Összefüggés van a légszennyezés és a vetélés kockázata között

Összefüggés mutatható ki a légszennyezettség és a vetélés fokozott kockázata között amerikai kutatók eredményei alapján. Sőt, egy hónapon belül többször is megnőhet a kockázat, ahogy a levegő minősége változik.

A Utahi Egyetem kutatói összefüggést mutattak ki a légszennyezettség és a vetélés fokozott kockázata között.A Fertility and Sterility című szaklapban közzétett tanulmányukban a kutatók arra jutottak, hogy a Utah állam legsűrűbben lakott régiójában - Wasatch Front - élő nőknél magasabb, 16 százalékos a vetélés kockázata a szennyezett levegőnek való rövid távú kitettség hatására. A Wasatch Front területén, elsősorban a téli hónapokban egy-egy rövidebb időszakra jelentősen romlik a levegő minősége. A szakértők hat különböző minőségű területet határoztak meg és megfigyelték mind a hat területen a páciensek adatait.

Kép: MTI

Megállapították, hogy egy hónapon belül több alkalommal is megnőhet a vetélés kockázata, ahogy változik a levegő minősége. Fuller a várandós nőknek javasolta a részecskéket kiszűrő arcmaszk használatát, vagy a szabadtéri fizikai aktivitás mellőzését azokon a napokon, amikor szennyezettebb a levegő. Használhatnak szűrőket a belső terek levegőjének tisztítására is. Sőt, ha ez lehetséges, tervezzék meg a fogantatás idejét úgy, hogy a lehető legkevesebb legyen a várandósság idején az olyan periódus, amikor rossz a levegő minősége.

Matthew Fuller és Claire Leiser kutatók retrospektív kutatást végeztek több mint 1300 várandós nő részvételével, akik a 20. hét előtt bekövetkezett vetélést követően fordultak segítségért az egyetemi kórház sürgősségi osztályához 2007 és 2015 között. A kutatók megvizsgálták a vetélés kockázatát egy 3 vagy 7 napos időszakban, amely a levegőben lévő három fő szennyezőanyag koncentrációjának csúcspontját követte. Ezek a szennyezőanyagok a nitrogén-dioxid, az ózon és a finomszemcsés anyagok, vagyis a mikroszkopikus por- és koromszemcsék (particulate matter, PM).  Azoknál a nőknél, akik a levegő megnövekedett nitrogén-oxid-szinjének voltak kitéve, megnőtt a vetélés kockázata. A finomszemcsés anyagok azonban nem növelték lényegesen a vetélés kockázatát. "Bár egy igazán különleges földrajzi területen élünk, a problémák, amelyekkel a légszennyezettség terén szembesülünk, egyáltalán nem különlegesek. Ahogy a bolygó melegszik és a népesség növekszik, a légszennyezettség egyre nagyobb gondot jelent és nemcsak a fejlődő országokban, hanem az Egyesült Államokban is" - fogalmazott Fuller.

 

 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo