Önnek megér egy tusfürdő 32 tengerimalacot?

Sokan nem vagyunk tisztában azzal, hogy pontosan mit is kenünk a bőrünkre, ahogyan azzal sem, hogy egy-egy állatnak mit kell elviselnie azért, hogy a polcokra kerüljön a kedvenc termékünk. Erre a problémára hívja fel a figyelmet a Kísérleti állatok védelmének világnapja április 24-én.

Az Európai Unióban 2013. március 11-étől már nem tesztelhetnek állatokon kozmetikai termékeket, illetve eladni sem lehet azokat az EU területén. Sok helyen azonban még nem védik az állatokat hasonló törvények. Kínában és Japánban például csak olyan kozmetikumokat forgalmaznak, amelyeket állatokon is leteszteltek már. Ezenkívül a kozmetikai szerek alkotórészei sem jelentenek garanciát arra, hogy az adott készítmény sosem került állat közelébe. A világon évente mintegy 100 millió állaton végeznek kísérleteket, és a tesztalanyok 31 százalékát csak és kizárólag kozmetikumok tesztelése miatt tartják ketrecben. A Kísérleti állatok védelmének világnapján, április 24-én az állatbarát megoldásokon a hangsúly.

Kép:Pexels

Amit tudni kell az állatkísérletekről:

  • Főként nyuszikon, egereken, tengerimalacokon és patkányokon tesztelik a kozmetikai termékeket.
  • Csupán egy bőrérzékenységi vizsgálat miatt nagyjából 32 tengerimalacot vagy 16 egeret használnak. Ennyi állaton nézik meg, hogy a bőrükön vagy a bőrük alá nyomva fellép-e gyulladás vagy irritáció az adott anyagtól.
  • A nyuszikon tesztelik a szemet esetlegesen irritáló anyagokat. Ehhez a szemükbe csöppentik a vizsgált folyadékot, és azt figyelik meg, hogy pontosan mikor és mennyi adagtól jelentkezik gyulladás vagy irritáció.
  • A kísérleti állatok gyakran az egész életüket egy ketrecben élik le.
  • Az állatkísérletek sokszor nem világítanak rá az emberekre gyakorolt hatásokra. Ráadásul ma már vannak olyan megoldások is, amelyekkel helyettesíteni lehetne ezeket a kísérleteket.
Tömegesen halnak ki az állatok miattunk
Tömeges kihalásról vagy kihalási eseményről akkor beszélhetünk, ha a teljes Földre kiterjedően megállapítható, hogy rövid időn belül nagyszámú faj kihal. A Föld 4,54 milliárd éves történetében öt jelentős, tömeges (a fajok több mint felét érintő) kihalást különböztethetünk meg, a mostaniért az ember felel.
Sokan azt gondolják, hogy szinte lehetetlen olyan kozmetikumot találni, ami semmilyen szinten nem érintkezett állatokkal, akár a tesztelés, akár az összetevők tekintetében, de ez nem igaz. Sok olyan cég van, amely kiáll az állatkísérletek megszüntetése mellett, és aktívan tesz is azért, hogy az állatoknak ne kelljen az emberek szépsége miatt szenvedniük. Ha szeretnénk részt venni a küzdelemben, akkor egy egyszerű internetes kereséssel is utánajárhatunk, mennyire törődik az állatokkal az adott kozmetikumot forgalmazó cég. A másik és egyben biztos garancia a Vegan Society hivatalos Vegan védjegye. Ezzel a védjeggyel csak azokat a termékeket látják el, amelyek mentesek az állati eredetű alapanyagoktól, és nem tesztelték őket állatokon – olvasható a CD Reinheitsgebot közleményében.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo