hogy gazdasági versenyképessége kárt szenvedne, ha szabályozói eszközökkel kényszerítené ki a szén-dioxid szennyezés csökkentését – míg a másik semmit sem tesz. A két nagy mellett számos kisebb, de jelentős kibocsátó, mint India, és Oroszország is inkább csak szavakban támogatta a nemzetközi terveket.
Ám most a helyzet megváltozott: Peking és Washington most Brüsszellel karöltve már áttörést érhet el a következő, Párizsi klímacsúcson, ahol jövőre várhatóan majd egy új, nemzetközi megállapodást is elfogadnak, amely 2020-tól leválthatná – vagy kiegészíthetné a Kyoto-i Egyezményt.
Márpedig ha az emissziót nem sikerül visszafogni, akkor a Föld átlaghőmérsékletének emelkedése az évszázad végére meghaladhatja a 4 Celsius-fokot is – közölte korábban az ENSZ klímajelentése. Az IPCC szerint a középhőmérséklet az ipari forradalom előtti korszakhoz képest azonban legfeljebb 2 Celsius-fokkal emelkedhet 2100-ig ahhoz, hogy kezelhetők legyenek a felmelegedés okozta éghajlatváltozás hatásai. A középhőmérséklet emelkedését pedig csak akkor lehet a 2 Celsius-fokos határ alatt tartani, ha sikerül az üvegházhatást előidéző gázok légköri koncentrációját – szén-dioxidban számolva – a 450 ppm (milliomod térfogatrész) körüli szinten (430–480 ppm között) stabilizálni. Ehhez az üvegházhatású gázok kibocsátását 40–70 százalék közötti mértékben kell csökkenteni 2050-re a 2010-es szinthez képest.
