Peking megint beszürkült a szmogtól

Pekingben radikális levegőminőség-védelmi lépésekre szánta el magát az önkormányzat, s ezeket épp az utóbbi idők egyik legszmogosabb napján, egyben a fővárosi törvényhozás nyitónapján, csütörtökön jelentette be.

Egyre súlyosabb a helyzet Pekingben – Kép: SXC

Vang An-sun polgármester ígérete szerint minden lehetséges erőfeszítéssel azon fognak dolgozni, hogy javítsanak a pekingi levegőszennyeződés helyzetén. Ennek érdekében a fővárosban 2,6 millió tonnával csökkentenék a szénfelhasználást, és 300 környezetkárosító vállalatot zárnak be, telepítenek ki, vagy kötelezik őket termelési technológiájuk korszerűsítésére. Az ötös körgyűrű határán belül a széntüzelésű kazánok használatát megtiltják, a város határában ugyancsak korlátozzák – derült ki Vang nyilatkozatából. Mint mondta, négy nagy gáztüzelésű hőközpontot építenek. (Ősszel Északkelet-Kínában volt súlyos a helyzet.)

A tervek szerint még az idén kivonják a forgalomból a súlyosan szennyező autókat, az új engedélyek, kiadható rendszámok számát korlátozzák, és kedvezményekkel népszerűsíteni kezdik az elektromos meghajtású járműveket. A fővárosi törvényhozás mostani ülésén tárgyalni fogja a környezet kezelését és védelmét szolgáló jogszabálytervezetet. (Halálbüntetést is kaphat, aki szennyezi a levegőt.)

Pekingben és környékén szerda délutántól erős szmog telepedett meg, az erősen szennyezett levegő próbára teszi az emberek szervezetét, nehezíti a légzést, fejfájást okoz, köhögésre ingerel, csípi a szemet; a járókelők között mind többen viselnek maszkot. A látótávolság az utakon néhány száz méterre csökkent, egy időre autópályákat zártak le. A levegőben található finom porszemcsék aránya (PM2,5) a hivatalos adatok szerint is meghaladta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által megszabott 24 órás egészségügyi határértéknek (25 mikrogramm egy köbméter levegőben) a hússzorosát. A kínai éves átlag szabványa jelenleg 70 mikrogramm.

Itt a legszennyezettebb levegőjű városok listája
Az ENSZ Világ-egészségügyi Szervezete által közzétett listán szerencsére Budapest nem került az uniós „élvonalba”. De sok helyen maszkot rakhatunk az arcunkra, ha városnézésre indulunk. A légszennyezettség nagyon is napi szinten érinti a városok lakóit, Krakkóban például a városvezetés novemberben betiltotta a szénnel és fával történő tüzelést a kályhás és kemencés otthonokban. A rendelkezés a szegényeket érinti a legfájóbban.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo